Frissítve:

Felújítás kormánytámogatásból

Felújítás kormánytámogatásból
Szatmár megye – Sikeres pályázás nyomán mintegy 1,3 millió új lejnyi kormánytámogatást kapott a Szatmárudvari Önkormányzat a Polgármesteri Hivatal teljes felújítására és rendbetételére.

hiba beküldése

Külső és belső javítási munkálatok veszik kezdetüket, amelyek befejeztével a megye talán legmodernebb polgármesteri hivatala áll majd Szatmárudvariban.
Egy augusztusi kormányülésen 1,3 millió lejnyi támogatást kutalásáról döntöttek a kormánytagok a Szatmárudvari Polgármesteri Hivatal épületének rendbetételére. Kovács József alpolgármester tájékoztatása szerint ebből a pénzből az önkormányzatnak lehetősége nyílik arra, hogy teljes felújítást végezzen a községi tanácsnak és a községvezetésnek otthont adó épületen, és a már meglévő épületrészek korszerűsítése mellett bővíteni is fogják a hivatal épületét. A cél az, hogy civilizált körülmények között működhessen a hivatal, ezáltal pedig mind az ott dolgozók, mind pedig azok a szatmárudvariak, akik ügyintézés céljából látogatnak a hivatalba jobban érezzék ott magukat.

Az épületen tervezett változtatások sorában talán a legfontosab, hogy beépítik a tetőteret is, és a manszárdban kialakítandó épületrészben tartják majd a községi tanács üléseit. Saját konyha és modern illemhely is lesz majd a hivatal megújuló épületében. A tanácsterem ugyanakkor kiváló helyszín lesz majd a községbe látogató hivatalos vendégek fogadására.

A tetőtér mellett a földszinti rész is átfogó átalakításon megy majd keresztül. Tetszetős, termopán nyílászárókkal ellátott terembe lép majd be minden, a hivatalba látogató személy, itt kap majd helyet egy úgynevezett váróterem is azok számára, akik ügyintézni érkeztek a hivatalba. Az ügyfélfogadás is az előtérből nyíló ablaknál zajlik majd. Az épület első emeletén kapnak majd helyet a különböző osztályok irodái, ugyanakkor itt található majd a polgármester, az alpolgármester és a községi jegyző irodája is.

A tervek szerint ugyanakkor a fejlesztések sorában szerepel még az épület teljes külső és belső hőszigetelése, légkondícionáló beszerelése, az összes nyílászáró cseréje és a hivatalban folyó munka hatékonyságának növelése céljával új, korszerű felszereléseket és bútorzatot vásárolnak majd. A községvezetés reményei szerint a Szatmárudvari Polgármesteri Hivatal a megye legmodernebb polgármesteri hivatalai közé fog majd tartozni a felújítás után, erre pedig minden esély megvan, ugyanis a teljes felújításhoz szükséges összeget a kormány biztosítja. Teljesen más képet alkot majd a községről az a személy (legyen az potenciális befektető vagy hivatalos személy) aki a remények szerint a jövő évben befejeződő felújítás után látogat majd el a községbe, illetve a majdani modern hivatalba. Fontos megjegyezni, hogy Szatmár megyéből egyedül Beregszó polgármesteri hivatalának felújítására érkeztek kormánypénzek, ezen támogatás mértéke ugyanakkor eltörpül a Szatmárduvari által megpályázotthoz viszonyítva.



További hírek a ERDON Helyi hírek kategóriából
A városnak adták az emlékművet
Tegnap közjegyzői hitelesítéssel, illetve jelképes átadással is rögzítve lett, hogy a Tikvah Egyesület a Bihar [...] tovább »
Forgalmi változások Nagyváradon
A Rogériusz és Őssi villamosösszeköttetésének kiépítéséhez október 16-tól tilos az autóközlekedés a [...] tovább »
AMR: kérik vissza a hatvanhat százalékot
Nagyváradon ülésezett pénteken az ország legjelentősebb városait tömörítő szervezet, a Romániai [...] tovább »
Balett-termet adtak át a Szigligeti Stúdióban
Szerda délután felavatták a Szigligeti Stúdió felújított emeleti részét, ahol helyet kapott az Imre [...] tovább »
A fiatal tehetségek felkarolása a cél
A magyarországi Nemzeti Kulturális Alap (NKA) fennállásának 25. évfordulója alkalmából szervezett [...] tovább »
Költözik a nagyváradi ócskapiac
Már csak három hétvégén látogatható a váradi ócskapiac a jelenlegi helyén, november 3-tól a körgyűrű [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Férfi vízilabda BL – A tavalyi bronzérmessel kezd az Eger, 17 év után a legjobbak között az FTC
Budapest - Szerdán rajtol a férfi vízilabda Bajnokok Ligája 2018/19-es szezonja, amelynek főtáblás mezőnyéhez a [...] tovább »
Cristiano Ronaldo visszatér a Sport TV-re
Budapest - Az Olasz Kupa-mérkőzéseket decembertől közvetíti a csatorna. tovább »
Vegyész RC: A kis pontok is számíthatnak
Kazincbarcika - A rangidős feladó, Toronyai Miklós bízik abban, hogy a VRCK okozhat meglepetést Szalonikiben. tovább »
Mecsek-rali – Több tízezer néző a Pécs környéki versenyen
Budapest - A szervezők szerint több tízezer néző és több mint 110 versenyző vett részt az 52. Mecsek-ralin, az [...] tovább »
Nyírbátor: a szívük is a pályán volt
Nyírbátor - A nehéz helyzetben lévő nyírbátori klub játékosai mindent megtettek a győzelemért. tovább »
Az orosz rulettet is bírták Kittiék
Nyíregyháza - A negyedik szettben tizenkilencre húzott lapot Hollósy László, ami szerencsére bejött. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása