Frissítve:

Forma–1: európai kezdet Bakuban

A brit Lewis Hamilton szerint érdekes verseny lesz Fotó: AFP A brit Lewis Hamilton szerint érdekes verseny lesz Fotó: AFP - © Fotó: AFP
Baku – Azerbajdzsán fővárosában nehéz pálya várja a versenyzőket.

hiba beküldése

A Forma–1 történetének 1 000. futamát követően a mezőny a szezon első európai nagydíjának helyszínére, Bakuba érkezett meg a hétvégén – írja az Amber PR. 2016 óta rendeznek futamot Azerbajdzsánban, és tavaly kezdődött el először itt a szezon európai része a tradicionális barcelonai helyszín helyett.

Tavaly szenvedett

– Ez nagyszerű pálya. S ezen egy kissé szenvedtem eddig, főként tavaly. Az azelőtti évre nem emlékszem. Érdekes verseny lesz. Azzal a céllal utazom oda, hogy az előző évek teljesítményén javítsak. Kicsit szerencsés voltam, hogy győztem ott tavaly. Várhatóan Valtteri gyors lesz. Úgy hiszem, hogy a Ferrari pedig különösen sebes lesz – szögezte le az egyéni ponttáblát vezető brit pilóta, Lewis Hamilton.

Az idén eddig taroló Mercedes egyébként egyfolytában azt hajtogatja, hogy a Ferrari milyen gyors az egyenesekben, s emiatt tartanak a maranellói istállótól. Mattia Binotto Ferrari-csapatfőnök viszont nem érti a Mercedes vélekedését, pláne azt nem, hogy miért várják tőlük, hogy gyorsak lesznek Bakuban: – Talán nekünk kéne megkérdeznünk őket, hogyan is tudnak ilyen gyorsak lenni. Nem hiszem, hogy jobbak vagyunk a többieknél az egyenesekben. Nem csak egyenesekből áll Baku, van ott sok kanyar is. Ez egy nehéz városi pálya.

Azért azt még elmondta az idén kinevezett csapatfőnök, hogy a Ferrari igencsak jól felkészült a hétvégi Azeri Nagydíjra, mivel egy „fontos pillanat” elé néz. Első fejlesztéseit viszi el Bakuba, s amellett az összes eddig összegyűjtött adatot elemezték és megnézték, hogy melyek azok a területek, ahol fejlődhetnek. Az autó beállítását és motormenedzsmentjét a pálya karakterisztikájának megfelelően alakították ki. S persze mivel a biztonsági autó nagy valószínűséggel ki fog menni a pályára a versenyen, így a versenystratégia kialakításánál ezt is figyelembe veszik.

A Mercedes 27 éve az első Forma–1-es istálló, amely úgy kezdte meg a szezont, hogy az első három futamot zsinór­ban kettős győzelemmel zárta. Ez nagy fegyvertény, de szakértők szerint a hétvégén mégis a Ferrarinak áll majd a zászló. Ez az a pálya, ahol végre ragyoghatnak a nem túl fényes szezonkezdetet követően. Ami pedig a helyszínt illeti, nem véletlen, hogy ez az első európai verseny a naptárban. Tavaszias időjárás fogadja a mezőnyt Bakuban. A hétvégére várható napos idő és 18 fok körüli hőmérséklet a megszokott ilyenkor a csapatok számára.

2016 óta rendeznek futamot a bakui pályán, kezdetben Európai Nagydíj név alatt s februárban látott napvilágot a hír, hogy 2023-ig biztosan lesz Forma–1-es futam Azerbajdzsán fővárosában.

Az 51 körös Azeri Nagydíj vasárnap helyi idő szerint 16.10-kor (nálunk 14.10-kor) veszi kezdetét.

HBN


Budapest/Baku - Charles Leclerc volt a leggyorsabb a Forma-1-es Azerbajdzsáni Nagydíj második szabadedzésén. A Ferrari monacói pilótája 1:42.872 perces eredménnyel bizonyult a legjobbnak, megelőzve négyszeres világbajnok csapattársát, a német Sebastian Vettelt. A harmadik időt az ötszörös vb-győz...



További hírek a Autó - Motor kategóriából
Bronzos siker Greinbachban
Interjú Ifj. Nedecki Lászlóval az ausztriai Euroaszfalt Rallycross Bajnoki futam után, ahol az előkelő harmadik [...] tovább »
Szeretnénk célba érni!
A hétvégén, egy salakprológot és tizenöt gyorsot magába foglaló Steelvent Ózd Rally ralin vesz részt Kronome [...] tovább »
Nem titok, nyerni szeretnénk!
A hétvégén, egy városi prológot és kilenc gyorsot magába foglaló M6LOG Salgó Rallye2 verseny vár a JG-2 Racing [...] tovább »
Csomós Mixi: A Barum Rallye után jöhet az Ózd-Salgó
Csomós Mixi és Nagy Attila idén már másodjára tette tiszteletét Csehországban, de ezúttal az ERC versenyzőivel [...] tovább »
Szeretnénk célba érni!
A hétvégén, egy salakprológot és tizenöt gyorsot magába foglaló Steelvent Ózd Rally ralin vesz részt Kronome [...] tovább »
Kategóriagyőzelem a Casentino ralin
39º RALLY INTERNAZIONALE DEL CASENTINO ralin vett részt Juhász Csabi szinte már törzsversenyzőként a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása