Frissítve:

FM: az ország 2020-ig 3540 milliárd forintot fordíthat természetvédelemre

Budapest – Magyarország a 2020-ig tartó európai uniós költségvetési ciklusban 3540 milliárd forintot fordíthat környezet- és természetvédelemre, így például egyebek mellett az energiatakarékos technológiák támogatására és a vizes élőhelyek védelmére is – mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter szerdán az M1 aktuális csatornán.

Hozzátette: ezen belül mintegy 61,5 milliárd forintot lehet a nemzeti parkok támogatására felhasználni, ez az összeg 8,5 milliárd forinttal több mint amennyi az előző uniós költségvetési ciklusban erre a célra rendelkezésre állt.

Fazekas Sándor beszámolt még az idén induló négy nagy beruházásról is, a Kis-Balatonnál, a Dunakanyarban, a Körösvölgyben, illetve a Bükk keleti kapujában épülő látogatóközpontokat nevezte meg.

A vizes élőhelyek rehabilitációja 100 ezer hektár védett terület természeti, környezeti állapotának javítását hozza – mondta.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Gazdaság kategóriából
Hőség – Nőtt az áramfogyasztás, de nem dőlt meg a csúcs
Budapest - Idén nyáron eddig csütörtökön volt a legnagyobb az ország áramszükséglete, de áramterhelési [...] tovább »
Új eljárásban szigorította a politikai plakátok kihelyezését a Ház
Budapest - A településkép védelméről szóló törvény módosításával szigorította az Országgyűlés a [...] tovább »
Külföldi sajtó Magyarországról – Német és brit lap
Berlin, London - A Die Welt című német konzervatív lap pénteki számában a Csehország, Lengyelország, [...] tovább »
Szijjártó: 3,7 milliárd forintos beruházást indít a Diehl Aircabin Nyírbátorban
udapest, Nyírbátor - Mintegy 3,7 milliárd forint értékű beruházással bővíti kapacitását a Diehl Aircabin [...] tovább »
Novák Katalin: arányosítás miatt emelkedik a kétgyerekes családok adókedvezménye
Budapest - Arányosítás miatt emelkedik a kétgyerekes családok adókedvezménye, amely 2019-ig eléri a havi 40 ezer [...] tovább »
Hitele a szónak…
Van-e helyben elegendő számú, képzett munkaerő, illetve szükség esetén biztosítható-e az utánpótlásuk? [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Vizes vb 2017 – A női vízilabda-válogatott kapitánya megnevezte a vb-résztvevőket
Budapest - Bíró Attila szövetégi kapitány megnevezte azt a 13 játékost, akivel elindul majd a budapesti [...] tovább »
Tour de Hongrie: Miskolcon is
Miskolc - A Tour de Hongrie 2017 király etapjának része a borsodi megye­székhely. tovább »
Kapus érkezhet a DVSC együttesébe
Debrecen - Az országos sportnapilap online kiadása szerint a DVSC labdarúgócsapata szerződtette az élvonaltól [...] tovább »
William Gallas a teqballt népszerűsíti
Budapest - A magyarok által feltalált teqballt, az asztalon játszott futballt népszerűsíti Budapesten a [...] tovább »
Vizes vb 2017 – Megkezdődött a jegyértékesítés utolsó szakasza
Budapest - Délután három órától lehet ismét jegyet vásárolni a júliusi magyarországi vizes világbajnokság [...] tovább »
Fotók: Kezdetét vette Ibrányban a kerékpárverseny
Ibrány - Pénteken délben elrajtolt Ibrányban a három napos Országúti Kerékpáros Magyar Bajnokság. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása