Frissítve:

Fidesz: állami kontroll védi a tankönyvárakat az aránytalan drágulástól

Budapest, 2013. augusztus 13., kedd (MTI) – A tankönyvek árait állami kontroll védi a túlzott drágulástól, néhány éven belül pedig minden általános iskolás diák ingyenesen juthat hozzá a tankönyvekhez – reagált a Fidesz szóvivője Kunhalmi Ágnes (MSZP) keddi kijelentéseire.

hiba beküldése

Hoppál Péter közleményében úgy fogalmazott: a szocialisták érdemi mondandó helyett a kisiskolásokat és szüleiket próbálják meg hergelni. Hangsúlyozza: az állami tankönyvellátás garantálja, hogy piaci szereplők ne nyerészkedjenek a tankönyvárakon, “ahogy azt a Gyurcsány-Bajnai-kormány alatt tették, amikor a tankönyvek árának drágulása felgyorsult”.

A fideszes politikus hozzátette: a tankönyveket terjesztő Könyvtárellátó Nonprofit Kft. bevételeit a tankönyvellátásba forgatja vissza, ezáltal kizárt, hogy a tankönyvellátásból bármely cég – a családok terheit növelve – extraprofitra tegyen szert.

Kiemelte azt is, már jelenleg is 600 ezer rászoruló, nagycsaládban élő, illetve elsős diák számára teljesen ingyenes a tankönyvcsomag, emellett pedig az állami tankönyvellátás legfontosabb célja, hogy néhány éven belül minden általános iskolás diák ingyenesen jusson hozzá a tankönyvekhez. Ez a következő években felmenő rendszerben valósul meg – írta Hoppál Péter.

Kunhalmi Ágnes keddi sajtótájékoztatóján azt kérdezte Hoffmann Rózsa köznevelési államtitkártól, igaz-e, hogy a tankönyvterjesztés után a kormány a tankönyvpiacot is államosítani akarja. Az Index a múlt héten írt arról, hogy értesülései szerint a kormányzat egy kis kiadón, a Nemzeti Közszolgálati Tankönyvkiadó Zrt.-n keresztül akarja átrendezni a 14 milliárdos tankönyvpiacot.

– MTI – 



További hírek a Magyarország kategóriából
A fiatalok pénzért letennék a mobiljukat
Budapest, Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - A fiatalok fele lerakná a telefont vezetés közben, ha egy év után 1000 [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2018. május 20.
Budapest - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei – 20. hét
Budapest - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 20. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a [...] tovább »
Emberölés miatt körözött férfit fogtak el Ártándon
Ártánd - Az ártándi határátkelőhelyen fogták el a rendőrök azt a férfit, aki ellen európai elfogatóparancs [...] tovább »
Rákóczi Szövetség: Dél-Amerikából is érkeztek magyar fiatalok Csíksomlyóra
Budapest - Az idén a Dél-Amerikában élő magyar közösségekből is érkeztek fiatalok a csíksomlyói búcsúra a [...] tovább »
A jövő héten is folytatódik a változékony idő
Budapest - A jövő héten is folytatódik a változékony idő: a napsütés mellett többször várható zápor, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
A kalapácsvető Halász Bence ezüstérmes Oszakában
Oszaka - Halász Bence ezüstérmet szerzett Oszakában a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) [...] tovább »
Két magyar aranyérem a tornászok Matolay-emlékversenyén
Kiskunfélegyháza - A magyar tornászok a felnőttek között két aranyérmet nyertek a Kiskunfélegyházán rendezett [...] tovább »
Nürnbergi tenisztorna – Stollár főtáblára jutott
Nürnberg - Stollár Fanny a selejtezőben két mérkőzést nyerve főtáblára jutott a nürnbergi salakpályás női [...] tovább »
Vívó vk – A magyar férfi kardcsapat negyedik Madridban
Madrid - A magyar férfi kardcsapat vasárnap negyedik helyen végzett a vívók világkupa-sorozatának madridi állomásán. tovább »
Magyar ezüst a muay thai világbajnokságon
Cancún - Spéth Norbert ezüstérmet szerzett a mexikói Cancúnban rendezett muay thai világbajnokságon. tovább »
Ismét megvédte bajnoki címét az Budapest Exiles
Szeged - Megvédte címét a Budapest Exiles rögbicsapat, mivel az élvonalbeli bajnokság szegedi döntőjében [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása