Frissítve:

Fidesz: félmilliárd forint a lejárató kampányt folytató szervezeteknek Bajnait támogató köröktől

Budapest, 2013. augusztus 17., szombat (MTI) – Mintegy félmilliárd forint “hálapénzt” fizetettek ki a Bajnai Gordont támogató pénzügyi körök olyan szervezeteknek, amelyek az utóbbi időben a kormány és Magyarország ellen folytattak lejárató kampányt – mondta Hoppál Péter, a Fidesz szóvivője szombaton Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.

hiba beküldése

Hoppál Péter kifejtette, korábban is voltak arra jelek, hogy Bajnai Gordon mögött bizonyos jól körülhatárolható, külföldi pénzügyi körök állnak. Egy ideje azt is tudják, hogy Soros György támogatása közvetett és közvetlen módon Bajnai Gordon pártalapítványát, a Haza és Haladást is segíti. Az is kiderült, hogy “ez a pénzügyi kör segítette kiképezni azokat a fiatalokat is, akik a Fidesz-székház elleni törvénytelen és erőszakos akciót hajtották végre, ők a Bajnai gárda tagjai” – mondta a szóvivő.

Hozzátette: a héten egy tényfeltáró cikkben “újabb kijózanító tények” láttak napvilágot arról, hogy Bajnai Gordon támogatói háttere milyen és kikből is áll. Kiderült, hogy a Bajnai Gordonékat támogató amerikai spekuláns kör dollármilliókat áldozott arra, hogy a magukat például emberjogi, antikorrupciós, vagy roma civilszervezetnek nevező “fizetett statiszták útján” – a hazai és a külföldi közvélemény előtt – minden fronton támadják a Fideszt, a magyar kormányt és Magyarországot is.

Hoppál Péter elmondta, hogy a Heti Válaszban megjelent cikk szerint a Bajnai Gordon mögött álló, dollármilliókért kitartott szervezet például a Társaság a Szabadságjogokért, a Magyar Helsinki Bizottság, a Haza és Haladás Alapítvány, Eötvös Károly Intézet, Nők a nőkért Együtt az erőszak ellen, a Háttértársaság a melegekért, a Demokratikus Ifjúságért Alapítvány, a MONA Magyarország Női Alapítvány, a Krétakör Alapítvány és az Amnesty International Magyarország is.

“Bajnai Gordonék lebuktak” – fogalmazott a szóvivő, de mint megjegyezte felvetődik, hogy vajon milyen veszélyes alkut köthettek a háttérben a magyar emberek kárára, cserébe a kifizetett dollármilliókért. Felmerül továbbá, hogy miért olyan fontos a spekuláns pénztőke, akár Soros György számára, hogy Bajnai Gordon visszatérjen a hatalomba Magyarországon. “Mit kellene Bajnai Gordonnak végrehajtania, vajon mit és kiket áldozna fel újra a Gyurcsány-Bajnai szövetség azért, hogy a külföldi spekulánsok újra megkaphassák azt az extraprofitot Magyarországon, amit 2010 előtt” – tette fel a kérdést a fideszes szóvivő.

Mint mondta: nincs kétségük arra vonatkozóan, hogy Bajnai Gordon nemcsak saját magát hajtotta igába ezeknek a különböző pénzügyi körök, a spekulánsok érdekeiért, “hanem egyetlen tollvonással a magyar emberek jövőjét is odaadná, otthonaikat, földjüket, a maradék nemzeti vagyont is”.

“Bajnaiék visszatérésével a Fidesz azt prognosztizálja, hogy nyilvánvalóan ugyanaz a szélsőséges és veszélyes gazdaságpolitika térne vissza Magyarországra, amely már egyszer tönkretette az országot, amellyel minden esetben a magyar családok húzták a rövidebbet. Ebből nem kérünk, ebből nem kérnek a magyar emberek” – hangsúlyozta Hoppál Péter.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Catherine Deneuve lesz a főszereplője a cannes-i fődíjas japán rendező következő filmjének
Párizs - Catherine Deneuve francia filmsztár játssza a főszerepét a 71. cannes-i filmfesztiválon Arany Pálmát [...] tovább »
OH: elérhető a Magyar Képesítési Nyilvántartás
Budapest - Elkészült a Magyar Képesítési Nyilvántartás, amely bemutatja a hazánkban megszerezhető [...] tovább »
Péntektől alkalmazandó az Európai Unió általános adatvédelmi rendelete
Budapest - Péntektől alkalmazandó az Európai Unió általános adatvédelmi rendelete (General Data Protection [...] tovább »
Országjáró turnéra indul az Operaház
Tatabánya - Az összes megyeszékhelyre eljut a 2018/2019-es évadban a Magyar Állami Operaház. Tíz településen [...] tovább »
Újra bíróságon Burkáék ügye
Debrecen - A hatodik bírósági eljárás folyik a gyilkossággal vádolt apa és fia ügyében. tovább »
Emlékérmét és bélyegblokkot bocsátanak ki a családok éve alkalmából
Budapest - A Magyar Nemzeti Bank (MNB) forgalmi és emlékérmét, a Magyar Posta pedig alkalmi bélyegblokkot bocsát [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Női kézilabda Eb-selejtező – Kiss Éva kikerült a keretből
Budapest - Kiss Éva, a bajnok Győri Audi ETO KC kapusa sérülés miatt kikerült az Európa-bajnoki selejtezőkre [...] tovább »
Monacói Nagydíj – Élen a Red Bullok az első szabadedzésen
Budapest/Monte-Carlo - A Red Bull két pilótája, az ausztrál Daniel Ricciardo és a holland Max Verstappen zárt az [...] tovább »
Hosszú Katinka nem Shane Tusuppal készül a továbbiakban
Budapest - Véget ért a háromszoros olimpiai bajnok úszó, Hosszú Katinka és edző-férje, Shane Tusup munkakapcsolata. tovább »
Ovisok fociztak a műfüvön Miskolcon
Miskolc - A mozgásról, a játékos sportról és a fociról szólt a Miskolc Ovi Körzet tavaszi grassroots [...] tovább »
Igor a Real sikeréért szorít a döntőben
Debrecen, Hajdúböszörmény - A korábbi Loki-csatár szerint mindkét csapatban jobbak a támadósorok, mint a [...] tovább »
Könyvbemutató és beszélgetés
Fehérgyarmat - Csepelyi Adrienn újságíró, író, rádiós műsorvezető május 25-én, pénteken 15 órától [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása