Frissítve:

Felújították a veszprémi vár kapuját

Veszprém, 2013. december 27., péntek (MTI) – Felújították a veszprémi vár úgynevezett Hősi kapuját 172 millió forintos európai uniós forrásból – tájékoztatta az önkormányzat az MTI-t.

hiba beküldése

A fejlesztés egyik célja a létesítmény eredeti rendeltetésének visszaállítása volt, amely egy lényegesen jobb technológiai infrastruktúra betelepítésével valósult meg: az LCD-képernyők felületeinek a segítségével a kor technikai vívmányainak megfelelően, célzottan és gyorsan, „látogatóbarát” módon juttathatnak információhoz az érdeklődők – írták közleményükben.

A rekonstrukciós projekt keretében tervezett fő funkció kifejezetten a vár és a várhegy emlékhelyeinek bemutatását szolgáltja: a kapunál a vendégek előzetes tájékoztatást kaphatnak a rájuk váró látnivalók jelentőségéről, történelmi múltjukról, ezzel segítve a várbeli élményekre való ráhangolódást és a befogadást – áll az önkormányzat közleményében.

Hozzátették: a projekt eredményeként kialakult egy zárt belső tér, ahol interaktív helytörténeti múzeum jött létre. Itt a várról, a városról készült mozgóképes archívum bemutatása válik valóra egy állandó kiállítás formájában.

A helytörténeti múzeumon kívül, az elektromos elosztószekrényt tároló trafóépület lesüllyesztésével és a környezet rendezésével egy külső, félig fedett közösségi felület is kialakult, ahol alkalomszerűen kisebb rendezvények és játékos foglalkozások szervezhetőek a vendégeknek.

Az ajándékbolt megmaradt a korábbi helyén, szomszédságában viszont egy kiállító-, gyülekező- és fényképkészítőhelyet alakítottak ki, akadálymentes mosdókkal, valamint kilátással a Séd-patak pajtakerti völgyére és a Fenyves utcára.

– MTI –

Címkék: ,


További hírek a Magyarország kategóriából
Több csapágy az ipari parkból
Debrecen - Átadták a Schaeffler csoport debreceni új gyártócsarnokát a Határ úti ipari parkban. A 25 milliárd [...] tovább »
Majka visszavonul?
Budapest – A Bors számolt be arról, hogy Majka egy időre visszavonul, és Amerikában telepedik le a családjával. tovább »
Illegális bevándorlás – Századvég: a magyarok többsége továbbra is elutasítja az ellenőrizetlen, tömeges bevándorlást
Budapest - A Századvég legutóbbi közvélemény-kutatása szerint a magyarok többsége továbbra is ellenzi a [...] tovább »
Újabb 68 autóbusszal bővül a közlekedési központok járműállománya
Budapest - Újabb 68 korszerű autóbusszal bővül a közlekedési központok járműállománya, a Volán Buszpark [...] tovább »
Kormánybiztos: rendkívül gyorsan elbírálják a Magyar falu program pályázatait
Szolnok - A Magyar falu program keretében februártól az ősz közepéig ütemezetten megjelenő pályázatokat [...] tovább »
A Dal 2019 – Both Miklós: valósághűbben a magyar könnyűzenéről
Budapest - A Dal az elmúlt években sokat mozdult abba az irányba, hogy szélesebb látképpel, ezáltal [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Férfi kézilabda-vb – Csoknyai: rengeteg ziccert kihagytunk
Koppenhága - Csoknyai István szövetségi kapitány szerint a rengeteg kihagyott ziccer miatt kellett megelégednie a [...] tovább »
Asztalitenisz World Tour – Főtáblás a Bálint, Nagyváradi duó
Budapest - Bálint Bernadett és Nagyváradi Mercédesz kettőse második mérkőzését is megnyerte a selejtezőben, [...] tovább »
Férfi kézilabda-vb – Strlek sima győzelemre vezette a horvátokat
Budapest/München - A horvát válogatott 32-20-ra legyőzte Bahrein csapatát a német-dán közös rendezésű férfi [...] tovább »
Videó: Ezt a teniszmeccset valójában a pénzfeldobó gyerek nyerte
Ausztrália - Hibátlanul használta ki azt a 15 másodpercnyi hírnevet, amit a sors adott neki. tovább »
Férfi kézilabda-vb – Döntetlennel jutott a középdöntőbe a magyar válogatott
Koppenhága - A magyar férfi kézilabda-válogatott 30-30-as döntetlent játszott Egyiptom csapatával a német-dán [...] tovább »
Női kézilabda NB I – Sima ferencvárosi siker
Budapest - A Ferencváros 13 gólos győzelmet aratott a vendég MTK felett a női kézilabda NB I szerdai mérkőzésén. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása