Frissítve:

Férfi vízilabda ob I – Az Eger legyőzte az elődöntős nyitányon a Vasast

Budapest, 2013. május 4., szombat (MTI) – Az Eger nyert a Vasassal szemben a férfi vízilabda-bajnokság rájátszásában az első elődöntős párharc nyitómeccsén, így 1-0-ra vezet az egyik fél második győzelméig tartó küzdelemben.

hiba beküldése

A következő mérkőzést kedden játsszák a felek a fővárosban, a Komjádi uszodában.

Eredmény:

elődöntő, 1. mérkőzés:

ZF-Eger – TEVA-Vasas 13-10 (2-3, 5-2, 4-3, 2-2)

góldobók: Biros 4, Gór-Nagy 3, Seman, Varga Zs. 2-2, Bátori, Salamon 1-1, illetve Katonás, Steinmetz Á. 3-3, Öler 2, Brguljan, Csapó 1-1

A bajnoki alapszakaszban fővárosi riválisánál eggyel előrébb, a második helyen végzett Eger rosszul kezdett otthonában, a Bitskey-uszodában. A címvédő piros-kék alakulat előbb előnyt szerzett, majd már 3-1-re is vezetett, amikor az Eger elkezdte a felzárkózást, de egyenlítenie csak a második negyedben sikerült. Ekkor a háromszoros olimpiai bajnok Biros Péter emberelőnyből talált be, majd Bátori Bence, aki a hazaiak első akciógólját jegyezte, vezetéshez juttatta az Egert (4-3). A vendégek csapatkapitánya, Katonás Gergő egalizált, ám a meccsen először kéttalálatnyira elhúzott a hevesi együttes Varga Zsolt, majd a duplázó Biros jóvoltából (6-4). Szépített ugyan a Vasas, a nagyszünetre azonban maradt a kétgólos egri vezetés (7-5).

A harmadik negyedben őrizték a “megszokott differenciát” a csapatok, mert amikor betalált a Vasas, az Eger mindig válaszolt. Így jutottak el egészen 10-8-ig, amikor is büntetőből Biros háromgólosra duzzasztotta az előnyt, sőt a negyedik negyed elején tovább nőtt a különbség Varga hatalmas bombája révén (12-8). A hajrában még visszazárkózott ugyan az angyalföldi társaság 12-10-re, az ellenállhatatlanul játszó Biros negyedik góljával azonban véglegessé vált az egri siker (13-10).

A másik elődöntőben a Szeged és a Szolnok vasárnap kezdi meg a küzdelmeket.

Az 5-8. helyért, 1. mérkőzés:

Groupama-Honvéd – BVSC-Zugló 8-6 (1-1, 5-2, 2-2, 0-1)

a legjobb góldobók: Kiss G. 5, illetve Bedő 4

Az egyik fél második győzelméig tartó párharc következő mérkőzését szerdán rendezik.

– MTI –



További hírek a Sport kategóriából
Liu Shaolin Sándor: tud majd nagy meglepetéseket okozni az új férfi gyorskorcsolya-váltó
Budapest - Liu Shaolin Sándor olimpiai bajnok gyorskorcsolyázó szerint tud majd nagy meglepetéseket okozni a férfi [...] tovább »
Bemutatták a világjátékokra utazó speciális olimpiai csapatot
Budapest - Tizennégy sportágban 62 sportoló képviseli a magyar színeket a jövő márciusban Abu-Dzabiban sorra [...] tovább »
“Okosat nem tudok, hülyeséget meg nem akarok mondani”
Szabolcs-Szatmár-Bereg - A labdarúgó Tiszántúli Takarék megyei I. osztály 7. fordulójának szombati nyitány [...] tovább »
Torna vk – Boncsér Krisztián negyedik lett talajon Szombathelyen
Szombathely - Boncsér Krisztián a negyedik helyen végzett a talaj szombati döntőjében a tornászok Szombathelyen [...] tovább »
Női kézilabda NB I – Szöllősi-Zácsik Szandra kihagyja a szezont
Budapest - Szöllősi-Zácsik Szandra ismét gyermeket vár, ezért a mostani szezonban nem lép pályára a [...] tovább »
Itthon nyertek tornát a nyíregyházi röplabdázók
Nyíregyháza - A Fatum-Nyíregyháza női röplabdacsapata a Kaposvárt is legyőzte, ezzel első lett saját [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Burza húzta a leggyorsabban a Nagyhalászi Speedway Ringen
Nagyhalász - Két lengyel is döntőzött, Magosi a negyedik helyen zárta a finálét. tovább »


Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása