Több hír Eger
Frissítve:

Fémtáblákat loptak el egy üzem területéről Visontán

Eger, 2013. július 5., péntek (MTI) – Lopás miatt eljárás indult négy férfi ellen, aki a gyanú szerint fémtáblákat tulajdonított el egy visontai üzem területéről – erősítette meg a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság (HRFK) szóvivője pénteken az MTI-nek.

A Facepress hírportál gyöngyösi oldalán azt írta: értesülése szerint a visontai erőműből több mint ötvenmillió forint értékben hetvenkét tonna páncéllemezt lopott egy négytagú csoport. Úgy tudják, a társaságon még június 25-én ütöttek rajta a rendőrök, akik az állandó anyaghiány miatt már hosszabb ideje figyelték a gyanúsítottakat.

Soltész Bálint, a HRFK szóvivője az MTI kérdésére megerősítette: a gyöngyösi rendőrkapitányság eljárást folytat lopás bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt négy férfi – egy domoszlói, egy abasári, egy kápolnai és egy rózsaszentmártoni lakos – ellen, aki “egy visontai üzem területéről” hamis szállítólevéllel tulajdonított el fémtáblákat.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Magyarország kategóriából
Véralvadási zavarral kezelték a hármas ikreknek életet adó, majd elhunyt édesanyát
Debrecen - A szülést követően fellépő HELLP szindróma súlyos vérzéses szövődményével, véralvadási [...] tovább »
Megerősítette a legnagyobb tömegeket vonzó karácsonyi vásárok védelmét a rendőrség
Budapest -  TEK felirattal ellátott, páncélozott harcjármű az Adventi Ünnep a Bazilikánál elnevezésű [...] tovább »
Jónak lenni jó! – Mintegy 178 millió forint gyűlt össze vasárnap estig
Budapest - Mintegy 178 millió forint gyűlt össze az OTP Bank 50 millió forintos felajánlásával együtt vasárnap [...] tovább »
A lényeg, hogy a koszorú tükrözze az egyéniségünket
Adventi koszorút, ajtó- és asztaldíszt készíteni sokkal könnyebb, mint azt elsőre gondolnánk. tovább »
Mindenhol drágult a tojás
Borsod-Abaúj-Zemplén - Érdekesen mozog az ár idén, ha összehasonlítjuk a korábbi évekkel. tovább »
Jónak lenni jó! – Mintegy 119 millió forint gyűlt össze vasárnap délutánig
Budapest - Mintegy 119 millió forint gyűlt össze vasárnap délutánig a közmédia Jónak lenni jó! jótékonysági [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiütéses Aluinvent-DVTK győzelem a sereghajtó otthonában
Miskolc - A diósgyőri női kosárlabdacsapat megnyerte a 2017-es esztendő utolsó bajnokiját. tovább »
Női kézilabda-vb – A francia válogatott nyerte a döntőt
Hamburg - Franciaország válogatottja két góllal legyőzte a címvédő és Európa-bajnok norvég csapatot a [...] tovább »
Női vízilabda világliga – Megnevezte szűkített keretét Bíró Attila
Budapest - Bíró Attila, a magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya 19-ről 13 fősre szűkítette [...] tovább »
Férfi kézilabda NB I – A Csurgó nem tudta megszorítani a Veszprémet
Budapest/Csurgó - A címvédő Veszprém tizennégy góllal nyert a Csurgó vendégeként a férfi kézilabda NB I [...] tovább »
Rövidpályás úszó Eb – Kapás arany-, Kenderesi bronzérmes a zárónapon, második Magyarország az éremtáblázaton
Budapest/Koppenhága - Kapás Boglárka révén egy arany-, valamint Kenderesi Tamás által egy bronzérmet nyertek a [...] tovább »
Rövidpályás úszó Eb – Éremtáblázat
Budapest - A magyar válogatott nyolc arany-, három ezüst- és két bronzéremmel az oroszok mögött a második [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása