Frissítve:

Főszerkesztőváltás a The New York Timesnál

Washington, 2014. május 15., csütörtök (MTI) – Egymásnak ellentmondó értesülések jelentek meg csütörtökön az amerikai médiában azzal kapcsolatban, hogy miért váltották le a The New York Times első női főszerkesztőjét, Jill Abramsont.

hiba beküldése

A The New York Times Company szerdán váltotta le váratlanul a liberális lapot két és fél éve vezető Abramsont. Pozícióját a Pulitzer-díjas Dean Baquet, a szerkesztőség eddigi második embere, a The Los Angeles Times korábbi főszerkesztője vette át. Ő az első afroamerikai újságíró a lap élén.

A vezetőcsere okaival kapcsolatban találgatások kaptak szárnyra. A The New Yorker egy Abramsonhoz közelálló személyre hivatkozva az írta, hogy a volt főszerkesztő vitába keveredett a kiadóvállalat vezetésével, mert megtudta, hogy mind a fizetése, mind pedig a cég által utána fizetett nyugdíjjárulék kevesebb annál, amennyit elődje, Bill Keller kapott.

Arthur Sulzberger, a lap kiadója és a lapot birtokló cég elnöke csütörtökön kiadott nyilatkozatában azt írta, “egyszerűen nem igaz, hogy Jill javadalmazása jelentősebb alacsonyabb lett volna, mint az elődjeié”. (Egy a lap alkalmazottjai között csütörtökön köröztetett belső kommünikéban kijelentette, hogy Abramson összességében 10 százalékkal többet kapott, mint Keller.)

Sulzberger állította, hogy döntésében, miszerint Abramson “nem maradhatott főszerkesztő”, nem volt szerepe semmiféle bérvitának. Szavai szerint a váltás mögött az áll, hogy aggályai voltak azzal kapcsolatban, ahogyan a menesztett főszerkesztő a szerkesztőséget vezette, amit az éves értékelés alkalmával személyesen is közölt az érintettel.

A kiadó arról nem adott tájékoztatást, hogy mik voltak a konkrét kifogásai Abramsonnal szemben. A csütörtöki The New York Times szerint a volt főszerkesztő mind a kiadójával, mind a helyettesével vitában állt.

A CNN hírtelevízió úgy értesült, hogy Abramson főszerkesztő-helyettessé akarta kinevezni Baquet mellé Janine Gibsont, a brit The Guardian című brit lap amerikai részlegének, a Guardian US-nek a vezetőjét. A konfliktusban Sulzberger a szerkesztőség második embere mellé állt, és Gibson végül nemet mondott a felkérésre.

Az NPR közszolgálati rádió tudni véli, hogy a leváltott főszerkesztő a hirdetések és a videojelentések kérdésében összekülönbözött Mark Thompsonnal, a New York Times Co. vezérigazgatójával, akit Sulzberger 2012-ben a BBC-től csábított át.

Egyes vélemények szerint a főszerkesztőváltástól a The New York Times digitális termékeinek felfutása várható.

A 60 éves Abramson 1997-ben a The Wall Street Journaltől került a The New York Timeshoz, 2003-as felelős szerkesztővé (főszerkesztő-helyettessé) történt kinevezése előtt előbb washingtoni szerkesztő, majd a lap amerikai fővárosban működő tudósítói irodájának vezetője volt.

Abramson elődje, Bill Keller nyolc évig töltötte be a főszerkesztői posztot. Előtte kevesebb mint két éven át Howell Raines vezette a szerkesztőséget, akinek 2003-ben egy Jayson Blair nevű riporter plágiumbotránya miatt kellett távoznia.

– MTI, Pogár Demeter –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Foghúzásba halt bele egy orosz kisfiú
Kargaszok - A 9 éves gyereket a nagymamája vitte el a fogorvoshoz, ahol kihúzták a fogát, amit követően a kisfiú [...] tovább »
Hírességekről nem sokkal a haláluk előtt készült fotók
A hírességeket mindenki irigyli, annak ellenére, hogy cseppet sem könnyű az életük és sokan közülük esnek [...] tovább »
Platinalakodalmára készül a brit uralkodó és férje
London - Az angol monarchia évezredes történetében példátlan évfordulóra készül a londoni udvar: [...] tovább »
Spanyol, német és orosz film nyert az idei a Faludi Filmszemlén
Budapest - Egy spanyol kisjátékfilm, egy német dokumentumfilm és egy orosz kísérleti film nyert a 21. Faludi [...] tovább »
Tűzgömböt rögzített egy kamera Murmanszk fölött
Murmanszk - Vakító tűzlabda hasította ketté az eget szombatra virradó éjszaka az észak-oroszországi Murmanszk felett. tovább »
Videó: Megvolt az első fejátültetés (18+)
Elvégezték az első emberi fejátültetést, egyelőre csak holttesteken. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
DVSC: jó meccs, számunkra rossz eredmény
Debrecen - A Videoton öt gólt rúgott a szombati rangadón a Nagyerdei Stadionban. tovább »
Kajakos, aki jobbal és ballal is remekül dekázik
Miskolc - A hajdani olimpiai ezüst- és bronzérmes sportoló, testnevelő­tanár és edző boldogsága határtalan. [...] tovább »
Fotók: Fekvenyomó bajnokság Miskolcon
Miskolc - A Miskolci Rendészeti Szakgimnázium csütörtökön adott otthont a BM Országos Katasztrófavédelmi [...] tovább »
Bragmayer és Lehmann kapta Tiszaújvárosban
Tiszaújváros - A tiszaújvárosi Lehmann Csongor egymás után kétszer kapta meg az IMG elismerést. tovább »
Fotók: Kunkli segített Koncznak Miskolcon
Miskolc - Az ismert magyar thai-box sportoló, Kunkli Tivadar egy délután erejéig szárnyai alá vette a HELL Racing [...] tovább »
Női kézilabda EHF Kupa – Elherdálta tízgólos előnyét, búcsúzott az Érd
Budapest, Párizs - Az Érd búcsúzott a női kézilabda EHF Kupa selejtezőjének harmadik fordulójában. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása