Frissítve:

Ferenc pápa: a házasság nem tévéfilm

Ferenc pápa: a házasság nem tévéfilm © Fotó: Getty Images
Vatikánváros, 2014. szeptember 14., vasárnap (MTI) – A család emberi és társadalmi erejéről beszélt Ferenc pápa vasárnap a római Szent Péter bazilikában, ahol húsz párt esketett össze, közöttük már együttélőket és gyerekeseket is.

hiba beküldése

A menyasszonyok és a vőlegények a római egyházmegye plébániáiról érkeztek. A legfiatalabb pár tagjai még nem voltak harminc évesek, a legidősebbek ötven felettiek voltak. Többségük régóta élettársi kapcsolatban élt már. Az egyik mennyasszonyt egy korábbi kapcsolatából született gyermeke kísérte. Az egyik vőlegénynek ez volt a második házassága, miután az előzőt az egyház érvénytelenítette.

Ferenc pápa, amikor összeadta őket, mind a negyvenüktől külön-külön megkérdezte, készen állnak-e a házasságra.
“Felmérhetetlen az az erő, az az emberi energia, amely a családban összpontosul: kölcsönös segítség, nevelés, kapcsolattartás, az örömök és nehézségek egymással való megosztása” – mondta Ferenc pápa. Hangsúlyozta: a család az első lépcső, ahol az embert “formázzák”, és a család a társadalom “téglája” is. Az egyházfő hozzátette: a házasság egy férfi és egy nő közös útja.

“A házasság nem fikció, nem tévéfilm, a család az igazi élet. Nem könnyű útról van szó, de ha a házasság konfliktusok nélküli lenne, nem lenne emberi!” – fogalmazott Ferenc pápa, aki gyakran hangoztatott tanácsát adta most is a házastársaknak: soha ne fejezzék be úgy a napjukat, hogy nem kötnek békét egymással.

Utoljára II. János Pál részesített párokat a házasság szentségében az 1994-es családi világtalálkozón és a 2000-es jubileumi szent évben.

A Ferenc pápa által tartott esküvő alig egy hónappal előzte meg az október 5-19. közötti vatikáni püspöki szinódust, amelynek éppen a család lesz a témája.

– MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Videó: 10 hihetetlen függőség, amiről el se fogod hinni, hogy létezik
Nyalogatnál macskát? Ennél körömlakkot? Fürdenél hipóban? Nos, az alábbi emberek nem csak kipróbálták, [...] tovább »
Életfogytiglani börtönbüntetés kiszabását kérte a hágai ügyészség Radovan Karadzicra
Brüsszel/Hága - Életfogytiglani börtönbüntetés kiszabását kérte kedden az ügyészség a háborús bűnök [...] tovább »
A streaming mentheti meg a zeneipart
London - A streaming szolgáltatások - köztük a Spotify és az Apple Music - váltak a zeneipar legnagyobb [...] tovább »
Záptojásszagú köd veheti körül az Uránuszt
Oxford - Záptojásszagú köd veheti körül az Uránuszt: a körülötte lévő felhőket hidrogén-szulfid alkotja, [...] tovább »
Traktorokkal a teherautók ellen
Kárpátalja – Traktorokkal torlaszolták el a falu főutcáját és házait tönkretevő homokszállító teherautók [...] tovább »
Drogkereső kutya szimatolta ki a vasérc közé rejtett csempészcigarettát
Eperjeske – Hatezer doboz cigarettát próbáltak Magyarországra juttatni egyelőre ismeretlen személyek [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Természetesen, győzni szeretnénk Nyirádon!
2018 április 28-29-én Nyirád ad otthont az FIA CEZ Autocross Championship második versenyének. tovább »
Sikeres célba érkezést várok!
Fazekas András csapatvezetőt kérdezem a HELL 24. Miskolc Rallyverseny előtt. tovább »
Ladával a hegyekben, Csabival a jobb1-ben
Attila rövid interjúját olvashatják, aki hétvégén a Lyukóbánya - Parasznya MARB futamon vesz részt. tovább »
BL: „Amikor a Real éppen kivár”
München - A Bayern egykori kiváló kapusa, Oliver Kahn szerint a németek fognak a döntőbe jutni. tovább »
Nem sikerült az idegenbeli, 6. lett a DVTK
Miskolc - A diósgyőri női kosárlabdacsapat számára a ceglédi meccsel be­fejeződött az évad. tovább »
Kanizsa éjjel, Kanizsa nappal
Sényő - Két hónap után visszatér az MTK stadionjába a sényői futballcsapat, amely hazahozná onnan az Amatőr-kupát. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása