Frissítve:

Férfi kosárlabda EK – Győzött a Falco ellen, ezzel továbbjutott a Szolnok

Budapest, Szolnok – A Szolnoki Olaj hazai pályán tíz ponttal legyőzte a szombathelyi Falcót a férfi kosárlabda Európa Kupa ötödik fordulójában, így továbbjutott a második körbe, míg legyőzött ellenfele kiesett.

Eredmény (a sorozat honlapjáról):

férfi Európa Kupa, 5. forduló, H csoport:

  • Szolnoki Olaj – Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 89-79 (22-16, 19-14, 29-22, 19-27)

legjobb dobók: Perry 25, Milosevic 21, Vojvoda 14, illetve Norfleet 23, Boriszov 20, Govens 13

A Szolnok 3/1-es, a Falco pedig 2/2-es mutatóval állt a mérkőzés előtt. A szombathelyi csapat hazai pályán 84-74-re győzött magyar csoportriválisa ellen.

A szolnoki találkozón a hazaiak kezdtek jobban, kevesebb mint négy perc után már 11-2-re vezettek, ekkor azonban még közelebb tudott zárkózni a Szombathely, s a második negyedet hat pont hátrányban kezdte. Ugyanakkor a folytatásban is a hazai együttes irányított, és a nagyszünetig 11 pontra növelte a különbséget.

A harmadik negyed is a Szolnok akarata szerint alakult, s az Olaj ebben a periódusban gyakorlatilag el is döntötte a meccset. A zárószakaszt ugyanis 18 pont előnyből kezdhette, melyből tízet meg is őrzött.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Sport kategóriából
Trió-Maxi-ATC II: Ez volt a maximum
Nyíregyháza - A nyíregyházi csapat szerezte meg a bajnoki címet a megyei asztalitenisz csapatbajnokságban, az Ajak [...] tovább »
Kínai bajnok lett a röplabdázó Pádár Krisztián
Budapest/Sanghaj - A magyar válogatott Pádár Krisztián megnyerte a kínai röplabdabajnokságot a Sanghai Golden Age [...] tovább »
Sportlövő-vk – Csonka légpisztolyban 22.
Budapest/Csangvon - Csonka Zsófia légpisztolyban 22. lett a dél-koreai Csangvonban zajló sportlövő világkupaversenyen. tovább »
Élő tv-sportközvetítések – Szerda, csütörtök
Budapest - A szerdai és csütörtöki élő sportközvetítések a hazai televíziókban. tovább »
Cselgáncs Eb – Tizennégy magyar Tel-Avivban két éremért
Budapest - Tizennégy cselgáncsozó képviseli a magyar színeket a csütörtöktől szombatig tartó 67. [...] tovább »
Természetesen, győzni szeretnénk Nyirádon!
2018 április 28-29-én Nyirád ad otthont az FIA CEZ Autocross Championship második versenyének. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Sikeres célba érkezést várok!
Fazekas András csapatvezetőt kérdezem a HELL 24. Miskolc Rallyverseny előtt. tovább »


Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása