Frissítve:

Fölszállott a páva – Az első középdöntővel folytatódik a tehetségkutató

A pénteki műsorban többek közt a Debreceni Hajdú Táncegyüttes is bemutatja tudását A pénteki műsorban többek közt a Debreceni Hajdú Táncegyüttes is bemutatja tudását - © Fotó: magánarchívum
Budapest – Az első középdöntővel folytatódik pénteken a Fölszállott a páva különleges évada, A Döntők Döntője a Duna Televízióban – tájékoztatta a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Sajtó Osztálya az MTI-t.

hiba beküldése

Szóló és páros tánc kategóriában a gyenesdiási Fodor Mátyás, Bulyáki Anett és Oszlánszki Patrik Nagyecsed és Dombrád képviseletében, a felvidéki Juhász Bence Zsombor és a békési Okányi Mihály áll színpadra. A táncegyüttesek között a Székesfehérvárt képviselő Alba Regia Táncegyüttes, a miskolci Szinvavögyi Néptáncműhely és a Debreceni Hajdú Táncegyüttes, a zenekarok és hangszeres szólisták kategóriájában a budapesti Ürmös Sándor, a kolozsvári Tokos Zenekar és a felvidéki Pósfa zenekar, az énekes szólisták kategóriájában az egri Fekete Borbála és a zentai Sőregi Anna méri össze a tudását a pénteki műsorban.

A vendégprodukcióban Bastyúr István, ismertebb nevén Káposzta Pista és a második gyermekpáva győztes táncegyüttese, a Csali lép színpadra a felvidék meghatározó táncos egyéniségeivel közösen.

A negyedik elődöntőből az énekes szólisták és énekegyüttesek közül a Pendely Énekegyüttes, a táncos szólisták és táncospárok kategóriájából Hajdara Tamás és Hajdara-Herczeg Hajnalka, a hangszeres szólisták és zenekarok kategóriájából a Fokos Zenekar, a néptáncegyüttes közül az Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes jutott tovább a nézők szavazatai alapján. Szabadkártyával Juhász Bence Zsombor a táncos szólisták és táncospárok kategóriájában, Ürmös Sándor a hangszeres szólisták és zenekarok kategóriájában folytathatja a versenyzést a középdöntőben.

Az idei évad újdonsága, hogy a közönség szavazatain múlott, mely produkciók jutottak a középdöntőkbe és kik kerülnek onnan tovább a december 21-i döntőbe. A nézők az eddig megszokott módon, alapdíjas SMS-ben küldhetik el szavazataikat a 06-20 vagy 30, vagy 70 44-22-999-es telefonszámra. A szavazást a műsorvezetők indítják el az adásban és ők is zárják le. Emellett az ingyenesen letölthető MediaKlikkPlusz applikáción keresztül is lehet szavazni.

A szavazással kapcsolatos részletes információk és a versenyzők kódjai a www.mediaklikk.hu/pava oldalon is megtalálhatók.

A 2018-as évad több mint tehetségkutató – a versenyzők közös döntéseként, A Döntők Döntőjének győztesei nyereményüket jótékony célra ajánlják fel.

Az élő adásokban a 48 kiválasztott versenyző előadását idén a Fölszállott a páva korábbi évadában feltűnt gyermekszereplők vendégprodukciói színesítik, de a zsűri tagjait is láthatja táncolni, énekelni és zenélni a közönség.

A zsűri elnöke Sebő Ferenc Kossuth-díjas zenész, a nemzet művésze, mellette idén is Sebestyén Márta Kossuth-díjas énekes, Agócs Gergely néprajzkutató, népzenész, a Hagyományok Háza tudományos munkatársa, Diószegi László történész, koreográfus, a Martin György Néptáncszövetség elnöke, valamint Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas táncművész, koreográfus, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti vezetője értékeli a produkciókat.

A műsort ebben az évadban is Morvai Noémi és Novák Péter vezeti.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Először lép föl Magyarországon Celine Dion
Először lép fel Magyarországon Celine Dion kanadai énekesnő: 2020. június 7-én, vasárnap a Papp László [...] tovább »
Will Smith koncertezik a budapesti Szent István-bazilika előtt
Koncertet ad Will Smith hollywoodi filmsztár szerda este Budapesten, a Szent István-bazilika előtt - közölte a [...] tovább »
Meghalt Sára Sándor, a nemzet művésze
Életének 86. évében vasárnap meghalt Sára Sándor Kossuth-nagydíjas filmrendező, operatőr, a nemzet művésze, [...] tovább »
Elhunyt Gallai Péter, a Piramis billentyűse
Elhunyt Gallai Péter. A Piramis és a Bikini egykori billentyűse, énekese, dalszerzője 65 éves korában, hétfőre [...] tovább »
Meghalt Heller Ágnes Széchenyi-díjas filozófus
Kilencvenéves korában elhunyt Heller Ágnes Széchenyi-díjas filozófus, akadémikus - tudatta a Magyar Tudományos [...] tovább »
Elhunyt Horváth Ádám, a Szomszédok rendezője
Elhunyt szerdán Horváth Ádám rendező, a Magyar Televízió volt elnöke hosszan tartó betegség után - [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása