Frissítve:

Férfi kézilabda BL – A címvédőt is kaphatja a Veszprém

Budapest, 2015., február 23., hétfő (MTI) – Eddigi eredményes szereplésének köszönhetően az MKB-MVM Veszprém és a MOL-Pick Szeged is pályaelőnyt élvez a férfi kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, de a keddi bécsi sorsoláson így is mindkét csapat kaphat erős ellenfelet: a Veszprém akár a címvédő Flensburg-Handewittet, a Tisza-partiak pedig a szintén német Rhein-Neckar Löwent.

hiba beküldése

A veszprémiek ebben az idényben többször is hangsúlyozták, hogy május utolsó hétvégéjén szeretnének ott lenni a kölni négyes döntőben, és ezúttal nem elégednének meg a negyedik hellyel. Ehhez viszont először is a nyolcad-, majd a negyeddöntőből kell továbbjutni. A magyar bajnok biztosan elkerüli a saját csoportjából érkező negyedik helyezettet, a Montpellier-t, de összeakadhat a címvédő Flensburggal, a La Riojával vagy az Aalborggal. Ebből a hármasból eredményei és közelmúltja miatt messze a német csapat a legkellemetlenebb ellenfél.

A tavalyi Final Four résztvevői közül a Veszprém (4. volt), a Kiel (2.) és a Barcelona (3.) most az első kalapba került, így csoportnegyedik vár majd rá a nyolc közé jutásért. Akárcsak a mezőny egyetlen százszázalékos együttesére, a magyar válogatott szövetségi kapitánya, Talant Dujshebaev által irányított Kielcére.

A tavaly EHF Kupa-győztes szegediek az előkelő második helyet szerezték meg csoportjukban éppen a Kielce mögött, így nekik majd egy másik csoportból érkező harmadikkal kell csatázniuk a nyolcaddöntőben. Ez lehet az RK Zagreb, a Wisla Plock vagy a Rhein-Neckar Löwen. Utóbbi kettő kimondottan veszélyesnek tűnik, a lengyelek például hazai környezetben legyőzték a Barcelonát és a Flensburgot is.

Kedvező ugyanakkor mindkét magyar csapatnak, hogy a visszavágót játszhatja saját csarnokában március 18. és 22. között. Az első összecsapásokat március 11. és 15. között rendezik.
A kedden 12.30-kor kezdődő bécsi sorsoláson egyetlen megkötés van: azonos csoportbeliek elkerülik egymást. Az azonos nemzetbeliekre nincs védettség, azaz akár a nyolcaddöntőben megismétlődhet a tavalyi döntő a Flensburg és a Kiel között.

A kalapok:

1. kalap (csoportgyőztesek): MKB-MVM VESZPRÉM, THW Kiel (német), Barcelona (spanyol), Kielce (lengyel)


2. kalap (csoportmásodikok): MOL-PICK SZEGED, PSG (francia), Vardar Szkopje (macedón), Kolding (dán)


3. kalap (csoportharmadikok): RK Zagreb (horvát), Wisla Plock (lengyel), Rhein-Neckar Löwen (német), Dunkerque (francia) – a francia csapatot nem kaphatja ellenfélnek a Szeged


4. kalap (csoportnegyedikek): La Rioja (spanyol), Flensburg-Handewitt (német), Aalborg (dán), Montpellier (francia) – a francia csapatot nem kaphatja ellenfélnek a Veszprém




További hírek a Sport kategóriából
A főtábláig minden jól ment
Apagy, Nyírbátor - A nyírbátori Tölgyes Dorottya és az apagyi Hanustyák Fanni nemzetközi pingpongos mezőnyben indult. tovább »
Kék Cápák – A film pereg tovább
Nyíregyháza - A szívszorító megemlékezés után simán nyert, és a négyes döntőbe jutott a nyíregyházi [...] tovább »
Miklós Edit: a célok nem változtak
Budapest - A vasárnap súlyos térdsérülést szenvedett Miklós Edit számára nem változtak a célok: továbbra is [...] tovább »
Klein Dávid és Suhajda Szilárd a déli oldalról akarja megmászni a Mount Everestet
Budapest - Klein Dávid és Suhajda Szilárd a déli oldalról akarja megmászni a világ legmagasabb hegycsúcsát [...] tovább »
Pjongcsang 2018 – Budapesten lesz a rövidpályás gyorskorcsolya első kvalifikációs vk-ja
Budapest - Budapest adhat otthon a 2018-as, pjongcsangi téli olimpia első kvalifikációs rövidpályás [...] tovább »
Alpesi vk – Garmisch-Partenkirchenben pótolják a wengeni lesiklást
München/Budapest - A németországi Garmisch-Partenkirchenben pótolják az alpesi sí világkupa Wengenben elmaradt [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Férfi kézilabda-vb – Császár: nagyszerű érzés visszatérni Franciaországba
Rouen - Császár Gábor, a magyar férfi kézilabda-válogatott irányítója nagy örömmel tért vissza a [...] tovább »


Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása