Frissítve:

Fordulat a lengyel politikai szexbotrányban

Az egyik lengyel kormányzópárt két vezetője elleni szexuális zaklatási vádat megingatta a hét végén az ügyészség, amikor bejelentette, hogy a DNS-teszt nem igazolja a feljelentő nő állítását, adta hírül vasárnap a legnagyobb lengyel politikai napilap, a Gazeta Wyborcza (gazeta viborcsa) internetes portálja. A baloldali populista Samoobrona (önvédelem) párt egyik alkalmazottja, Aneta Krawczyk (kravcsik) apasági keresetet indított a párt alelnöke, Stanislaw Lyzwinski (sztanyiszlav lizsvinyszki) ellen, továbbá azt is állította, hogy vele és a pártelnökkel, Andrzej Lepperrel (andzsej) is rendszeresen le kellett feküdnie, csak így kaphatta meg az állást.

Az ügyészség szombaton bejelentette, hogy a DNS-vizsgálat szerint Aneta Krawczyk gyermekének nem Lyzwinski az apja. A nő ügyvédje válaszul közölte, hogy az apasági keresetet visszavonják, de DNS-vizsgálatot kérnek a pártelnöktől, Andrzej leppertől. Az ügyvédnő azzal indokolta az igényt, hogy védencének ugyanabban az időben mindkét pártvezetővel le kellett feküdnie.

Az ügyvédnő felhívta a figyelmet, hogy az eljárás nem az apaság megállapítása, hanem szexuális zaklatás ügyében folyik.

Maga a feljelentő, Aneta Krawczyk a DNS-teszt eredményére reagálva kijelentette: “Az lehetetlen, hogy ekkorát tévedtem volna”.

hiba beküldése



További hírek a Friss hírek kategóriából
Videó: Négy halott a spanyolországi földrengésben
Spanyolország, Lorca - Négy ember életét vesztette a szerda esti spanyolországi földrengésben - közölte a [...] tovább »
RÖVIDHÍR – Több épület romba dőlt, amikor földrengés rázta meg a spanyolországi Lorcát
Több épület romba dőlt Lorca városában, amikor 5,1-es erősségű földrengés rázta meg Spanyolország [...] tovább »
A brit kormányfő is részt vesz a királynő történelmi írországi utazásán
David Cameron brit miniszterelnök is elkíséri jövő heti történelmi írországi látogatására II. Erzsébet [...] tovább »
Szigorítják a táppénzszabályozást
Megszűnik a passzív táppénz - erről döntött a kormány. Azzal indokolták, hogy ezt a fajta ellátást sokszor [...] tovább »
A kisebbségek helyzete, az alkotmány és a médiatörvény volt a fő téma az Emberi Jogi Tanács Magyarországról szóló ülésén
Háromórás vita keretében tanácskozott az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa az emberi jogok magyarországi helyzetéről. A [...] tovább »
Azonosították a vonatból kiugrott férfit
Azonosította a rendőrség azt a férfit, aki szerdán délután egy InterCity vonatból ugrott ki, és szörnyethalt, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Arna Palsdottír hazatér Izlandra
Debrecen - Az izlandi beállós tavaly nyáron érkezett Debrecenbe, s a szezon utolsó harmadában a DVSC-TVP egyik [...] tovább »
Szpari – Nem tudták elrontani a csabaiak ünnepét
Nyíregyháza - Kártik Bálint góljával vezetett a Szpari, ám a harmadik helyre törő hazaiak fordítottak. tovább »
„Két egymást követő nap megjártuk a poklot és mennyet!”
Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Közép csoportjának 21. fordulójában elmaradt mérkőzést pótolták be [...] tovább »
„Már annyit foglalkozunk a játékvezetővel és társainkkal, hogy nincs időnk a játékra koncentrálni”
Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Észak csoportjának a 20. fordulóban elmaradt mérkőzését pótolték be [...] tovább »
Roland Garros – Balázs Attila búcsúzott a selejtezőben
Párizs - Balázs Attila hétfőn a selejtező nyitófordulójában búcsúzott az év második Grand Slam-tornáján, a [...] tovább »
Fekete Bálint kézilabdázó a spanyol élvonalba igazol
Budapest - Fekete Bálint, a MOL-Pick Szeged kézilabdázója a spanyol élvonalban szereplő BM Logrono La Rioja [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása