Frissítve:

Fidesz: százezrek léphetnek egyet előre

Budapest, 2015. július 1., szerda (MTI) – Több százezer ember boldogulását segíti a július 1-jével – azaz szerdán – életbe lépett újabb béremelés, új típusú családi támogatás és foglalkoztatási adókedvezmény – hívta fel a figyelmet közleményben a Fidesz-frakció.

A kormánypárt emlékeztetett: júliustól tovább folytatódnak a közszféra béremelési programjai. Példaként hozták a rendvédelmi dolgozók életpályamodelljét, amely értékelésük szerint anyagi és erkölcsi elismerést, valamint kiszámítható előmenetelt nyújt a rendőröknek, a katonáknak és a tűzoltóknak. Összesen 75 ezren vannak, akiknek a bére átlagosan 30 százalékkal nő, 2019-ig pedig átlagosan 50 százalékkal emelkedik a fizetésük – írta a Fidesz.

A közlemény kitért arra is, hogy a honvédelmi ágazatban dolgozó közalkalmazottak mostantól havonta 8450 forintos pótlékot kapnak, amely jövő januárban a duplájára emelkedik. Emellett 65 ezer szociális dolgozó – az ágazati bérpótlékon felül – átlagosan havonta további bruttó 16 ezer forint bérkiegészítést kap.

A kormánypárt a családok további támogatásaként értékelte, hogy életbe lép a családi otthonteremtési kedvezmény, amely a gyermeket vállaló, gyermeket nevelő családok lakhatását segíti 500 ezer és 3,25 millió forint közötti vissza nem térítendő támogatással.

Tovább bővül a munkahelyvédelmi akció is, ami még több ember munkavállalását segíti – tették hozzá, kifejtve: a munkáltatók nemcsak a kisgyermekes édesanyák, a pályakezdő fiatalok, a nyugdíj előtt állók és az alacsony képzettségűek, hanem a mezőgazdaságban dolgozók foglalkoztatása után is érvényesíthetnek adókedvezményt.

Ezen intézkedéseknek köszönhetően százezreknek léphetnek előre a mindennapi megélhetésben, az otthonteremtésben és a munkavállalásban – összegzett a kormánypárti képviselőcsoport.

A Fidesz a Semmelweis-nap alkalmából azt is tudatta, hogy július 1-jétől újabb béremelés lép életbe az egészségügyben. Az orvosok és szakdolgozók mozgóbére emelkedik, amire idén 5 milliárd, jövőre 13 milliárd forintot fordít a kormány.
Megjegyezték, hogy az elmúlt években 95 ezer egészségügyi dolgozó kapott béremelést, és ez jövőre is folytatódik: januártól 43 ezer ápoló és 18 ezer orvost kap magasabb bért, a szakvizsgázott fiatal orvosok 151 ezer forint plusz támogatásban részesülnek, a szakorvosi minimálbér nettó 270 ezer forintra emelkedik, a rezidenseket oktató orvosok rezidensenként plusz 50 ezer forintot kapnak.

– MTI –


hiba beküldése



További hírek a Gazdaság kategóriából
Milliárdos fejlesztések Hajdúszoboszlón
Hajdúszoboszló - Saját és európai uniós forrásból csaknem kétmilliárd forint értékű beruházás valósul [...] tovább »
Több milliárd forintos többletforrás terrorellenes intézkedésekre
Budapest - Több milliárd forintos többletforrás jut terrorellenes intézkedésekre a Magyar Közlöny pénteki [...] tovább »
Turisztikai ügynökség: a Red Bull Air Race jelentősen hozzájárul a magyar turizmus sikeréhez
Budapest - A Red Bull Air Race világbajnokság budapesti futama 2004 óta a turizmus és Magyarország turisztikai [...] tovább »
Állatbetegségek: a gazdáknak is érdeke a megelőzés
Debrecen - A bejelentési kötelezettség alá tartozó fertőző állatbetegségek listája lényegében évtizedek [...] tovább »
Nem változik az üzemanyagok jövedéki adója júliustól
Budapest - Nem változik júliustól az üzemanyagok jövedéki adója, mivel 50 dollár fölött maradt az ásványolaj [...] tovább »
A diákmunka szabályai a Munka törvénykönyve fényében
A diákok munkavégzésének feltételeit is a Munka törvénykönyve határozza meg, így, amennyiben egy 16. [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Vb-2018 – Góllövőlista
Budapest - Az oroszországi labdarúgó-világbajnokság góllövőlistája. tovább »
Vb-2018 – F csoport: eredmény, állás, további program
Budapest - Az oroszországi labdarúgó-világbajnokság F csoportjának szombati, 2. fordulós eredményei. tovább »
Vb-2018 – Drámai mérkőzésen nyert a címvédő német válogatott
Szocsi - A címvédő Németország drámai küzdelemben, Toni Kroos 95. percben lőtt szabadrúgásgóljával 2-1-re [...] tovább »
Vb-2018 – Mexikó másodszor is nyert
Rosztov - Mexikó 2-1-re legyőzte a Koreai Köztársaságot szombaton az oroszországi labdarúgó-világbajnokság F [...] tovább »
Az én világbajnokságom: Nehéz megmondani, ki lesz a befutó a vébén
Miskolc - A világjáró kerékpáros, Novák Ferenc már a kieséses szakaszt várja igazán. tovább »
Öttusa vk-döntő – Regős Gergely kilencedik
Budapest, Asztana - Regős Gergely a kilencedik helyen végzett az öttusázók világkupa-sorozatának döntőjében, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása