Frissítve:

Folytatják az egyeztetést a német konzervatívok és a szociáldemokraták

Berlin, 2013. október 4., péntek (MTI) – Németországban a kormányalakítás lehetőségeit feltérképező egyeztetés folytatásában állapodtak meg a választásokon győztes CDU/CSU konzervatív pártszövetség és a szociáldemokrata párt (SPD) vezetői pénteki berlini találkozójukon.

hiba beküldése

Az első megbeszélésen megmutatkozott, hogy sok közös pont van a jobb- és a baloldali elképzelések között, de kidomborodtak markáns különbségek is – emelte ki Hermann Gröhe, a CDU főtitkára és Andrea Nahles, az SPD főtitkára a találkozó után. Több területet tekintettek át, köztük pénzügyi, adózási és gazdasági kérdéseket, és csak az alapelvekről beszéltek, a részletekben nem merültek el – tették hozzá. Külön-külön tett nyilatkozatukban mindketten hangsúlyozták, hogy érdemes folytatni az egyeztetést, amely azonban nyílt végű folyamat, nem vezet feltétlenül koalíciós tárgyalásokhoz.

A két legnagyobb német politikai erő vezetőinek újabb tárgyalási fordulóját október 14-én, a parlamenti választások utáni 22. napon tartják meg.

A konzervatívok a Zöldekkel is egyeztetést kezdeményeztek, hogy felmérjék, tudnának-e együtt kormányozni. Az uniópártok vezérkara október 10-én tárgyal a baloldali ökopárt vezetőivel. Ezzel kapcsolatban Alexander Dobrint, a CDU bajor testvérpártja, a CSU főtitkára a szociáldemokratákkal folytatott megbeszélés után leszögezte: előzetes, puhatolózó tárgyalásokat lehet párhuzamosan folytatni két partnerrel, de hivatalos koalíciós tárgyalást csak egy partnerrel lehet elkezdeni, vagyis az egyeztetések után el kell dönteni, hogy a konzervatívok melyik lehetséges partnerrel kezdik el a kormányalakítást célzó tárgyalást.

A pénteki megbeszélésen mindhárom párt – vagyis az Angela Merkel vezette CDU, a CSU, valamint az SPD – hét tagból álló delegációval jelent meg. Az első egyeztetésben így összesen 21 magas rangú politikus működött közre. A legutóbbi, 2005-2009 közötti nagykoalíció létrehozásához vezető megbeszélések első fordulóján csak négyen vettek részt. Szakértők szerint a létszám megugrása azt jelzi, hogy a felek óvatosabbak, és úgy vélik, sokkal nehezebben lehet megállapodásra jutni, mint 2005-ben.

A CDU/CSU nagy fölénnyel nyerte meg a szeptemberi választást, de nem szerzett abszolút többséget, koalíciós partnere, a liberális FDP pedig kiesett a Bundestagból. A konzervatívoknak ezért új partnert kell keresniük. A CDU/CSU és az SPD a második világháború óta kétszer kormányzott együtt. A kancellár a legutóbbi nagykoalíció idején is Angela Merkel volt. A konzervatívok és a Zöldek eddig még nem kormányoztak együtt. Szakértők szerint az első konzervatív-zöldpárti kormány megalakításánál nagyobb a valószínűsége annak, hogy felújítják a 2005-2009 közötti nagykoalíciót, mert a konzervatívok és a szociáldemokraták programja között ugyan jelentősek az eltérések, de a konzervatívok és a Zöldek elképzelései közöttmég nagyobbak a különbségek.

A puhatolózó tárgyalásokat – ahogy a péntekit is – semleges helyszínen, a német parlamentáris társaság székházában tartják. Ez a szervezet egy zártkörű klub, a német parlament képviselőit, a tartományi parlamentek tagjait és az Európai Parlament német képviselőit fogja össze. A Reichstag – a törvényhozás alsóháza, a Bundestag épülete – mellett álló palotába csak ők léphetnek be, és azok, akiket ők meghívnak.

– MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Több mint ezer embert evakuáltak vagy kimentettek a trópusi vihar által sújtott Houstonból
Több mint ezer embert evakuáltak vagy mentettek ki csütörtökön az Egyesült Államokban a texasi Houston [...] tovább »
Az internet szabályozásáról tárgyalt Trump és Zuckerberg
Az internet szabályozása volt Donald Trump amerikai elnök és Mark Zuckerberg, a Facebook elnök-vezérigazgatója [...] tovább »
A világ egyik legősibb madárfajának maradványait fedezték fel Új-Zélandon
A világ egyik legősibb madárfajának maradványait fedezték fel az új-zélandi Waiparában. tovább »
Ellopták az 1,8 milliárdot érő aranyvécét
Maurizio Cattelan alkotását, a 18 karátos aranyból készült vécékagylót alig két nappal azután lopták el, [...] tovább »
Facebook nélkül öt napig
Öt napig kapcsolódhat ki ingyenesen 2000 méteres magasságban az a tíz ember, akit egy nemzetközi pályázaton [...] tovább »
A Dorian hurrikán várhatóan példátlan áradásokkal csap le az amerikai keleti partokon
Várhatóan minden eddiginél nagyobb áradásokkal csap le a Dorian hurrikán csütörtökön az Egyesült Államok [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása