Frissítve:

Fidesz: a gyenge pénzügyi felügyeletet a szocialisták akarták megtartani

Budapest, 2015. április 18., szombat (MTI) – A gyenge pénzügyi felügyeletet a szocialisták akarták megtartani – reagált a Fidesz frakciója Burány Sándor szombati sajtótájékoztatójára, amelyen az ellenzéki politikus a pénzügyi felügyelet vizsgálatát sürgette.

hiba beküldése

A Fidesz képviselőcsoportja közleményében azt írta: pénzügyi felügyelet 2013 előtti működéséről szóló számvevőszéki jelentés is megerősíti azt, hogy az Országgyűlés jó döntést hozott, amikor 2013 októberével a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletét (PSZÁF) a Magyar Nemzeti Bank irányítása alá helyezte és abba beolvasztotta. A korábbi gyenge és szabálytalanul működő pénzügyi felügyelet megtartását akkor is egyedül a szocialisták és a Jobbik akarta – idézte fel a kormánypárt.

A Fidesz szerint a 2013-tól jegybanki irányítással megerősített pénzügyi felügyelet bebizonyította, hogy sokkal hatékonyabban képes észlelni és feltárni a pénzügyi szektor, a brókerpiac szabálytalanságait és azt az évtizedes pénzügyi korrupciót, amely a szocialisták kormányzása idején teljes nyugalomban működhetett.

Emlékeztettek arra is: már az Országgyűlés előtt van az a törvényjavaslat is, amely a pénzügyi felügyelet további szigorítását és a befektetőpiac rendbetételét segíti elő, hogy soha többé ne történhessen meg az, hogy csaló brókerek évtizedeken át zavartalanul meglophatják az embereket. Hozzátették: bíznak abban, hogy a szocialisták és a Jobbik ezúttal a további szigorítás mellett állnak majd.

Burány Sándor, az Országgyűlés költségvetési bizottságának szocialista elnöke szombati sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a PSZÁF MNB-be való beolvasztásával nem lett hatékonyabb a pénzügyi felügyelet, sőt a jegybank “asszisztált, falazott” százmilliárdok ellopásához. Kijelentette: a Magyar Nemzeti Bank felelős a kialakult helyzetért, és igaza van Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszternek, aki április elején úgy nyilatkozott, a brókerügyben vizsgálni kell a pénzügyi felügyeletet.

Az MSZP-s politikus hangsúlyozta, az MNB-nek el kell ismernie a felelősségét, a felelős vezetőknek, élükön Matolcsy György jegybankelnökkel, távozniuk kell, és a jegybanknak be kell szállnia a kárrendezésbe.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
A szénhidrátban túl alacsony és túl magas étrend egyaránt káros az egészségre
London - A szénhidrátban túl alacsony vagy túl magas étrend megemeli a korai halálozás kockázatát a Lancet [...] tovább »
Emlékévet hirdettek Székesfehérváron az Aranybulla kiadásának és a város megalapításának jubileumára
Székesfehérvár- Emlékévet hirdetett 2022-re Székesfehérvár önkormányzatának közgyűlése az Aranybulla [...] tovább »
Megnyílt a 32. Mesterségek Ünnepe
Budapest - Megnyílt a 32. Mesterségek Ünnepe, amelyen mintegy ezer kézműves mester és több száz fellépő [...] tovább »
Augusztus 20. – Karcag díszpolgára lett Varga Mihály pénzügyminiszter
Karcag - Díszpolgári címet adományozott Karcag önkormányzata Varga Mihály pénzügyminiszternek a [...] tovább »
Augusztus 20. – Állami kitüntetéseket adott át Kásler Miklós és Gulyás Gergely
Budapest - Állami kitüntetéseket adott át Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere és Gulyás [...] tovább »
Nagy István: a magyar lovassport történetének legnagyobb beruházása valósult meg Szilvásváradon
Szilvásvárad - A magyar lovassport történetének legnagyobb beruházása valósult meg a Szilvásváradi Lipicai [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Nagy István: a magyar lovassport történetének legnagyobb beruházása valósult meg Szilvásváradon
Szilvásvárad - A magyar lovassport történetének legnagyobb beruházása valósult meg a Szilvásváradi Lipicai [...] tovább »
HAON-ÉLŐ – DVSC vs. MTK
Debrecen - A labdarúgó OTP Bank Liga 2018/2019-es szezonjának 5. fordulójában a Debreceni VSC csapata az MTK [...] tovább »
Fotók: Izompacsirta zsaruk emelgették a tonnákat
Hajdúszoboszló – A XII. Magyarország Legerősebb Rendőre versenyt rendezték meg pénteken délután [...] tovább »
Tour de Hongrie – Bratascsuk százötven kilométeres szökésből “ért haza”
Hajdúszoboszló - Andrij Bratascsuk nyerte a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny harmadik szakaszát [...] tovább »
El-selejtező – A Zenit az ötödik csapat, amely négygólos hátrányt ledolgozott
Budapest - A szentpétervári Zenit lett az ötödik csapat, amely négygólos hátrányt ledolgozva jutott tovább [...] tovább »
Presztízskérdés a karneváli nagydíjon
Debrecen - Magosiék erős riválisokat kaptak a határainkon túlról az augusztus 20-ai Debrecen Nagydíjra. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása