Frissítve:

Férfi kézilabda BL – Nyolcadik alkalommal elődöntős a Veszprém

Veszprém – A Veszprém nyolcadik alkalommal jutott elődöntőbe a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, miután a negyeddöntő szombati visszavágóján 29-25-re nyert a német Flensburg ellen, amelyet így kettős győzelemmel búcsúztatott.

hiba beküldése

A veszprémiek múlt szerdán 28-22-re nyerték meg a párharc idegenbeli első meccsét. A négyes döntőt június 1-én és 2-án rendezik Kölnben, az elődöntő párosítását kedden sorsolják.

Eredmény,

Férfi Bajnokok Ligája, negyeddöntő, visszavágó:
Telekom Veszprém – Flensburg-Handewitt (német) 29-25 (17-13)

a Veszprém gólszerzői: Gajic 6, Nilsson 5, Mahé 4, Nenadic 3, Nagy L., Lékai, Marguc 2-2, Manaszkov, Ilic, Strlek, Blagotinsek, Mackovsek 1-1

Továbbjutott: a Veszprém kettős győzelemmel, 57-47-es összesítéssel

A találkozón nézőcsúcs született a Veszprém Arénában, a klub közlése szerint 5321 szurkoló tekintette meg a visszavágót a helyszínen. A hazaiaktól Jamali Iman és a dán René Toft Hansen hiányzott sérülés miatt, a vendégeknél pedig a svéd Jim Gottfridsson nem játszott.

Pocsékul kezdett a hazai csapat, a lövések pontatlanok voltak, és a védekezés sem bizonyult kellően hatékonynak. David Davis vezetőedző a hatodik percben kikérte első idejét, de ekkor a német bajnokságban címvédő és listavezető vendégek Hampus Wanne vezérletével már 5-0-ra vezettek. A Veszprém két perccel később megszerezte első találatát, majd ahogyan az első meccsen, hamarosan ezúttal is kapuscsere következett, és Mikler Roland állt be Sterbik Árpád helyére.

A magyar válogatott kapus jó teljesítményére alapozva a házigazdák előbb felzárkóztak, majd egy 8-2-es sorozattal fordítottak, és összeszedett, lendületes játékkal a szünet előtt eldöntötték a továbbjutást.

A második felvonásban Nagy László megszerezte 900. gólját veszprémi színekben, a svéd Andreas Nilssont viszont térdfájdalmak miatt le kellett cserélni, ám később visszaállhatott. A játék képe nem változott jelentősen, a házigazdák egy 7-3-as szériával tovább növelték előnyüket, és magabiztosan győztek.

A Flensburg legeredményesebb játékosa a svéd Hampus Wanne volt hét találattal.

A két együttes 12. alkalommal találkozott egymással tétmeccsen: két döntetlen és három Flensburg-siker mellett a Veszprém hetedszer nyert.

Az idei lesz a tizedik négyes döntő Kölnben, és – ráadásul sorozatban – a harmadik, amelyen nem vesz részt német csapat.

“Nagyon, nagyon boldog vagyok!” – mondta magyarul David Davis. A veszprémiek spanyol szakvezetője angolul hozzátette, ezúttal is minden játékosa hozzátette a magáét a sikerhez, és ő is megpróbálta a legjobb tudása szerint felkészíteni a csapatot.

“A játékosok megtették, amit kellett, nagyszerűen teljesítettek. A klubnál mindenki azért dolgozott, hogy sikerüljön elérni a négyes döntőt, ahova teljesen megérdemelten jutott el az együttes” – nyilatkozta.

A másik szombati mérkőzésen a Barcelona hazai pályán is legyőzte a francia HBC Nantes csapatát, így szintén kettős sikerrel jutott a négy közé. A kilenc arany- és négy ezüstérmével a BL legeredményesebb klubja huszadik alkalommal szerepelhet az elődöntőben.

további eredmény:

Barcelona (spanyol)-HBC Nantes (francia) 29-26 (17-14)

Tj.: a Barcelona kettős győzelemmel, 61-51-es összesítéssel.

vasárnap játsszák:
Paris Saint-Germain (francia) – Vive Kielce (lengyel) 17.00 (az első mérkőzésen: 24-34)
MOL-Pick Szeged – Vardar Szkopje (macedón) 19.00 (23-31)

– MTI –



További hírek a Sport kategóriából
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Miskolci szurkolók ünnepeltek Nur-Szultanban
Miskolc, Nur-Szultan - Kazahsztán fővárosában zajlik a divízió 1/A-s jégkorong-világbajnokság. tovább »


Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása