Frissítve:

Fidesz: ha a baloldalon múlik, a fiataloknak semmi esélyük

Budapest, 2013. július 14., vasárnap (MTI) – Ha a baloldalon múlik, akkor a Fidesz szerint a fiataloknak nincs semmi esélyük – közölte a nagyobbik kormánypárt Niedermüller Péternek, a Demokratikus Koalíció (DK) alelnökének közleményére reagálva vasárnap.

hiba beküldése

A párt szerint a Gyurcsány-Bajnai-kormány képtelen volt a munkaerőpiacon értékes diplomákat adni a fiatalok kezébe, a felsőoktatás munkanélküli fiatalok tömegét termelte ki, a baloldal kormányzása alatt a fiatalok munkanélkülisége megduplázódott, az egyetemek pedig eladósodtak.

A Fidesz azt írta: ezzel szemben a jelenlegi kormány a fiatalok jövőjét biztosító felsőoktatási rendszer kialakítása mellett döntött, elhelyezkedésüket célzott foglalkoztatási programok és adókedvezmények segítik, ennek is köszönhető, hogy a kormányváltás óta, immár 38. hónapja töretlenül nő a foglalkoztatottak száma, köztük a fiataloké is.

Hozzátették, hogy ebben a tanévben 55 ezer hallgatónak fizeti az állam teljesen a felsőoktatását, emellett soha nem látott mértékű támogatást kapnak a kiváló és a hátrányos helyzetű diákok is.

Kitértek arra: a következő tanévben a kormány több mint 2 milliárd forintot biztosít a továbbtanulást támogató és 5 milliárd forintot a hátrányos helyzetű fiatalok szakmaválasztását segítő ösztöndíjprogramokra. Az ösztöndíjakkal segíti a kormány a hátrányos helyzetű diákok középiskolába jutását, az érettségi megszerzését, a felsőoktatásba való bejutását is, szeptembertől az ösztöndíjak összege is emelkedik – áll a Fidesz közleményében.

Niedermüller Péter vasárnap azt közölte az MTI-vel: pártja szerint a kormány három évvel a hatalomra kerülése után sem képes működő, tervezhető, európai mintákat követő felsőoktatási koncepció kialakítására. Szerinte ma az egyetemeknek és főiskoláknak állandóan változó, kiszámíthatatlan, bizonytalan környezetben kell lavírozniuk. A DK politikusa közleményében hozzátette: a kormány több tízmilliárd forintot vont ki eddig a felsőoktatásból, ami elbocsátásokhoz, az oktatás színvonalának csökkenéséhez vezetett.

– MTI –

Címkék: , , ,


További hírek a Magyarország kategóriából
Halálos légi baleset történt Máriahalomnál
Budapest - Lezuhant egy légi jármű, egy girokopter a Komárom-Esztergom megyei Máriahalom térségében, a pilóta [...] tovább »
EP-választás – A listát állító pártok hárommillió forintért juthatnak a választók adataihoz
Budapest - Az Európai Parlament magyar tagjainak választásán listát állító pártok hárommillió forintért [...] tovább »
Húsvét után is legyen boldog a nyuszi!
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Ne ajándékozzon felelőtlenül élő nyulat húsvétkor! tovább »
Miniszterelnökség: egy-két héten belül elkészülnek a falusi csok részletszabályai
Budapest - A falusi csok részletszabályai egy-két héten belül megjelennek. Bár a program július elsején [...] tovább »
Ezektől roskadozott egykor az ünnepi asztal
Borsod-Abaúj-Zemplén - Sándor Róbert értékőrző a hagyományos abaúji húsvéti ételek világába kalauzolt minket. tovább »
Mikor is lehet húsvétvasárnap? – A csillagász tisztáz néhány dolgot
Hajdú-Bihar - Egyházi döntés, hogy a tavaszi nap-éj egyenlőség március 21-én van, még akkor is, ha az már [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Serie A – Döntetlent játszott a Milan Parmában
Róma - Nem tudott nyerni a 14. Parma vendégeként a tabellán negyedik AC Milan az élvonalbeli olasz [...] tovább »
Húsvéti, hazai szezonnyitó
Máriapócs - Hankook Racer Cup tagjai is bemutatkoznak az Oláh Gumi Fesztiválon. tovább »
Márton Anitával egy dobogón
Nyíregyháza - Hat éremmel nyitották a szabadtéri szezont a dobóatlétáink. tovább »
„A meccs vége már örömjáték lett”
Miskolc - A Miskolci Vénusz lejátszotta első mérkőzését a női futsal NB I, rájátszásának 5–8. helyért [...] tovább »
DEAC: vissza a győztes útra
Debrecen - Milos Boriszov szerint jól jöhet, hogy az összecsapás előtt nem tudtak a megszokott környezetükben edzeni. tovább »
A Fatumnak nincs veszítenivalója
Nyíregyháza - A nyíregyházi röplabdacsapat Budapesten kezdi meg a döntőt. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása