Frissítve:

Fővárosi Közgyűlés – Tucatnyi közterületi elnevezésről döntenek

Budapest, 2013. május 24., péntek (MTI) – Tizenkét közterület elnevezéséről, illetve nevének megváltoztatásáról dönthet jövő szerdai ülésén a Fővárosi Közgyűlés.

hiba beküldése

A II. kerületben Tormay Cécile írónő, műfordító nevét veheti fel egy névtelen közterület, míg a VIII. kerületben Raduly József (Fidesz-KDNP) képviselő kezdeményezésére a Muzsikus cigányok parkja elnevezést veheti fel egy Baross utca menti névtelen terület. Utóbbi helyszínen a közeljövőben köztéri emlékfalat is felállítanak, amelyen neves muzsikus cigányok emléktábláit helyezik el.

Albert Flórián aranylabdás labdarúgónak, a Nemzet Sportolójának állítanának emléket azzal, hogy az FTC stadion környékén róla neveznék el a Gyáli út egy szakaszát. Lakossági kezdeményezésre a XII. kerületben a Mártonhegyi út jelenleg névtelen, közhasználatra adott magánútja is felvenné az utcanevet.

A XIII. kerületi képviselő-testület azt kezdeményezte, hogy közparkot nevezzenek el Cziffra György zongoraművészről, a XVI. kerületi önkormányzat pedig a Békés Imre tér átnevezésére tett javaslatot, a közterület a Csíkszentmihály nevet venné fel.

A XVII. kerület Rákoskeresztúr központjában az egykori buszpályaudvar területén kialakult névtelen közterületet nevezné el Fő térként.

A XVIII. kerület a XX. századi önkényuralmi rendszerekhez köthető elnevezések tilalmára vonatkozó törvényre hivatkozva öt változtatást javasol. A Pataky István utca – amely az illegális kommunista párt tagjának, vasmunkásnak nevét viseli – Borics Pál kőfaragó nevét veheti fel. A Fürst Sándor kommunista politikus nevét viselő utca elnevezését visszaállítanák: a közterület 1945-ig Kiss István építész nevét viselte. A Hámán Kató szakszervezeti vezető, az illegális KMP aktivistája után elnevezett utca is visszakapná az 1946 előtti nevet, vagyis Szurmay Sándor tábornok, honvédelmi miniszternek állítana emléket. A Sallai Imre magántisztviselőről, az antimilitarista mozgalom szervezőjéről elnevezett utca Cziffra György zongoraművész nevét venné fel. A Kulich Gyuláról, a két világháború közötti magyarországi kommunista ifjúsági mozgalom egyik vezetőjéről elnevezett utca pedig Orbán Balázs székelyföldi írónak, tudósnak állítana emléket.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Székely nagygyűlés – Centenáriumi megemlékezést és autonómiatüntetést tartottak Sepsiszentgyörgyön
Sepsiszentgyörgy - Az utóbbi száz év jogküzdelmeit felidéző centenáriumi nagygyűlést, a Székelyföldnek [...] tovább »
Elfogtak egy szerb férfit Győrben, aki fegyverrel vitt el árukat egy benzinkútról
Győr - Elfogtak a rendőrök egy szerb férfit, aki fegyverrel vitt el árukat egy győri benzinkútról és [...] tovább »
A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei – 46. hét
Budapest - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 46. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a [...] tovább »
Havas eső, havazás is lehet a jövő hét elején
Budapest - A jövő hét elején az eső mellett havas eső, havazás is lehet, a hét második felében eső lesz a [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2018. november 18.
Budapest - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
Megelőző sószórást végez a közútkezelő
Budapest - Megelőző sószórást végez a Magyar Közút Nonprofit Zrt., mert az előrejelzések alapján vasárnap [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Férfi vízilabda MK – Utolsóként az OSC jutott a legjobb négy közé
Budapest - Az OSC Újbuda a férfi vízilabda Magyar Kupa negyeddöntőjének hazai visszavágóján döntetlent [...] tovább »
Női röplabda Extraliga – Szetthátrányból nyert otthon a Békéscsaba
Budapest/Békéscsaba - A címvédő Békéscsaba szetthátrányból győzte le otthon a Jászberény együttesét a [...] tovább »
Jégkorong Erste Liga – A Gyergyó legyőzte az UTE-t
Székesfehérvár - A Gyergyó 6-2-re legyőzte a vendég UTE gárdáját a jégkorong Erste Liga alapszakaszának [...] tovább »
Női kézilabda EHF Kupa – Csoportkörbe jutott a Siófok
Siófok - A Siófok KC házigazdaként 11 góllal legyőzte az orosz Lada Toljatti csapatát a női kézilabda EHF Kupa [...] tovább »
Szlovák jégkorongliga – Sorozatban harmadszor nyert a MAC
Budapest - A MAC Újbuda jégkorongcsapata sorozatban a harmadik győzelmét aratta a Tipsport Ligában: vasárnap [...] tovább »
„A sors nekünk is visszaadott valamit az utolsó percben elért győzelemmel”
Miskolc - A labdarúgó megyei II. Közép csoportjának 15. fordulójában vasárnap két mérkőzést játszottak. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása