Frissítve:

Flightglobal: négy-öt éven belül pilótahiány léphet fel

Budapest, 2015. március 13., péntek (MTI) – Négy-öt éven belül pilótahiány léphet fel a légitársaságoknál, mert a cégek minden eddiginél több repülőgépet rendeltek, de a pilóták, és egyéb légügyi szakemberek képzése lassú, a következmény pedig a katasztrófák számának növekedése is lehet – írta pénteki elemzésében a Flightglobal légügyi szaklap.

hiba beküldése

A lapnak nyilatkozó Olumuyiwa Benard Aliu, a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet tanácsának elnöke azt mondta, a légitársaságok számára a hálózatuk megkétszerezése a legnagyobb kihívás, de ennek gátat szabhat a pilóták, légiforgalmi irányítók, karbantartók és mérnökök képzése, amely már túl lassúnak számít és gyorsítani kellene rajta.

Peter Moxham, a Nemzetközi Pilótaképző Csoport (IPPTG) arra hívta fel a figyelmet, hogy öt éven belül a légitársaságok nem tudnak majd elegendő mennyiségű és minőségű szakembert képezni, ennek eredménye pedig az lehet, hogy emberi mulasztás, vagy hiba miatt több repülőgép-katasztrófa következhet be.

A Flightglobal rámutatott, hogy a 2001. szeptember 11-e miatt bekövetkezett válság után, ha a hálózatos légitársaságnak pilótára volt szüksége, akkor külsős cégeknél vizsgázott pilótákat vettek fel, a diszkontok pedig saját pilótaképző programot indítottak, képzési mechanizmusuk pedig sokkal gyorsabb. Mára viszont a képzett, de munkanélküli pilóták piaca lényegesen csökkent, nagy mértékű igénynövekedés esetén 3-6 hónap alatt elfogyna az összes, megfelelő szakszolgálati engedéllyel rendelkező pilóta.

A Flightglobal megjegyezte, az elmúlt 20 évben többször is hasonló jóslatokba bocsátkoztak a szakértők, és végül ezek a gazdasági recesszió, a szeptember 11-i terrortámadások és a 2008-as világpiaci válság miatt nem következtek be.

– MTI –



További hírek a Gazdaság kategóriából
A nagy beruházások kezdetének éve
Debrecen - Csaknem 88 milliárd forintból gazdálkodhat a megyeszékhely ebben az esztendőben. tovább »
Nem mese: beszédes tükrök
Mátészalka - A város elismerő oklevelét a régió stabil foglalkoztatójának adták át. tovább »
Egymilliárd forintból fejlesztette kapacitását a Weinberg ’93 Építő Kft.
Sárospatak - Közel egymilliárd forintos fejlesztést hajtott végre a sárospataki Weinberg '93 Építő Kft., [...] tovább »
Átmenetileg korlátozza szolgáltatásait a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.
Budapest - Pénteken 21 órától hétfő reggel 8 óráig nem vehető igénybe a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató [...] tovább »
A NAV 150 milliós költségvetési csalást leplezett le
Budapest - A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) leleplezte, hogy egy cégcsoport 150 millió forint áfát csalt el [...] tovább »
Két év múlva kezd a Continental, lehet jelentkezni
Debrecen - Magyarország számára óriási elismerés, hogy idejön egy olyan vállalat, mint a német Continental. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Vitelki Zoltán már most tudja, hogy milyen lesz a teljesítmény
Kazincbarcika - A hét végén elkezdi a 2017/2018-as bajnokság második felét a Kazincbarcikai SC. tovább »
Berényi Sándor: rosszul kezeltem a játékvezetőkkel való kapcsolatomat
Debrecen - Közel egyhetes szünet után a DEAC kosárlabdacsapata újra edzésbe állt a hét közepén. A rövid [...] tovább »
DVSE: innentől kezdve már teher nélkül játszhatnak
Debrecen - Teljesítette a célt a DVSE, bejutott a felsőházba, hétfőn már az Egerrel csapnak össze a cívisvárosiak. tovább »
A rock és a koreográfia tökéletes összhangja volt az, amit a magyar koris bemutatott
Debrecen - Egy jó program összeállítása rengeteg munka, hiszen minden részletet aprólékosan ki kell dolgozni. tovább »
Phjongcshang 2018 – Liu Shaolin ötödik lett 500 méteren
Kangnung - Liu Shaolin Sándor a B döntőt megnyerve az ötödik, pontszerző helyen végzett a férfi rövidpályás [...] tovább »
Phjongcshang 2018 – Keszler búcsúzott az 1000 méter negyeddöntőjében
Kangnung - Keszler Andrea a negyeddöntőben búcsúzott a női rövidpályás gyorskorcsolyázók 1000 méteres [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása