Frissítve:

Fővárosi Közgyűlés – Módosították a hajléktalanrendeletet

Budapest, 2014. december 3., szerda (MTI) – Módosította a hajléktalanokra vonatkozó rendeletet a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén.

Az elfogadott előterjesztésben utaltak arra, hogy azért kell módosítani a szabályozást, mert a Kúria megsemmisítette annak egyik pontját.

Azt írták, az említett pontot jogtechnikai okokból semmisítették meg. Mint a Kúria korábban kifejtette, a sérelmezett rendelkezés egy másik, parkolásra vonatkozó rendeleti szabályozásra utalással, és nem konkrétan jelölte ki a közterületek tilalmazott részeit. Ez nem elégítette ki az egyértelműség követelményét, továbbá a megsemmisített rendelkezés összekapcsolta a parkolást és a közterületen való kényszerű életvitelt a tilalmazás szintjén.

A módosított rendelet immár nevesíti, hogy az életvitelszerűen megvalósuló közterületi tartózkodás jogellenesnek minősül a Római-parton, a Népligetben, a Normafa környékén, valamint a Margitszigeten.

Horváth Csaba szocialista képviselő az önkormányzati döntést megelőzően újságíróknak nyilatkozva úgy értékelt: a főváros kormánypárti vezetése folytatja a hajléktalanokat kiszorító politikáját, miközben a szegénység ellen semmilyen módon nem lép fel.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Magyarország kategóriából
Meghalt Heller Ágnes Széchenyi-díjas filozófus
Kilencvenéves korában elhunyt Heller Ágnes Széchenyi-díjas filozófus, akadémikus - tudatta a Magyar Tudományos [...] tovább »
Elhunyt Horváth Ádám, a Szomszédok rendezője
Elhunyt szerdán Horváth Ádám rendező, a Magyar Televízió volt elnöke hosszan tartó betegség után - [...] tovább »
Budapest: zajlik a múlt héten elsüllyedt Hableány kiemelése
A reggeli órákban négy holttestet hoztak ki a roncsból. tovább »
Budapest: Sétahajó süllyedt el a Parlamentnél, legalább heten meghaltak
Hét ember meghalt, miután két hajó összeütközött, majd az egyik felborult és elsüllyedt a Dunán a [...] tovább »
A Fight Girl az Európai Filmakadémia Fiatal Közönség Díjának nyertese
Budapest - Ötvenöt európai város, köztük Budapest 12-14 éves közönsége szavazhatott a Európai Filmakadémia [...] tovább »
Meghalt John Lukacs történész
New York - Kilencvenöt éves korában meghalt John Lukacs Széchenyi-nagydíjas magyar származású amerikai [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása