Frissítve:

Fotók: Ezeket a több, mint fura idézeteket senki sem fogja elfelejteni az évkönyvből!

Fotók: Ezeket a több, mint fura idézeteket senki sem fogja elfelejteni az évkönyvből! © Forrás: Brightside
A középiskola meghatározó korszak az ember életében. Akár egy osztálykép hátára írunk végzősként, akár egy évkönyvbe szedik a 4 évet, mindenki megpróbál valami hasznosat, meghatót vagy vicceset írni. Vagy nem… ahogy tették az alábbi diákok is. Végül már nincs vesztenivaló!

hiba beküldése


„Én nem Amith vagyok. Egy legenda vagyok!”


„Bri, ha látod ezt: szeretném visszakapni a pulóveremet!”


„Utálom a nevemet”


„Jövőbeli tervei: Találni egy gazdag öregembert, megvárni míg meghal és megkapni az összes pénzét”


„Ha az idióták tudnának repülni, ez a hely egy reptér lenne”


„Van lelkem!”


„Nem, Voldemort nincs a turbánom alatt!”


„Annál boldogabbak vagyunk, minél kevesebbet látunk”


„Persze, hogy elegánsan öltözöm. Nem a semmiért töltöttem annyi időt a szekrénynél”


”Greg lenyúlta a barátnőmet” – Mindenki


„A kosarasból D kosaras lettem, így meglettek a vizsgáim is”


„4 éven át éltem a pokolban és még csak meg sem haltam előtte”

Forrás: Brightside


Forrás: Boredpanda
A legtöbb esküvői nap hamar elröppen a menyasszony és a vőlegény számára. Ám utána megmaradnak a fotók, elő lehet venni újból a zsebkendőket: vagy azért, hogy ismét átéljük a nagy nap megható érzését... vagy azért, mert annyira nevetünk, hogy nem ússzuk meg sírás nélkül. Íme, néhány példa. Legy...

Forrás: Bored Panda
Szerencsére a legtöbb sztereotípia nem helytálló a gonosz anyósokról. A lenti fotók is azt bizonyítják, hogy igenis tudnak érdekesek, viccesek lenni és csak a legjobbat akarják szeretteiknek. Mindenesetre izgalmasabb velük az élet. Az anyósom kötött a feleségem kígyójának egy pulóvert karácson...



További hírek a Humor kategóriából
Videó: Lány és kuka különös tánca – Landoltak a hét legvadabb failjei
Ha kellene egy kis nevetés a hosszú hétvégére, tégy egy próbát a Failarmy legújabb videójával! tovább »
Videó: Hat perc tömény nevetés – Itt vannak a hét topfailjei
Ciki Lamborghini-baleset, túlzottan is lelkes kutya és némi szokatlan vízisí is helyet kapott a Failarmy legújabb [...] tovább »
Videó: Nem hiába mondják, hogy a kés nem játék
Néha nem sokon múlik, hogy az éles helyzetekhez éles fájdalom is társuljon: a Failarmy ezúttal a legjobb késes [...] tovább »
14 Twitter-felhasználó, aki mosolyt csalhat az arcunkra
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Vannak emberek, akik minden esetben képesek megmutatni, hogy micsoda humorérzékkel [...] tovább »
24 ember, akik a szerelés nagymesterei
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Életében legalább egyszer mindenki szerelte már meg az autóját vagy valamit a [...] tovább »
Videó: Nézed, és neked fáj – Megérkeztek a hét legszuperebb failjei
Elszabaduló kamion, kellemetlen rúdtáncbaki és egy nagyon elszúrt drónozás: talán a szokottnál is erősebb [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Spanyolországban remekelt a debreceni sportoló
Debrecen - Hadházi Máté egy ibizai duatlonversenyen utasította maga mögé a mezőnyt saját korosztályában. tovább »
Birkózó-vb – Ligeti Dániel nagy csata végén búcsúzott
Budapest - Ligeti Dániel közel volt a bravúrhoz, ám végül nagy csatában, 10-6-ra kikapott a szabadfogásúak 125 [...] tovább »
Birkózó-vb – A leghosszabb nap következik, látványos megnyitóval
Budapest - A második versenynap lesz a budapesti birkózó-világbajnokság leghosszabb napja, mivel a hivatalos [...] tovább »
„Bízom benne, hogy a meccsig teljesen kifrissülünk és jó mérkőzést tudunk játszani”
Kazincbarcika, Putnok - Labdarúgó NB II, 13. fordulójában a KBSC vasárnap a ZTE-t fogadja Putnokon. tovább »
Miskolci Vénusz: „A jelenlegi legjobb formában levő csapatot fogadjuk”
Miskolc - Női futsal NB I, 4. fordulójában a Miskolci Vénusz vendégül látja a Agenta Girls Szekszárd FC-t. tovább »
Videó: Lionel Messi eltörte a karját, három hétig nem futballozhat
Barcelona - Lionel Messi három hétig nem léphet pályára az FC Barcelona labdarúgócsapatában, mert a jobb [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása