Frissítve:

FIFA-világranglista – Egy helyet javított a magyar válogatott

Budapest, 2013. július 4., csütörtök (MTI) – A magyar labdarúgó-válogatott egy helyet előrelépve a 32. a nemzetközi szövetség (FIFA) legfrissebb, csütörtökön nyilvánosságra hozott világranglistáján, melyet változatlanul a világ- és Európa-bajnok Spanyolország vezet.

hiba beküldése

A németek megőrizték második pozíciójukat, a harmadikra pedig a kolumbiaiak jöttek fel. A Konföderációs Kupán győztes Brazília hosszú idő után ismét bekerült a legjobb tíz közé, jelenleg a 9. helyet foglalja el úgy, hogy egy hónappal ezelőtt még csak a 22. volt.

A FIFA honlapján olvasható listából kiderül, hogy a magyarokkal azonos világbajnoki selejtezőcsoportban szereplő, vb-ezüstérmes hollandok továbbra is ötödik helyen állnak.

Egervári Sándor együttese a vb-selejtezők folytatásában, szeptember 6-án a 33. román válogatottal találkozik Bukarestben, négy nappal később pedig a 86. észt csapatot fogadja Budapesten. A kvalifikációs csoportban szintén érdekelt Törökország az 57., míg Andorra a 205. helyen áll.

A magyarok a vb-selejtezőkig egy barátságos meccset játszanak: augusztus 14-én a 26. csehekkel találkoznak itthon.

A magyar válogatott 2011 szeptemberében a 27. pozíciót foglalta el, az volt a legjobb helyezése a rangsor 1993-as bevezetése óta.

A FIFA-ranglista (zárójelben az áprilisi helyezés):

1. (1.) Spanyolország 1532 pont

2. (2.) Németország 1273

3. (7.) Kolumbia 1206

4. (3.) Argentína 1204

5. (5.) Hollandia 1180

6. (8.) Olaszország 1142

7. (6.) Portugália 1099

8. (4.) Horvátország 1098

9. (22.) Brazília 1095

10. (12.) Belgium 1079

…32. (33.) MAGYARORSZÁG 749

33. (34.) Románia 732

…57. (54.) Törökország 573

…86. (89.) Észtország 423

…205. (205.) Andorra 8



További hírek a Sport kategóriából
DVTK: Felkészülési mérkőzésen döntetlen a Balmazújváros ellen
Balmazújváros, Miskolc - A DVTK NB I-es labdarúgócsapata péntek délelőtt az NB II-es balmazújvárosi gárda [...] tovább »
Négy góllal kapott ki a DVSC Fehérváron
Debrecen - Nyerhető meccset vesztett el a debreceni csapat - olvasható a klub hivatalos honlapján. tovább »
Másodszor futnak mini maratont Sajóbábonyban
Sajóbábony - Második alkalommal rendez mini maratont most vasárnap Sajóbábonyban a Sok Kis Kéz Közhasznú Egyesület. tovább »
Vízilabda Magyar Kupa: Miskolcon sem sikerült a bravúr a DVSE-nek
Debrecen - Búcsúzott a DVSE a BENU Magyar Kupából, miután a pénteki hazai vereség után szombaton Miskolcon is [...] tovább »
Magyar Ring gála – Kis Máté a WBO interkontinentális bajnoka
Budapest/Arad - Kis Máté szombaton az Aradon megrendezett Magyar Ring ökölvívógálán megszerezte a [...] tovább »
Nemzetek Ligája – A skótok sima győzelmével a magyarok helye szinte garantált a C osztályban
Shkoder/Milánó/Budapest - A skót labdarúgó-válogatott fölényes, 4-0-ás győzelmet aratott Albánia [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Női kézilabda BL – Maximális pontszámmal jutott tovább a Győr
Győr - A címvédő Győri Audi ETO KC húsz góllal legyőzte otthon a horvát Podravka Koprivnica csapatát a női [...] tovább »


Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása