Frissítve:

Filmhét – Tévéfilm készült Kodolányi Földindulásából

Budapest, 2014. október 19. Belénessy Csaba producer (b), Pozsgai Zsolt rendező (k) és Bordán Irén színésznő (j) a Földindulás című, Kodolányi János drámájából készült tévéfilm bemutatója után tartott pódiumbeszélgetésen a MOM Park Cinema City moziban 2014. október 19-én. Az MTVA és a Crossborder Film közös produkciójaként az Ormánságban forgatott Földindulás egy ötrészes, színházi darabokat feldolgozó tévéfilmsorozat első része. A filmet 2015 tavaszán mutatja be a közmédia. Budapest, 2014. október 19. Belénessy Csaba producer (b), Pozsgai Zsolt rendező (k) és Bordán Irén színésznő (j) a Földindulás című, Kodolányi János drámájából készült tévéfilm bemutatója után tartott pódiumbeszélgetésen a MOM Park Cinema City moziban 2014. október 19-én. Az MTVA és a Crossborder Film közös produkciójaként az Ormánságban forgatott Földindulás egy ötrészes, színházi darabokat feldolgozó tévéfilmsorozat első része. A filmet 2015 tavaszán mutatja be a közmédia. - © MTI Fotó: Kovács Attila
Budapest, 2014. október 19., vasárnap (MTI) – A Magyar Filmhéten mutatták be vasárnap este Pozsgai Zsolt Földindulás című, Kodolányi János drámájából készült tévéfilmjét, amelyet jövőre tűz műsorra a közmédia.

hiba beküldése

Az MTVA és a Crossborder Film közös produkciójaként az Ormánságban forgatott Földindulás egy ötrészes, színházi darabokat feldolgozó tévéfilmsorozat első része – mondta el a film teltházas vasárnapi vetítését követő pódiumbeszélgetésen a MOM Park Cinema City moziban Pozsgai Zsolt rendező.

Belénessy Csaba producer hozzátette: a Bordán Irén, Farkasinszky Edit, Törtei Tünde, Koncz Andrea, Koncz Gábor, Lux Ádám, Őze Áron és Nagy Zoltán főszereplésével készült Földindulást 2015 tavaszán mutatja be a közmédia.

Pozsgai Zsolt emlékeztetett arra, hogy az Ormánság máig az ország egyik legszegényebb része, és a 20. század első felében a helyiek által folytatott, hírhedt “egykézés” (születésszabályozás annak érdekében, hogy egy családban csak egy gyermek legyen) nagyon sok család életét tette tönkre. A Földindulás a húszas-harmincas évek Magyarországán, a gazdasági válság idején játszódik; a főszereplő házaspár megpróbál szembeszállni az egykézés kegyetlen szokásával, de bátor tettük tragédiába torkollik.
Pozsgai Zsolt és a filmben az anyát játszó Bordán Irén egyaránt arról beszéltek, hogy a szomorú múlt hatásai máig érezhetők az Ormánságban, a film vége azonban mégis reményt nyújt a nézőknek.

Kodolányi János darabját Pozsgai Zsolt két éve az Újszínház színpadán dolgozta fel, ez az előadás azonban már lekerült a teátrum műsoráról. Amellett, hogy távolról is átélhetővé teszi az élményt, a filmváltozat nagy előnye, hogy “olyan közelről láthatjuk Bordán Irént, Koncz Gábort a vásznon, ahogy színházban sosem, nekik egyetlen szemvillanásukban életek vannak” – hívta fel a figyelmet a rendező.

Pozsgai Zsolt elárulta: már elkészültek a sorozat második részével is, amely Mahler és Erkel vitából barátságba fordult kapcsolatát dolgozza fel.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Életük nagy pillanatára készülnek Csíksomlyói passió előadói
Kolozsvár/Csíkszereda - Életük nagy pillanatára készülnek a Csíksomlyói passió szombat esti csíksomlyói [...] tovább »
Augusztus 20. – Változik a közösségi közlekedés menetrendje Budapesten
Budapest - Változik a közösségi közlekedés menetrendje Budapesten az augusztus 20-i ünnepségek miatt, az [...] tovább »
Virágkarnevál – Megkezdődött a Galiba Gyermekfesztivál Debrecenben
Debrecen - A debreceni Nagyerdőben szerdán megkezdődött a virágkarnevál "kistestvére", a hetedik Galiba [...] tovább »
ITM: Magyarországon rendszeres a hidak vizsgálata
Budapest - Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) felügyelete alatt álló Magyar Közút Nonprofit Zrt. [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2018. augusztus 15.
Budapest - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
Hőség – A Magyarvíz Kft. 16 százalékkal több ásványvizet értékesített az első fél évben
Budapest - A Magyarvíz Kft. 16 százalékkal több palack ásványvizet értékesített az első fél évben, mint [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Az eredményesség oltárán egy picit áldozni fognak
Miskolc - Előrébb lépne a tavalyi szezon negyedik helyéhez képest az MVSC-MVSI.­­­­ tovább »
Négy hónapra tiltották el a kisvárdai légióst
Budapest - A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága négy hónapra eltiltotta Anton Sindert, az [...] tovább »
Öreg harcos nem vén harcos!
Debrecen - A 62 éves karatézó, Boros Nagy János nemrég megszerezte a IV. danfokozatot. tovább »
Csoportgyőztes magyarok
Debrecen - Szoros mérkőzésen bravúros, három gólos győzelmet aratott a magyar női ifjúsági válogatott a [...] tovább »
Tour de Hongrie – Lovassy a szakaszgyőzelemre koncentrál
Balatonalmádi - Egy szakaszgyőzelem megszerzésére koncentrál Lovassy Krisztián a vasárnapig tartó Tour de [...] tovább »
Carlos Sainz váltja a visszavonuló Fernando Alonsót a McLarennél
Woking/Budapest - Amerikai sajtóértesülés szerint Carlos Sainz Jr. váltja az idény végén visszavonuló spanyol [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása