Frissítve:

Fidesz: javulnak a családok életlehetőségei a pénzügyi rezsicsökkentéssel

Budapest, 2013. november 17., vasárnap (MTI) – A Fidesz szerint javulnak a családok életlehetőségei a pénzügyi rezsicsökkentéssel, amelynek három lépése több millió embert érint.

hiba beküldése

Puskás Imre, a párt országgyűlési képviselője vasárnap Budapesten, sajtótájékoztatón rámutatott, hogy három fő intézkedést vezettek be a pénzügyi rezsicsökkentés keretében: ingyenessé tették 150 ezer forintig a készpénz felvételt bármelyik ATM-ből havi két alkalommal, kiterjesztették az árfolyamgátat és bevezették a kilakoltatási moratóriumot április 30-ig.

Ezeket segíti a jegybanki alapkamat folyamatos csökkentése a Magyar Nemzeti Bank által – tette hozzá.

A képviselő elmondása szerint 6,5 millió embert érint a készpénzfelvétel ingyenessé tétele havi két alkalommal 150 ezer forintig. Hangsúlyozta, hogy ennek korábban az emberek megfizették az árát, mert a bankok nemcsak áthárították a rájuk kirótt különadót, hanem extraprofitot is szerettek volna elérni.

A devizahiteleseket segítő intézkedésekről kifejtette, hogy már a 90 napon túli késedelembe esett hitelesek is beléphetnek az árfolyamgátba, így ők is visszatérhetnek ahhoz az euró- vagy svájcifrank-árfolyamhoz, amellyel a hitel felvételekor számoltak.

Puskás Imre megnyugtató megoldásnak nevezte a kilakoltatási moratórium április 30-áig történő meghosszabbítását.

“Az MNB időről időre csökkenteni tudja a jegybanki alapkamatnak a mértéket, ami azzal a következménnyel jár, hogy a forintban hitelt felvevőknek a törlesztőrészlete ugyancsak jelentősen csökkenhet, ez havi akar több tízezer forintot is jelenthet” – mondta a politikus.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
MNB: márciustól kerülnek forgalomba az új 1000 forintos bankjegyek
Budapest - Az új 1000 forintos bankjegyek március 1-től kerülnek forgalomba, a bankjegyek régi változataival 2018. [...] tovább »
Három főiskola talált gazdálkodási szabálytalanságokat az ÁSZ
Budapest - Három főiskolán talált gazdálkodási szabálytalanságokat az Állami Számvevőszék (ÁSZ) - [...] tovább »
Átadták a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége (KÓTA) díjait
Budapest - Átadták a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége (KÓTA) díjait a magyar [...] tovább »
Holttestet találtak egy kigyulladt családi házban Gyömrőn
Budapest - Holttestet találtak egy kigyulladt családi házban kedden Gyömrőn - mondta a Pest Megyei [...] tovább »
Teljesen megújul az országos pulmonológiai intézet
Budapest - Teljesen megújul a következő években az Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet (OKTPI) az [...] tovább »
Helyettes államtitkár: a fogyasztóknak kedveznek a Könnyű közmű program intézkedései
Budapest - A fogyasztóknak kedvez az új szabályozás, amely szerint földgázszolgáltatás területén az [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kézilabda Magyar Kupa – Sorsoltak az ötödik fordulóra
Budapest - Elkészült a férfi és a női kézilabda Magyar Kupa ötödik fordulójának sorsolása, az innen [...] tovább »
Divízió I-es jégkorong-vb – Elfogytak a jegyek a magyar meccsekre
Budapest - Minden jegy elkelt a magyar válogatott mérkőzéseire az áprilisi, budapesti divízió I/A [...] tovább »
Női röplabda Eb – Boricic: jó döntés volt, hogy Magyarország legyen társházigazda
Budapest - Aleksandar Boricic, az Európai Röplabda Szövetség (CEV) elnöke szerint a szervezet jó döntést hozott, [...] tovább »
Kilenc év után távozik a Veszprém horvát beállója
Budapest, Veszprém - A horvát Renato Sulic az idény végén távozik a Telekom Veszprém férfi kézilabdacsapatától. tovább »
Szöges gumikkal száguldoztak a havas hegyek között
Debrecen - Nagyszerű siker a téli ralin: Soósék és Forgácsék is megnyerték kategóriájukat. tovább »
DVSC: tavasszal is folytatódik a suliroadshow
Debrecen - A klub továbbra is arra törekszik, hogy minél több diák látogasson ki a meccseikre. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása