Frissítve:

Forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén

Illusztráció Illusztráció - © Fotó: HBN archív
Debrecen- Március 28-án a Loki meccs miatt, 29-én pedig futófesztivál miatt kell korlátozásokra számítani. Vasárnaptól változik a reptéri járatok menetrendje is.

hiba beküldése

Forgalomkorlátozás a LOKI meccs idején

2015. március 28-án, szombaton 15 órától rendezik meg a DVSC-Teva – Dinamo Bucuresti labdarúgó edzőmérkőzést. A mérkőzés zavartalan lebonyolítása érdekében 13 órától előreláthatólag 15 óráig lezárják a Baksay Sándor utcát, a Nagyerdei körút: Hadházi út – Vigadó tér közötti szakaszát, valamint az Oláh Gábor utcát és a Vigadó teret, mely több autóbusz közlekedését is érinti.
A fenti időszakban a 16-os, 23-as, valamint 23Y-os autóbuszok terelőútvonalon közlekednek.

Az autóbuszok részletes útvonala:

16-os autóbusz
Gyógyszergyár irányába: Kassai út – Hadházi út – Nagyerdei körút majd tovább az eredeti útvonalon
Az autóbuszok a Baksay Sándor utca elnevezésű megállóhelyet nem érintik.

23-as autóbusz
Doberdó utca irányába: Kassai út – Hadházi út – Nagyerdei körút majd tovább az eredeti útvonalon
Az autóbuszok a Baksay Sándor utca elnevezésű megállóhelyet nem érintik.

23Y-os autóbusz
Vámospércsi út irányába: Egyetem tér – Nagyerdei körút – Hadházi út majd tovább az eredeti útvonalon
Az autóbuszok a Kardos utca, valamint a Besze János utca elnevezésű megállóhelyeket nem érintik.

Doberdó utca irányába: Kassai út – Hadházi út – Nagyerdei körút – Egyetem tér majd tovább az eredeti útvonalon
Az autóbuszok a Baksay Sándor utca, Oláh Gábor utca és a Kardos utca elnevezésű megállóhelyeket nem érintik.

A fenti autóbuszok a terelőútvonalon található megállóhelyen nem állnak meg.
Megértésüket és türelmüket köszönjük!


Közlekedési rend változás a Futófesztivál ideje alatt

A hétvégén rendezik meg az V. Rotary Futófesztivált a Nagyerdőn, mely érinti az autóbusz- és villamos-közlekedést is.

Az V. Rotary Futófesztivál zavartalan lebonyolítása érdekében 2015. március 29-én, vasárnap 10 óra 30 perctől várhatóan 17 óráig egyirányú forgalmi rend lesz a Nagyerdei körúton az Ady Endre út irányából a Simonyi útig. Ennek következtében, ezen a napon ideiglenesen változik az 1-es villamos, valamint a 10/10A/10Y-os, 12-es, 13-as, 22-es, 23Y-os, valamint a Reptéri autóbuszok útvonala.

A részletes terelőútvonalak:

10/10A jelzésű autóbusz
IT Servises Hungary Kft. irányába: Egyetem sugárút – Dóczy József utca – Móricz Zsigmond út – Pallagi út – Nagyerdei körút – Dóczy József utca és tovább az eredeti útvonalon.
Az autóbuszok az Egyetem és a Móricz Zsigmond út elnevezésű megállóhelyeket nem érintik, de a terelőútvonalon található megállóhelyeken megállnak.

10Y-os autóbusz
IT Services Hungary Kft. irányába: Egyetem sugárút – Dóczy József utca – Móricz Zsigmond út – Pallagi út – Gyógyszergyár – Pallagi út – Nagyerdei körút – Dóczy József utca és tovább az eredeti útvonalon
Az autóbuszok az Egyetem és a Móricz Zsigmond út elnevezésű megállóhelyeket nem érintik, de a terelőútvonalon található megállóhelyeken megállnak.

12-es autóbusz
Mindkét irányba: Bolyai utca – Dóczy József utca – Móricz Zsigmond út – Pallagi út – Gyógyszergyár – Pallagi út – Nagyerdei körút – Bolyai utca és tovább az eredeti útvonalon
Az autóbuszok az Egyetem, a Móricz Zsigmond út és az Egyetemi Sporttelep elnevezésű megállóhelyeket nem érintik, de a terelőútvonalon található megállóhelyeken megállnak.

13-as autóbusz
Pallagi út irányába: Egyetem sugárút – Dóczy József utca – Móricz Zsigmond út – Pallagi út és tovább az eredeti útvonalon
Az autóbuszok az Egyetem, a Klinikák és a Szociális Otthon elnevezésű megállóhelyeket nem érintik, de a terelőútvonalon található megállóhelyeken megállnak.

22-es autóbusz
Békessy Béla utca – Móricz Zsigmond út – Pallagi út – Nagyerdei körút – Hadházi út – Benczúr Gyula utca – Köztemető, főkapu és tovább az eredeti útvonalon
Az autóbuszok az Egyetemi Sporttelep, a Dóczy József utca és az Egyetem elnevezésű megállóhelyeket nem érintik, de a terelőútvonalon található megállóhelyeken megállnak.

23Y-os autóbusz
Doberdó utca irányába: Baksay Sándor utca – Hadházi út – Nagyerdei körút – Egyetem tér és tovább az eredeti útvonalon
Az autóbuszok az Oláh Gábor utca és a Kardos utca megállóhelyeket nem érintik, de a terelőútvonalon található megállóhelyeken megállnak.

Reptéri autóbusz
Mindkét irányba: Baksay Sándor utca – Hadházi út – Nagyerdei körút – Pallagi út majd tovább az eredeti útvonalon
Az autóbuszok az Oláh Gábor utca, Kardos utca, az Egyetem és a Klinikák elnevezésű megállóhelyeket nem érintik, de a Szociális Otthon megállóhelyen megállnak.

1-es villamos közlekedése
A futóverseny ideje alatt az 1-es villamos 10 óra és 17 óra között két szakaszban közlekednek:

Nagyállomás – Nagyerdei körút – Nagyállomás
Klinikák – Medgyessy sétány – Klinikák

A forgalomkorlátozás ideje alatt a villamosok az Aquaticum elnevezésű megállóhelyet nem érintik.

A futóverseny ideje alatt járataink közlekedésében néhány perces késés várható.


Vasárnap közlekedik az A1-es és 47Y-os vásárlói járat is

Ezen a hétvégén vasárnap, 2015. március 29-én nyitva tart az Auchan Cívis és a Mikepércsi úti Tesco áruház is.
Ezen a napon, a hipermarketek nyitva tartási ideje alatt ismét közlekedik az A1-es Auchan járat a Segner tér – Auchan Áruház között, és a Mikepércsi úti Tescohoz betérő 47Y-os autóbusz is, a Nagyállomás – Vadász utca között.

Az A1-es jelzésű autóbusz szombati, szabadnapra érvényes menetrend szerint, míg a 47Y-os vasárnapi, munkaszüneti napi menetrendnek megfelelően szállítja az utasokat.


Vasárnaptól változik a Reptéri járat menetrendje

A Wizz Air 2015. március 29-től módosítja repülőjáratainak menetrendjét, ezért a Reptéri autóbuszjárat menetrendje is módosul.
Vasárnaptól a járat, a hét minden napján 9 óra 30 perckor indul a Doberdó utcától, a Repülőtértől pedig vissza minden nap 11 óra 55 perckor. Szerdán és vasárnap 12 óra 25 perckor is indul autóbusz járat, amely a Repülőtértől a Doberdó utcáig közlekedik.

A 2015. március 29-től érvényes menetrend megtalálható a www.dkv.hu internetes oldalon.

Csohány Andrea
DKV Debreceni Közlekedési Zrt.



További hírek a Hajdú-Bihar kategóriából
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
A magyar érettségi kipipálva
Hajdúszoboszló - Összességében megírható volt az idei magyar nyelv és irodalom feladatsor. tovább »
Időjárás-jelentés – 2019. május 6.
Budapest - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
Átadták a román hatóságoknak az elfogott határsértőket
Bagamér - A hajdú-bihari rendőrök átadták a három, magát vietnámi állampolgárnak valló férfit a román [...] tovább »
Változik a közlekedés a hétvégi nagyvásár miatt
Debrecen - Tavaszi kirakodóvásárt rendeznek május 10. és 12. között Debrecenben, a Böszörményi úton. A [...] tovább »
Ismer panelhű családot? Most jelentkezzen!
Debrecen - Jelképes vezetéknévvel, de valós élményekkel és családi történetekkel keresi a Modem [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása