Frissítve:

Ferenc pápa: nem szabad “kis szörnyeteg” papokat nevelni

Vatikánváros, 2014. január 3., péntek (MTI) – Ferenc pápa szerint a papi hivatásra készülő fiatalokat nem lehet pusztán a tiltásnak és a szabályok merev betartásának a szellemében oktatni, mert akkor a hívek helyett saját karrierjükkel foglalkozó “kis szörnyetegeket” nevelünk.

hiba beküldése

A pápa erről egy zárt körű találkozón beszélt egyházi vezetőknek tavaly novemberben. A Vatikán nem hozta nyilvánosságra a találkozón elhangzottakat, a Civiltá Cattolica című olasz jezsuita folyóirat azonban pénteken részletes tudósítást közölt az eseményről.

A katolikus egyházfő november 29-én találkozott a legfőbb szerzetesrendek elöljáróival, akiknek hangsúlyozta: az egyházi embereknek képesnek kell lenniük “elgémberedett” világunk felébresztésére, amely soha nem látott kihívásokkal kénytelen szembenézni.

A pápa szerint “korszakváltás” ment végbe, s ennek tükröződnie kell a papnevelés újfajta módjában is. Úgy vélte: ma már hibás lenne a papneveldékben csupán arra alapozni az oktatást, hogy megtiltunk dolgokat, és megelégszünk azzal, hogy a papnövendéket a szabályok merev betartására kötelezzük. Ebben az esetben ugyanis ezek a fiatalok megannyi mosoly közepette, összeszorított foggal próbálják elkerülni a nyilvánvaló hibákat, hogy aztán egy szép napon azt mondják végre nekik: “Rendben, átestél az oktatáson”.

A pápa szerint csak úgy lehet terjeszteni a hitet a társadalomban, ha a papneveldékből kikerülő papokat is őszinte és komoly párbeszédre képes oktatók képzik. A papi oktatást aprólékos “kézműves” munkával, nem pedig rendőri módszerekkel kell megvalósítani – mondta a pápa.

“A szíveket kell képezni, máskülönben kis szörnyetegeket nevelünk. Utána pedig ezek a kis szörnyetegek fogják tanítani Isten népét. Ettől pedig libabőrös leszek” – mondta Ferenc pápa.

Az egyházfő szembehelyezkedett a papnevelés korábbi, “képmutató” jellegével. Visszaemlékezett arra, hogy fiatal korában azt a tanácsot kapta: “Ha előre akarsz lépni, világosan kell gondolkodnod, és homályosan kell fogalmaznod”. A pápa szerint ez közvetlen felhívás volt a képmutatásra. A katolikus egyházfő úgy véli: a “korszakváltás” azt jelenti, hogy ezzel a fajta magatartással is szakítani kell.

Ezzel összefüggésben a pápa hangsúlyozta azt is, hogy a papi nevelésnek nem kizárólag az egyéni előmenetelt, hanem a hívőket kell szolgálnia.

– MTI – 



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Orbán: ez egy olyan este, ami okot ad a magyaroknak a büszkeségre
Budapest - Ez egy olyan este, ami okot ad nekünk, magyaroknak a büszkeségre - jelentette ki Orbán Viktor [...] tovább »
Novák: a V4-ek közösen lépnek fel az ausztriai családtámogatások csökkentése ellen
Budapest - A visegrádi négyek és több ország közösen lép fel az Ausztriában külföldi munkavállalóknak [...] tovább »
Brexit – Theresa May: “én viszem végig a Brexit-folyamatot”
London - Theresa May brit miniszterelnök egyenes utalást tett csütörtökön arra, hogy a brit EU-tagság [...] tovább »
Legjobbak között az Unió Coop Zrt.
Budapest - Borsodi elismerés az Európai Kereskedelem Napján. tovább »
Diaszpóra tanács: a résztvevők határozottan tiltakoznak a kárpátaljai magyarság megfélemlítése ellen
Budapest - A Magyar Diaszpóra Tanácsa tagjai határozottan tiltakoznak a kárpátaljai magyarság megfélemlítése [...] tovább »
Orbán Balázs: a magyar bevándorláspolitika miatt vizsgálódik a Velencei Bizottság
Budapest - Azért vizsgálja a Velencei Bizottság a bevándorlási különadóról szóló törvényt, mert [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Jogerőre emelkedett Mozgi Milán négyéves eltiltása
Budapest - Csütörtökön jogerőre emelkedett a kajakozó Mozgi Milán négyéves doppingeltiltása. tovább »
Férfi röplabda Challenge Kupa – Aranyjátszmában búcsúzott a Kaposvár
Kaposvár - A Kaposvár férfi röplabdacsapata a hazai pályán aratott 3-1-es győzelmével az aranyjátszmát [...] tovább »
A labdarúgó megyei III. osztály 12. fordulójának eredményei
Miskolc – A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei III. osztályú labdarúgó bajnokság 12. fordulójának [...] tovább »
Oroszország rendezi a 2022-es férfi röplabda-világbajnokságot
Cancún - A Nemzetközi Röplabda Szövetség (FIVB) mexikói kongresszusán úgy döntött, Oroszország rendezheti a [...] tovább »
Magyar-észt – Dzsudzsák nem került a kezdőbe
Budapest - A karszalagot így az őszi találkozókhoz hasonlóan Szalai Ádám viseli majd. tovább »
Olimpiai bajnok vízilabdázók díszkövet kaptak az Egri Csillagok Sétányán
Eger - Négy egri kötődésű vízilabdázó, Biros Péter, Szécsi Zoltán, Madaras Norbert és a 2004-ben elhunyt [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása