Frissítve:

Fidesz: Bajnai Gordon a bankadó kivezetése miatt ragaszkodik az adóemeléshez

Budapest, 2013. november 17., vasárnap (MTI) – Bajnai Gordon elismerte, hogy a bankadó kivezetésére készül, és ennek árát újra a magyar családok és a munkavállalók adóemelésével fizettetné meg, a családi adókedvezményt eltörölné, a jelenlegi 16 százalékos adókulcs helyett 40 százalékos adókulcsot vezetne be – írta a Fidesz szóvivője az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében.

hiba beküldése

Selmeczi Gabriella arra reagált, hogy Karácsony Gergely vasárnap budapesti sajtótájékoztatóján kijelentette: a lakosság 80 százaléka rosszul jár az egykulcsos adórendszerrel, az Együtt-PM ezért visszaállítaná a többkulcsos adórendszert, és egy a felső 8-10 százalékra érvényes felső kulcsot állapítana meg.

Karácsony Gergely beszélt arról is, hogy az Együtt-PM szövetség szerint a Fidesz azért is ragaszkodik az egykulcsos adórendszerhez, mert ezzel saját országgyűlési képviselőik és kormánytagjaik is több százezer forinttal többet kereshetnek havonta.

Selmeczi Gabriella közleményében azt írta: Bajnai Gordon “Fájni fog programjával” azt a családi adórendszert akarja eltörölni, amely egymillió, munka mellett gyermeket nevelő család jövedelmét növeli.

Rámutatott: a mostani alacsony, egykulcsos adórendszernek köszönhetően az idén 540 milliárd forinttal több maradt a munkavállalók zsebében. A családi adókedvezmény az elmúlt két évben további 360 milliárd forinttal többet hagyott a gyermekes családoknál.

Januártól tovább csökken 270 ezer kiskeresetű család adója, az Országgyűlés hétfőn szavaz erről – olvasható a közleményben.

Selmeczi Gabriella közölte, a családi adókedvezmény kiterjesztésének köszönhetően évente 230 milliárd forinttal több marad a gyermeket nevelőknél.

“A legkisebb keresetű 110 ezer család zsebében gyakorlatilag benne marad a bruttó fizetése. Bajnai Gordon ezt akarja elvenni a gyermeket nevelőktől, a munkavállalóktól” – zárul a közlemény.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Hét és fél millió forint gyűlt össze Tőzsér kezdeményezésére
Debrecen - Csaknem hét és fél millió forint gyűlt össze annak a jótékonysági akciónak a keretében, amelyet [...] tovább »
Országos kampányfőnökként folytatja Kósa Lajos
Debrecen - A debreceni politikust bízták meg a jövő őszi önkormányzati választás Fidesz kampányának vezetésével. tovább »
Idén is megrendezik a Fülemülék éjszakáját
Budapest - A fülemülék tavaszi vonulásához alkalmazkodva idén is meghirdeti a Magyar Madártani és [...] tovább »
Elhunyt Szervátiusz Tibor szobrászművész, a nemzet művésze
Budapest - Életének 88. évében elhunyt Szervátiusz Tibor Kossuth-díjas szobrászművész, a nemzet művésze - [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2018. április 25.
Budapest- Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
Bőnyi rendőrgyilkosság – Emberölésben ártatlannak vallotta magát Győrkös István
Szombathely - Ártatlannak mondta magát az emberölésben a bőnyi rendőrgyilkossággal vádolt Győrkös István [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
“Háromszor is a kapusban rúgtuk a labdát”
Nagyhalász, Balkány - A Tiszántúli Takarék megyei I. osztály 21. fordulóból elhalasztott mérkőzést pótoltak [...] tovább »
Kisvárda Master Good SE – Rosszkor, rossz helyen
Kisvárda - A Kisvárda itta meg annak a levét, hogy az Ér nagy bizonyítási vággyal lépett pályára. tovább »
Bevették a Viharsarkot a Loki lányai
Debrecen - Nagyszerű teljesítménnyel, magabiztos győzelmet aratott a Loki a keleti rangadón. tovább »
Hét és fél millió forint gyűlt össze Tőzsér kezdeményezésére
Debrecen - Csaknem hét és fél millió forint gyűlt össze annak a jótékonysági akciónak a keretében, amelyet [...] tovább »
Kisvárda Master Good – Sokat érő három pont Csákvárról
Kisvárda - A kisvárdaiak a játékrészek hajrájában voltak eredményesek a tavaszi eddigi legjobbja ellen. tovább »
Női labdarúgó BL – Magyar játékvezetői trió az egyik elődöntőben
Budapest - Magyar játékvezetői triót jelöltek ki az Olympique Lyon-Manchester City női labdarúgó-mérkőzésre, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása