Frissítve:

Folytatódik a nyomozás a francia atomerőművek közelében észlelt drónokkal kapcsolatban

Párizs, 2014. november 6., csütörtök (MTI) – Nem gyanúsítják az egyik francia atomerőmű közelében őrizetbe vett három embert azzal, hogy közük lenne az ország nukleáris létesítményei felett az elmúlt hónapban észlelt drónokhoz – közölték csütörtökön ügyészségi források. A hatóságok folytatják a nyomozást a rejtélyes berepülések ügyében.

hiba beküldése

A 31 és a 24 éves férfit, valamint a 21 éves nőt a közép-franciaországi Belleville-sur-Loire nukleáris létesítményének közelében állították elő szerda este. Két drón volt náluk, de még nem reptették őket.

Az Europe 1 kereskedelmi rádió értesülése szerint egy gépkocsiban tartóztatták le őket a rendőrök, amely az atomerőművel szemben parkolt, 200 méterre a létesítmény kéményeitől, ahol tilos drónokat reptetni. Három szenvedélyes repülőmodellezőről van szó. Kihallgatásuk jelenleg is folyik. A nyomozók azt szeretnék megtudni, hogy ez volt-e az első reptetési kísérletük egy atomerőmű közelében. Már csak azért is, mert az innen 50 kilométerre található Dampierre atomerőműnél az elmúlt hetekben kétszer is voltak berepülések.

Október 5. óta 13 francia atomerőmű felett észleltek drónokat. Legutóbb péntek este öt különböző létesítménynél. Valamennyi sötétben, este 7 óra és éjfél között, vagy pedig kora reggel repült át a zárt területeken.

A hatóságok egyelőre nem tudták azonosítani a gépek irányítóit, és azt sem tudták megállapítani, hogy ezek összehangolt akciók voltak-e, de állították, hogy a nukleáris létesítmények biztonságát nem fenyegetik a pilóta nélküli repülőgépek. A francia kormány mindazonáltal vasárnap közölte, hogy minden erőt mozgósít a drónok irányítóinak azonosítására, illetve annak érdekében, hogy ne forduljon elő több ilyen eset.

Az atomerőműveket megközelítő drónok kereskedelmi forgalomban kapható, nagyon könnyű gépek, amelyek nem képesek robbanószert szállítani.

Franciaországban nukleáris létesítményeket öt kilométeres körzetben és ezerméteres magasságig tilos repülővel megközelíteni. A törvény megszegői egy év szabadságvesztéssel és 75 ezer eurós pénzbüntetéssel sújthatók.

– Venczel Katalin, MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
A Ruben és a Napszállta is díjat kapott a sevillai filmfesztiválon
Budapest - Milorad Krstic akció-thrillere a legjobb forgatókönyv, a legjobb elsőfilm és az andalúz [...] tovább »
Horvát külügyminiszter: Magyarország támogatja Horvátország OECD-csatlakozását
Zágráb - Magyarország támogatja Horvátország csatlakozását a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési [...] tovább »
Orbán Viktor részvétét nyilvánította Pap Géza erdélyi püspök családjának
Budapest - Pap Géza erdélyi református püspök a visszakapott kollégiumépületek felújításával, a fiatalok [...] tovább »
Illegális bevándorlás – Merkel: nem szabad magára hagyni Görögországot, Olaszországot és Spanyolországot
Berlin - Nem szabad magára hagyni Görögországot, Olaszországot és Spanyolországot a Földközi-tengeren [...] tovább »
Szojuz-baleset – Először bocsátottak fel Szojuz-FG hordozórakétát a bajkonúri beleset óta
Moszkva - Először bocsátottak fel Szojuz-FG típusú hordozórakétát Bajkonúrból az október 11-i baleset [...] tovább »
Ismét vádat emeltek Berlusconi ellen a “bunga-bunga” partik miatt
Róma - Hamis kijelentés és tanú megkörnyékezése címén újabb vádat emelt az olasz bíróság pénteken Silvio [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Férfi vízilabda MK – Simán jutott a legjobb négy közé a BVSC és a Miskolc
Budapest - A BVSC és a Miskolc is kettős győzelemmel jutott a férfi vízilabda Magyar Kupa négyes döntőjébe: a [...] tovább »
„Az eleje döcögött, de a végére sima lett”
Miskolc - A labdarúgó megyei I. osztály 15. fordulójában szombaton öt mérkőzést rendeztek meg. tovább »
Férfi kosárlabda NB I – Szombathelyen kapott ki a Pécs
Budapest - Az élcsoporthoz tartozó Pécs hét ponttal kikapott Szombathelyen a férfi kosárlabda NB I szombati [...] tovább »
Nemzetek Ligája – A törökök kiestek a B osztályból
Konya - A török labdarúgó-válogatott hazai pályán 1-0-ra kikapott a svéd csapattól szombaton a Nemzetek Ligája [...] tovább »
Súlyemelő-ob – Tinédzserek sikerei a nyitónapon
Szombathely - Javarészt a húsz éven aluliak sikerét hozta a súlyemelők országos bajnokságának első napja [...] tovább »
„Bennünket a kapu előtt “gyepresszió” gyötör”
Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Észak csoportjának 15. fordulójában négy meccset játszottak szombaton. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása