Frissítve:

Ferenc pápa és I. Arám örmény pátriárka közösen imádkozott a Vatikánban

Vatikánváros, 2014. június 5., csütörtök (MTI) – A keresztény egységnek szentelte imáját Ferenc pápa és I. Arám örmény pátriárka csütörtöki vatikáni találkozójukon.

hiba beküldése

Ferenc pápa olaszul, I. Arám angol nyelven imádkozott – közölte a Vatikán.

A közös ökumenikus imádságot az apostoli palotában, a Redemptoris Mater nevű kápolnában mondták el. Ezt a kápolnát II. János Pál emelte a 2000-es jubileumi szent évben, amikor az akkori katolikus egyházfő a keresztények közötti háborúkért is bocsánatot kért a többi egyháztól.

A libanoni Bejrútban székelő I. Arám a kilikiai örmény egyház vezetője. Hozzá intézett beszédében Ferenc pápa a keresztény egyházak közötti testvériség és egység jelentőségét hangsúlyozta. A pápa kiemelte, hogy az örmény hívőket ért üldözés és mártírsors az egész örmény népben mély sebeket hagyott.

Ferenc pápa bizalmat és reményt kért az örmény egyház, a Közel-Keleten élő keresztények és a katolikus egyház számára is.

Az egyházfő májusban II. Karekin örményországi pátriárkát fogadta a Vatikánban. Május végi szentföldi útján pedig Ferenc pápa Jeruzsálemben ökumenikus imát tartott a közel-keleti egyházak vezetőivel. Ezen részt vett I. Bartolomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárka is, aki vasárnap a Vatikánban jelen lesz Ferenc pápa, Simon Peresz izraeli és Mahmúd Abbász palesztin elnök közös békeimáján is.

– Sárközy Júlia, MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Alapjogokért Központ: az olasz kormány sikerrel vette fel a versenyt a migrációval
Budapest - Az Alapjogokért Központ elemzője szerint a második legnagyobb olasz menedékkérő-tábor kiürítése [...] tovább »
Tanulságos videó: ezért kell parkolásnál mindig a padka mellé húzódni
Brazília - A busz jött, látott és tarolt, a végeredmény két összetört autó és egy leamortizált motor. tovább »
Banksy önmagát félig megsemmisítő művét a stuttgarti művészeti múzeumban fogják kiállítani
London - A stuttgarti Staatsgalerie művészeti múzeumban fogják márciustól kiállítani egy hosszú távú [...] tovább »
Vadállatok tömegei pusztulnak el a forró ausztrál nyárban
London - Több mint 90 vadló pusztult el az Ausztráliát fojtogató hőhullámban. tovább »
Magyarok a Brexit-káosz közepén
Nyíregyháza - Ember legyen a talpán, aki biztosat tud mondani arról, mikor és milyen következményekkel léphet ki [...] tovább »
Donald Trump közölte, hogy elhalasztja az évértékelő beszédet
Washington - Donald Trump amerikai elnök bejelentette szerdán éjjel, hogy elhalasztja évértékelő beszédét, az [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Aluinvent-DVTK: Jó mérkőzésre készülnek
Miskolc – Ahogy korábban már beszámoltunk, csütörtökön 17.30-tól Galatasaray–Aluinvent-DVTK mérkőzést [...] tovább »
Nyírbátori FC – Mintha mi sem történt volna az ősszel
Nyírbátor - A nyírbátori játékosok jó hangulatban vetették bele magukat a munkába. tovább »
Nemet mondott Szalai a többmilliós ajánlatra
Hoffenheim - Török sajtóhírek szerint a Galatasaray konkrét ajánlatot tett Szalai Ádámnak, ám a csatár [...] tovább »
Férfi röplabda Közép-európai Liga – Vendégként kikapott a Kazincbarcika
Budapest/Kamnik - A magyar bajnok Kazincbarcika 3-0-ra kikapott a szlovén Calcit Volley Kamnik vendégeként a [...] tovább »
Hiába keresték a Salát szállító kisrepülőt
Wales - Kíméletlen időjárás nehezítette a Franciaországból Walesbe tartva eltűnt kisrepülőgép keresését, [...] tovább »
Hárman versenyben
Lausanne - Az Európai Atlétikai Szövetség (EAA) döntése alapján Göteborg, Minszk és Lengyelország sziléziai [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása