Frissítve:

Feltalálták az óvszert, ami olyan mint az emberi bőr, és te nevezheted el

Feltalálták az óvszert, ami olyan mint az emberi bőr, és te nevezheted el © Fotó: Getty Images
Több mint félmillió forintot ér a nyertes ötlet.

hiba beküldése

Ausztrál kutatót az év elején készítették el azt az óvszert, amely ugyanolyan tapintású, mint az emberi bőr – adta hírül a Metro. Mint írják a fogamzásgátló eszközt hidrogél felhasználásával készítették, a felhasználók pedig arról számoltak be, hogy teljesen ugyanazt érzik, mintha emberi bőrt érintenének.

Az óvszer gyártója most ötleteket vár, milyen csomagolásban jelenjen meg a termék, illetve mi legyen a márkaneve. A győztes ötlet 3500 ausztrál dollárt (760 ezer forint) ér, míg a második legjobb nevet 1500 ausztrál dollárral (328 ezer forint) jutalmazzák, valamint valamennyi óvszerrel. A pályázatot a melbourne-i Swinburne Egyetem technológiai kara hirdette meg.

Bridgette Engeler Newbury, az egyetem üzleti szakértője úgy fogalmazott, nincs a világnak olyan pontja, ahol ne használnának óvszert, az pedig nagyszerű, hogy a felhasználók nevezhetik el. Gianni Renda ipari tervező hozzátette, bízik benne, hogy a verseny tovább segíti a kutatásaikat.



További hírek a Életmód kategóriából
Természetközelibb megoldásokkal
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - A lakás légtere sok esetben szennyezettebb, mint a nagyvárosi levegő. tovább »
Ne feledd: öreg ember nem vén ember
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Rajtunk múlik, hogyan éljük meg az öregedést és használjuk ki [...] tovább »
A bizalom utat nyit a gyógyulás előtt
Nyíregyháza - Az erek egészséges keringése számos betegségtől óvja meg szervezetünket. tovább »
Fejleszti a beszédkészséget a népzene a pedagógusok szerint
Budapest - A sokéves tapasztalatok alapján a népzene javítja a kisgyermekek beszédkészségét, illetve [...] tovább »
Hasznos ötletek az adventi vásárlási stressz megelőzésére
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Okos tervezéssel, határozott elképzelésekkel megkönnyíthetjük az ajándékok [...] tovább »
Nem foghatjuk a génekre
Debrecen - A mai világban sokkal több a finomított szénhidrátok aránya táplálkozásunkban, s ez a fogszuvasodás [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Férfi röplabda Közép-európai Liga – Hazai pályán kapott ki a Kazincbarcika
Budapest - A magyar bajnok Kazincbarcika hazai pályán 3-1-re kikapott a horvát Mladost Zagreb csapatától a férfi [...] tovább »
Magyar arany a budapesti kopogós pingpong Európa-bajnokságon
Budapest - Zakar Kristóf személyében magyar győztest avattak egyesben a kopogós pingpong Európa-bajnokságon, [...] tovább »
Női kosárlabda NB I – Több mint ötven ponttal nyert a Sopron
Budapest - A címvédő Sopron házigazdaként 51 ponttal legyőzte az ELTE BEAC Újbuda csapatát a női kosárlabda NB [...] tovább »
Női kosárlabda NB I – Magabiztos házigazdák
Budapest - A Diósgyőr, a Szekszárd és a Győr is magabiztosan nyert házigazdaként a női kosárlabda NB I [...] tovább »
Férfi kézilabda NB I – Vezetőedzője nélkül is simán nyert a Veszprém
Budapest - A Telekom Veszprém 41-23-ra nyert a Cegléd otthonában a férfi kézilabda NB I vasárnapi mérkőzésén. tovább »
Labdarúgó NB II – Sorozatban negyedszer nyert a Vasas
Budapest - A Vasas FC házigazdaként 4-2-re legyőzte a Budafok csapatát a labdarúgó NB II vasárnapi, 21. [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása