Frissítve:

Folklife – Célegyenesben a Magyarország kulturális örökségét bemutató washingtoni fesztivál előkészületei

Folklife - Célegyenesben a Magyarország kulturális örökségét bemutató washingtoni fesztivál előkészületei Folklife - Célegyenesben a Magyarország kulturális örökségét bemutató washingtoni fesztivál előkészületei - © Fotó: MTI
Washington, 2013. június 23., vasárnap (MTI) – Célegyeneséhez érkezett az idei tíznapos washingtoni Smithsonian Folklife Festival (SFF) előkészítése, amelynek meghívott díszvendége Magyarország lesz.

hiba beküldése

A június 26-30., illetve július 3-7. között megtartandó fesztiválon Magyar örökség – Az újjáéledés gyökerei címmel mutatkozik be a magyar zene, tánc, kézművesség, borászat és gasztronómia az amerikai főváros szívében. A szerdai megnyitón Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes mond majd beszédet.

Szapáry György, Magyarország washingtoni nagykövete, aki munkatársaival szombaton tartott szemlét az épülő magyar fesztiváltelepen, az MTI-nek elégedetten nyilatkozott az előkészültekről. “Azt hiszem, minden készen lesz a megnyitóra, remélem hogy ez egy nagy siker lesz” – mondta.

Felhívta a figyelmet arra, hogy az eseményt naponta több százezer turista fogja majd felkeresni, különösen a július 4-i amerikai nemzeti ünnep, a függetlenség napjának környékén. “Ezért ez egy nagyon jó alkalom arra, hogy bemutassuk Magyarországot” – tette hozzá.

Folklife - Célegyenesben a Magyarország kulturális örökségét bemutató washingtoni fesztivál előkészületei Fotó: MTI ©

Szapáry György elmondta, hogy a megnyitót követően az ideiglenesen megerősített létszámú nagykövetség teljes személyzete jelen lesz váltásokban a Capitolium és a Washington emlékmű között elterülő National Mall parkban megtartandó fesztiválon és a kísérő rendezvényeken.

A misszióvezető elmondta, hogy az előkészítő munka több mint egy évvel ezelőtt kezdődött, a Smithsonian Intézet és a Balassi Intézet társzervezésében. Rámutatott, hogy a nagykövetség jelentősen hozzájárult a rendezvény logisztikájához, és hogy úgynevezett kísérő rendezvényeket szervezett, így több koncertet a Kennedy Centerbe és az Amerikai Egyetem Katzen Művészeti Központjába, divatbemutatót az International Club of DC-be és filmvetítéseket a Természettörténeti Nemzeti Múzeumba. Méltatta a Magyarország Kezdeményezések Alapítványnak és az amerikai magyar szervezeteknek az eseményhez való hozzájárulását.

Szombaton a számos szövetségi múzeumot működtető Smithsonian Intézet és a magyar nagykövetség részvételével eligazítást tartottak a fesztivál önkéntes segítői számára, akik közül többen amerikai magyarok vagy az észak-amerikai diaszpóra életét támogató Kőrösi Csoma Sándor program részvevői.

Az SFF Washington legnagyobb, 1967 óta évente megrendezett kulturális fesztiválja látogatóinak száma minden évben 1-1,5 millió főre tehető, a média útján pedig akár 40 millió embert is elérhet.

A Balassi Intézet tájékoztatása szerint az egységes megjelenést a fesztiválra kialakított arculati, dizájn- és építészeti elemek, valamint installációk támogatják. Siklósi József Ybl-díjas építész az építészeti és arculati elemek megtervezésekor munkatársaival egy kalotaszegi pávás házoromzat ihlette motívumot választott ki.

A tradicionális Kárpát-medencei zene- és tánckultúrába bepillantást nyújtó programblokk szakmai felelőse a Hagyományok Háza. Az utazó csapat “magját” Pál István Szalonna és bandája, valamint az erdélyi Heveder zenekar képezi, melléjük olyan muzsikusok társulnak, mint Papp István Gázsa prímás, Juhász Zoltán dudás-furulyás, Bob Cohen, a Di Naye Kapelye frontembere vagy Navratil Andrea énekes.

A zenészek között van 4-5 hagyományőrző muzsikus is, többek között a magyarpalatkai zenekar és a szászcsávási zenekar prímásai, valamint a magyarszováti Kádár Erzsébet énekes. A fesztiválon koncertet ad Bíró Eszter és zenekara, valamint a Parno Graszt is. A Balassi Intézet és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) együttműködése keretében az SFF közönsége ízelítőt láthat a Fölszállott a páva vetélkedő döntőseinek produkciójából is.

A fesztivál piacterén jelennek meg a mesterségek Makovecz Imre által tervezett standjai. Az itt felépítendő parasztporta három szobája a textil- és viseletkultúrával kapcsolatos női munkák bemutatásának lesz a helyszíne, három tájegység – Sárköz, Szék és Kalocsa – stílusában.

Magyarország gasztronómiájának megismertetéséhez egy erre a célra felépített helyszín szolgál. Az érdeklődők itt végignézhetik a magyar specialitások elkészítését, és meg is kóstolhatnak jellegzetes fogásokat. A fesztiválpiac árukészletét a Népművészeti Egyesületek Szövetsége válogatta ki.

– MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Videó: Ezt látja az autós éjszaka, ha átfutsz előtte a zebrán!
Természetes, hogy a zebránál a gyalogosnak van elsőbbsége, ahogy az is, hogy az átkelő előtt lassítani kell [...] tovább »
Videó: Bud Spencerrel és Terence Hill-lel még a Star Wars is ütősebb lenne!
A parádés előzetes a Bud Wars (Continuavano a chiamarli Jedi), azaz a Bud Wars (Akiket Jediknek hívtak) című [...] tovább »
Zaklatási ügyek – Felmérés: a francia nők 12 százaléka volt nemi erőszak áldozata
Párizs - A francia nők 12 százaléka állítja, hogy egyszer vagy több alkalommal is megerőszakolták, és 43 [...] tovább »
Videó: A villamosnak zöld, a Mercinek piros volt… nem lett szép vége
Hogy mit gondolt pontosan a Mercedes sofőrje, mikor bevágott a villamos elé és satuféket nyomott, arra csak ő [...] tovább »
Videó: Európa Liga – Megérkeztek az orosz huligánok, meghalt egy rendőr az utcai összecsapásokban
Egy rendőr meghalt az Athletic Bilbao–Szpartak Moszkva labdarúgó Európa-liga-mérkőzés előtti szurkolói [...] tovább »
A minimálbérekben nagyok a különbségek az EU-ban
Brüsszel - Hatalmas, közel nyolcszoros különbség mutatkozik az Európai Unió tagországai között a minimálbér [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
BOON-ÉLŐ – Videó: DVTK Jegesmedvék vs. Fehérvári Titánok
Miskolc – Pénteken este a DVTK Jegesmedvék gárdája a Fehérvári Titánok jégkorongcsapatát fogadja Miskolcon, [...] tovább »
Kisvárda Master Good: Igent mondtak a feljutásra
Kisvárda - A tavaszi rajt előtt megtartotta szurkolói ankétját a Kisvárda Master Good NB II-es futballcsapata. tovább »
Bogdan Tanase a magyar férfi röplabda-válogatott új kapitánya
Budapest - A román Bogdan Tanase lett a magyar férfi röplabda-válogatott szövetségi kapitánya. tovább »
Phjongcshang 2018 – A szombati program
Budapest - A phjongcshangi téli olimpia tizenötödik versenynapján, szombaton nyolc számban avatnak győztest. tovább »
Légfegyveres Eb – Hidegzuhany férfi puskában, nincs magyar döntős
Győr - Nem sikerült jól magyar szempontból a Győrben zajló légfegyveres Európa-bajnokság első olimpiai [...] tovább »
Budapesti női tenisztorna – Stollár Fanny döntős párosban
Budapest - Stollár Fanny, oldalán Georgina Garcia Perezzel bejutott a páros fináléba a budapesti, 226 750 dollár [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása