Frissítve:

Fidesz: állampárti segítséggel jött létre a Bajnai-cégbirodalom

Budapest, 2013. június 27., csütörtök (MTI) – Az állampárt segítségével jött létre a Bajnai-vállalatbirodalom – mondta Zsigó Róbert, a Fidesz szóvivője budapesti sajtótájékoztatóján, utalva a Heti Válasz csütörtöki számában megjelent, a Bajnai család üzleti érdekeltségeivel foglalkozó újabb cikkre.

hiba beküldése

A kormánypárt szóvivője felidézte az Együtt-PM múlt heti közleményét, amelyben azt írták, hogy a választási szövetséget vezető Bajnai Gordon anyagi biztonságát nem a politikai befolyás segítségével lenyúlt közpénzek, hanem az üzleti életben elért eredményei alapozták meg.

Zsigó Róbert szerint a Heti Válasz írása alapján ez hazugság, abból ugyanis kiderül – idézte -, hogy a Bajnai család jól jövedelmező céghálózata a rendszerváltáskor alapozta meg a sikerét, a család az elsők között volt, amely minisztériumi engedéllyel részt vett a kommunista párt vagyonának “lebontásában”.

Megjegyezte, hogy az érintett Bajnai-cégnél “szerzett elévülhetetlen tapasztalatokat a pártállami vagyon lebontásában” Bajnai Gordon mellett Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök is.

A baloldalon ma ugyanazok alkudoznak, ugyanazok akarnak paktumot kötni egymással, akik ezt egyszer már megtették, akik egyszer már tönkretették az országot – fogalmazott a Fidesz szóvivője, aki végül azt a kérdést tette fel Bajnai Gordon volt kormányfőnek: “még mindig tagadja-e, hogy pártállami kapcsolatoknak szerepe volt a Bajnai család cégbirodalmának megalapításában?”

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Nehezen felismerhető kór
Budapest, Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - A betegség jellemzően felnőttkorban alakul ki, és többnyire nőknél. tovább »
A fiatalok nehezen tartják a lépést a fellendüléssel
Budapest, Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Csökkent az első lakást vásárlók száma, mikor jöhet a fordulat? tovább »
Kalcium a csontokért, a memóriáért
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Már a gyermekek körében is határérték alatti az elfogyasztott kalcium mennyisége. tovább »
A fiatalok pénzért letennék a mobiljukat
Budapest, Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - A fiatalok fele lerakná a telefont vezetés közben, ha egy év után 1000 [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2018. május 20.
Budapest - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei – 20. hét
Budapest - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 20. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
“Lehetetlen küldetés volt számunkra a mai mérkőzés”
Hajdú-Bihar - Mutatjuk a megyei első osztályban valamint az NB III.-ban játszott meccsek eredményeit, és [...] tovább »
BBC: “késik” a Chelsea orosz tulajdonosának új brit vízuma
London - A BBC vasárnapi értesülése szerint egyelőre "késik" a Premier League-ben játszó londoni Chelsea [...] tovább »
“Úgy meghajtottuk őket az első félidőben, mint hegyi pásztort a lavina”
Szabolcs-Szatmár-Bereg - A labdarúgó megyei II. osztály Nyírerdő-csoport 27. fordulójának mérkőzéseit [...] tovább »
Kriszt Botond és Mátó Sára az összetett bajnok
Budapest, Győr - A férfiaknál Kriszt Botond, a nőknél Mátó Sára nyerte meg az atléták összetett bajnokságát [...] tovább »
Labdarúgó NB II – Kilencgólos mérkőzésen győzte le a kiesőjelölt ZTE a bajnok MTK-t
Budapest - A kiesés ellen harcoló ZTE hazai pályán egy rendkívül látványos mérkőzésen 5-4-re legyőzte a már [...] tovább »
Nyolcgólos döntetlen Mérken
Szabolcs-Szatmár-Bereg - A labdarúgó megyei II. osztály Kelet-Magyarország-csoport 27. fordulójának [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása