Frissítve:

Fővárosi Közgyűlés – A 3-as metró felújításával kapcsolatos feladatokról is dönthetnek a hétfői rendkívüli ülésen

Budapest, 2014. augusztus 24., vasárnap (MTI) – A 3-as metró felújításával kapcsolatos feladatokról – a BKV Zrt. felkéréséről a szerelvények felújítására vonatkozó tender kiírására, valamint a szükséges hitelfelvétel előkészítéséről – is dönthet a Fővárosi Közgyűlés hétfői rendkívüli ülésén.

hiba beküldése

Tarlós István főpolgármester és Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes által jegyzett, pénteki keltezésű előterjesztésben az áll: a héten megszületett határozat értelmében a kormány támogatja a metróvonal felújítását, a lehetőségek közül a járműpark felújítása mellett foglalt állást és engedélyezi az ehhez szükséges hitelfelvételt.

“Tekintettel arra, hogy a főváros egyik legfontosabb megoldatlan problémája a metróvonal általános műszaki állapota, szükséges a további előkészítés lépéseinek Fővárosi Közgyűlés által rögzítése” – írták a budapest.hu oldalon közzétett javaslatban.

A testület a javaslat elfogadásával deklarálhatja a beruházás “végrehajtásának prioritását”, valamint dönthetnek arról is, hogy a kormány határozatával összhangban felkérik a BKV Zrt.-t a 3-as metróvonal járműparkjának felújítására vonatkozó tender kiírására. Ebben az előterjesztés szerint folyamatosan együtt kell majd működnie a fővárosi önkormányzattal és a BKK Zrt.-vel.

A közgyűlés hétfői döntésével felhatalmazhatja a főpolgármestert a hitelfelvételhez szükséges minden előkészítés és tárgyalás lefolytatására, továbbá arra, hogy a 3-as metró járműparkjának felújítását szolgáló finanszírozási konstrukciót és a szükséges garanciális feltételrendszert a nemzeti fejlesztési miniszterrel egyeztesse és a szükséges döntési javaslatok terjessze a testület elé.

A Fővárosi Közgyűlés az előterjesztésben foglaltak szerint a főpolgármestert felhatalmazhatja arra is, hogy a 3-as metró infrastruktúrájának felújítása kapcsán a finanszírozási lehetőségekről a kormánnyal folytassa a tárgyalásokat, arra is tekintettel, hogy a kormány mérlegeli európai uniós vissza nem térintendő támogatás biztosítását a beruházáshoz.
Az előterjesztésben írtak arról, hogy a szükséges felújítással a 3-as metró járműparkjának élettartama minimum húsz évvel hosszabbítható meg.

“A járműpark felújítása a vonal üzemi fenntartása mellett várhatóan több évet fog igénybe venni” – áll a javaslatban.
Mint írták, a finanszírozási konstrukció kidolgozása és a kormányzattal, valamint a lehetséges finanszírozókkal való egyeztetése a járműfelújítás megkezdésének feltétele. A felújítási tender mielőbbi indítása érdekében a tárgyalásokat még idén ősszel le kell folytatni.

A konkrét hitelfelvételről a potenciális finanszírozókkal – különösen az Európai Beruházási Bankkal (EIB), az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal (EBRD), a Magyar Fejlesztési Bankkal (MFB) és a kereskedelmi bankokkal – történő egyeztetések és a kormányzati tárgyalások lezárása után lehet konkrét döntést hozni – olvasható az előterjesztésben.
A Fővárosi Közgyűlés rendkívüli összehívását – mint a csütörtöki meghívóban olvasható – a választási törvény indokolta, az, hogy a testületnek meg kell választani a Fővárosi Választási Bizottság tagjai és póttagjait.

– MTI –



További hírek a Gazdaság kategóriából
Szijjártó: az eurázsiai szabadkereskedelmi térség létrehozása Magyarország és Európa érdeke is
Pozsony - Európának egyértelmű érdeke, hogy újraindítsa az eurázsiai szabadkereskedelmi térség gondolatát, [...] tovább »
Elemzők szerint a kedvezményes áfa kivezetése miatt csökkent az építési engedélyek száma
Budapest - Elemzők szerint az új építésű ingatlanokra év végéig érvényben lévő, kedvezményes lakásáfa [...] tovább »
Agrárminiszter: vízjogi engedély nélkül is díjmentesen öntözhetnek a gazdák
Budapest - Vízjogi létesítési engedély nélkül is díjmentesen öntözhetnek a gazdák a tavaszi szárazság [...] tovább »
Videó: Felfüggesztette egy baranyai húsüzem működését a Nébih
Pécs - Felfüggesztette egy Baranya megyei húsüzem működését és a cég több mint huszonnyolc tonna termékét [...] tovább »
Mabisz: könnyebben kezelhető és átláthatóbb lesz az E-kárbejelentő
Budapest - A héten megjelent új verziónak köszönhetően könnyebben kezelhetővé válik, és átláthatóbb lesz a [...] tovább »
EP-választás – Erdős Norbert: az agrártámogatások megőrzése is a voksoláson múlik
Budapest - Az agrártámogatások megőrzése is az európai parlamenti (EP) választás eredményétől függ, hiszen [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása