Frissítve:

FM: a kormány több intézkedése segíti a vidéki kisvállalkozásokat

Budapest, 2014. június 27., péntek (MTI) – Az Orbán-kormány az elmúlt négy évben több intézkedést hozott annak érdekében, hogy a vidéki kisvállalkozások erősödjenek – közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) az LMP pénteki sajtótájékoztatójára reagálva az MTI-vel.

hiba beküldése

Az LMP véleménye szerint az uniós strukturális, valamint a mezőgazdasági és vidékfejlesztési alapok forrásaiknak elosztása során – a rossz pályázati struktúra miatt – tovább nőnek az egyenlőtlenségek.

Az FM reakciójában az áll, hogy a kormány intézkedései nyomán a kisvállalkozások az elmúlt években könnyített feltételekkel pályázhattak élelmiszeripari, kertészeti fejlesztésekre, illetve az állattartó telepek technológiai berendezéseinek korszerűsítésére.

A magyar vidék erősödését és a kis- és közepes vállalkozások helyzetbe hozását, fejlesztését segítik a vidékfejlesztési támogatások – tették hozzá, megjegyezve, hogy a pályázatok értékelésénél a legfőbb szempont mindig is az új munkahelyek teremtése, a hátrányos helyzetű települések felzárkóztatása volt.

“Elfogadhatatlan, hogy az LMP a kormány felelősségeként próbálja feltüntetni a források utófinanszírozási rendszerét” – hangsúlyozták, jelezve, hogy a pályázatoknál az utófinanszírozást európai uniós jogszabály írja elő, így ez minden tagállamra nézve kötelező érvényű.

Hozzátették azt is, hogy az előleg igénybevételét a kormány már a Vidékfejlesztési Program beruházásainál is lehetővé tette.

A vállalkozások támogatásán túl az elmúlt négy évben nagy hangsúlyt fektettek egyebek mellett a kulturális intézményfejlesztésre is: országszerte 753 templom újult meg összesen 12,6 milliárd forintból, valamint 725 művelődési ház mintegy 24,6 milliárd forintból.

A tervezettnél több pénzt, 6 milliárd helyett 8,5 milliárd forintot fordítottak a közösségi használatú gépjárműpark fejlesztésére vidéken, a kistelepüléseken és a tanyákon. A programban 883 településen 900 új járművet szerezhetnek be falugondnoki szolgálatok, egyesületek és polgárőr szervezetek – olvasható a tárca közleményében.

– MTI –



További hírek a Gazdaság kategóriából
Bár sokat futottak, de szervizelve voltak
Budapest - Jobban megéri volt céges járművet venni, mint külföldről választani használtautót. tovább »
Új típusú duális képzés indult el Debrecen egyik legnagyobb munkaadójánál
Debrecen - Együttműködési megállapodást kötött a Határ úti Ipari Parkban működő FAG a Debreceni [...] tovább »
„Talán az ötven év fölöttieknek a legnehezebb a helyzete”
Debrecen - Ezúttal azt kérdeztük a debreceniektől, szerintük melyik korosztálynak a legnehezebb elhelyezkedni. [...] tovább »
Balog: nem csak a nyugdíjkorhatárt betöltők kapnak nyugdíjprémiumot
Budapest - Nemcsak a nyugdíjkorhatárt betöltött idősek, hanem a fiatalabb, nyugdíjszerű ellátásban [...] tovább »
Szupergyors internetet és teljes wifi-lefedettséget kapnak az iskolák 2019 végéig
Budapest - Szupergyors internetet és teljes wifi-lefedettséget kapnak az állami és egyházi iskolák 2019 végéig - [...] tovább »
NFM: már 1,5 milliárd forintnyi fűtéskorszerűsítési pályázat támogatásáról született döntés
Budapest - Az Otthon Melege Program fűtéskorszerűsítést támogató alprogramjára az október 15-i határidőig [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Íjász-vb – Banda az élcsoportban, Orosz a középmezőnyben rangsorolt
Mexikóváros - Az olimpiai kategóriában szereplő Banda Árpád a 13., míg a csigás íjászok közt versenyző [...] tovább »
Jégkorong Erste Liga – Nyert az UTE
Budapest - Az UTE egy góllal legyőzte a vendég Ferencvárost a jégkorong Erste Liga hétfői mérkőzésén. tovább »
Szpari vs. Kisvárda – Ritmusában élvonalbeli volt a megyei rangadó
Nyíregyháza, Kisvárda - Lucsánszky Tamás szerint a helyzetek alapján a Szparinak kellett volna nyernie a [...] tovább »
Moszkvai tenisztorna – Babos búcsúzott a nyitókörben
Budapest/Moszkva - Babos Tímea fordulatos mérkőzésen kikapott a moszkvai keménypályás tenisztorna első fordulójában. tovább »
Nyírbátori FC – Hiába az első tripla, a meccslabda maradt
Nyírbátor - Kispályás gól is kellett a Nyírbátorban játszó Reznek Donátnak, hogy mesterhármast érjen el [...] tovább »
Női kézilabda NB I – Simán nyert a Ferencváros
Budapest - A Magyar Kupa-címvédő FTC-Rail Cargo Hungaria könnyedén, 12 góllal legyőzte az MTK Budapestet a női [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása