Frissítve:

Figyelmeztető sztrájk lehet szerdán a légiforgalmi irányítóknál

Budapest – Kétórás figyelmeztető sztrájkot tart a szakszervezet a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt-nél szerdán, ha addig nem születik megállapodás a felek között, a munkabeszüntetés a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér induló és érkező forgalmát, valamint a Magyarország felett átrepülő forgalmat is érintheti, kisebb késéseket eredményezhet – közölte a társaság az MTI megkeresésére.

Kiss Anita szóvivő tájékoztatása szerint a távol- és közelkörzeti, valamint torony irányítókat képviselő CONTROL Magyar Légiforgalmi Irányítók Szakszervezete hirdetett sztrájkot, velük folynak a tárgyalások. Amennyiben ezek sikertelenül zárulnak, úgy szerdán két órán keresztül lesz munkabeszüntetés – tette hozzá.

Az európai légiforgalmi áramlásszervező Eurocontrol pilótáknak kiadott hivatalos értesítése szerint a munkabeszüntetés 11 és 13 óra között várható, ennek idején Budapesten 15 gép landolását tudják megoldani, az átrepülő forgalomban pedig óránként 46 gépet tudnak majd kezelni. A szintén a HungaroControl által irányított koszovói légtér forgalma zavartalan lesz.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Gazdaság kategóriából
Kulturális alapú gazdaságfejlesztés Szerencsen
Szerencs - Közös pont címmel tartott a közelmúltban a Nemzeti Művelődési Intézet Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei [...] tovább »
Lakossági tájékoztató és szolgáltató honlapot indított a Pénzügyminisztérium
Budapest - A pénzügyi tudatosságot fejlesztő stratégiához kapcsolódva a Pénzügyminisztérium (PM) lakossági [...] tovább »
Csökkent a költségvetési hiány és a GDP-arányos államadósság az EU-ban és az euróövezetben is
Luxemburg - Csökkent a költségvetési hiány és az államadósság abszolút értéke, valamint a bruttó hazai [...] tovább »
Már igényelhetőek a támogatások
Nyíregyháza - Elérkezett az egységes (terület- és állatalapú) kérelmek benyújtásának időszaka. tovább »
Takarék csoport: vidéken könnyebb összespórolni egy lakást
Budapest - Ahhoz, hogy egy fiatal fizetéséből lakást vegyen, Budapesten több mint kétszer annyi ideig, 8,5 évig [...] tovább »
Brexit – Alig érkeznek EU-munkavállalók Nagy-Britanniába
London - Minimálisra csökkent az újonnan érkező külföldi EU-munkaerő hozzájárulása a nagy-britanniai [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Eötvös Kulturális és Sport Napok Tiszaújvárosban
Tiszaújváros - A Tiszaújvárosi Eötvös József Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium egész tanévben [...] tovább »
Szpari – Döntetlen a Tisza-parti aszfaltosoknál
Nyíregyháza - A Szpari zsinórban hetedszer maradt veretlen, és a hajrában ember­előnyben játszott. tovább »
Kisvárda Master Good – Harmadszor is három pont a kék-fehérek ellen
Kisvárda - Lidérces húsvétjuk volt a fővárosiaknak, a bravúrral már a kilencedik a kisvárdai csapat. tovább »
DVTK női: „A második félidő pont kétszer volt jobb, mint az első”
Miskolc - A labdarúgó női NB I., 18. fordulójában idegenben szerepelt a DVTK női csapata. tovább »
Visszatér Kónya Zsófia Eb-bronzérmes rövidpályás gyorskorcsolyázó
Budapest - Egy év szünet után visszatér a jégre és folytatja pályafutását Kónya Zsófia Európa-bajnoki [...] tovább »
Malacfutás a malac alakú futópályán Szalonnán
Szalonna - Új típusú rendezvényekkel szeretnék élettel telivé tenni a Rakaca-víztározó környékét, amellyel [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása