Frissítve:

Folytatódik a légiforgalmi irányítók sztrájkja Franciaországban

Párizs, 2015. április 9., csütörtök (MTI) – Folytatódik csütörtökön a légiforgalmi irányítók sztrájkja Franciaországban: a járatok felét a francia légiforgalmi felügyelet (DGAC) kérésére előzetesen törölték a légitársaságok.

hiba beküldése

A törvény alapján a francia légi irányítók kötelesek minimum szolgáltatást nyújtani, azaz a forgalom legalább 50 százalékát biztosítaniuk kell.

A káoszt és a nagyobb késéseket elkerülendő a DGAC elővigyázatosságból szerdán arra kérte a légitársaságokat, hogy a járataik legalább felét előzetesen töröljék. Az utasokat arra kérik, hogy indulás előtt tájékozódjanak légitársaságuknál. Elképzelhető, hogy a nap folyamán jelentősebb késések alakulnak ki.

A munkabeszüntetés szerdán kezdődött, akkor a dolgozók 36 százaléka csatlakozott hozzá, és a DGAC szóvivője szerint “csütörtök reggel is még elég jelentős volt” a sztrájk hatása, a párizsi Roissy, a nizzai, a toulouse-i, a nantes-i és a bordeaux-i repülőtereken 30-50 perces késéseket okozott az induló járatoknál.

A legnagyobb repülőtéren, a Roissyn csütörtökre tervezett 900 járatnak a 42 százalékát törölték előzetesen, de csütörtök délelőtt hirtelen egyetlen járatot sem töröltek. A másik párizsi repülőtéren, az Orlyn hasonló a helyzet: a szerdán bejelentetteknek megfelelően a járatok fele közlekedik.

Az Air France francia légitársaság elővigyázatosságból a járatainak hetven százalékát törölte.

A Budapest Airport járatinformációs rendszere szerint csütörtökön az Air France Budapestről Párizsba közlekedő járatai közül nem indult el 10 óra 10 perckor az AF 1395-es járat, és törölték a 18 óra 25-percre tervezett AF 1495-ös járatot is. A Párizsból Budapestre közlekedő járatok közül törölték a 7 óra 15 perces indulással tervezett AF 1394-es járatot, valamint az AF 1494-es járatot, amelynek 17 óra 40 perckor kellene Budapestre megérkeznie. Az Air France fapados légitársaságának, a Transaviának a reggeli budapesti járata sem közlekedett.

Az Easyjet fapados légitársaság több mint kétszáz járatát törölte csütörtökön, de a budapesti járatát elindítja.

A legjelentősebb vidéki repülőtéren, Nizzában a járatok 44 százaléka nem indul el az eredetileg tervezett 157-ből. Szerdán csak a járatok negyedét törölték.

A legrosszabb Montpellier-ben a helyzet, ahol minden járatot töröltek. Lyonban a járatok 46, Toulouse-ban 50, Marseille-ben 30 százaléka nem közlekedik.

A mintegy négyezer légiirányító legnagyobb szakszervezete (SNCTA) április 8-9-re, április 16-tól 18-ig és április 29-től május 2-ig hirdetett munkabeszüntetést. A szakszervezet tárgyalásokat követel a munkaszervezés kérdéseiről és nem támogatja a légiirányítók nyugdíjkorhatárának megemelését a jelenlegi 57-ről 59 évre.

A sztrájk csütörtök este befejeződik, a felek április 13-án ülnek tárgyalóasztalhoz.

– MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Kisebb pusztítást okozott egy német városban egy hatalmas fenyőfa szállítása
Berlin - Szállítás közben kisebb pusztítást okozott a dél-németországi Kandern városában hatalmas [...] tovább »
Valószínűleg a legrégebbi kutyaábrázolásra bukkantak régészek Szaúd-Arábiában
Washington - Feltevések szerint a legkorábbi kutyaábrázolásra bukkantak régészek Szaúd-Arábia északnyugati [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2017. november 19.
Budapest/Debrecen/Miskolc/Nyíregyháza - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
Videó: Addig szerencsétlenkedett a motoros, míg végül ripityára törte az üveget
A lehető legrosszabb pillanatban engedte el a markolatot. Ha van pár felesleges perced, üsd el a Failarmy legújabb [...] tovább »
Három ember megölt, majd önmagával is végzett egy francia rendőr
Párizs - Három embert megölt, majd önmagával is végzett egy francia rendőr egy családi konfliktus miatt a [...] tovább »
Foghúzásba halt bele egy orosz kisfiú
Kargaszok - A 9 éves gyereket a nagymamája vitte el a fogorvoshoz, ahol kihúzták a fogát, amit követően a kisfiú [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
KBSC: A lélekteni határt nem sikerült átlépni
Kazincbarcika - A labdarúgó NB II 18. fordulójában az Aqvitál FC Csákvár otthonában lépett pályára a [...] tovább »
Győzelemmel búcsúzott a DVSC Európától
Debrecen - Nagyot küzdöttek a lokisták, de nem voltak kiemelkedő teljesítmények, így véget ért a kupakaland. tovább »
Férfi EHF Kupa – Komoly hátrányba került a Budakalász
Budapest/Granollers - Története első nemzetközi kupapárharcának első felvonásán nyolc góllal kikapott a [...] tovább »
Vívó-vk – Egyéni érmek után hetedik a férfi párbajtőrcsapat
Budapest/Legnano/Sint-Niklaas - A férfi párbajtőr-válogatott a hetedik helyen végzett vasárnap az olaszországi [...] tovább »
Jégkorong Erste Liga – Szétlövéses csíkszerdai siker az erdélyi mérkőzésen
Budapest/Csíkszereda - A Csíkszereda hazai közönség előtt szétlövéssel múlta felül a Corona Brasov [...] tovább »
Puskás Akadémia vs. DVTK fotókon és videókon
Miskolc - A felcsúti Pancho Arénába több száz diósgyőri drukker utazott el és buzdította a piros-fehéreket a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása