Frissítve:

Felmentették a jogosulatlan információgyűjtés vádja alól Laborc Sándort

Budapest, 2015. január 21., szerda (MTI) – Felmentette Laborc Sándort a jogosulatlan információszerzés vádja alól a Fővárosi Törvényszék katonai tanácsa – erősítette meg Zamecsnik Péter, a Nemzetbiztonsági Hivatal korábbi főigazgatójának védője az MTI-nek szerdán.

hiba beküldése

A Fővárosi Törvényszék kedden közölte, hogy a bíróság katonai tanácsa január 13-án és 20-án tartott zárt tárgyalásán “L. Sándor István vádlottat” a jogosulatlan információgyűjtés, B. László másodrendű vádlottat a bűnsegédként elkövetett jogosulatlan titkos információgyűjtés miatt emelt vád alól felmentette. A bíróság szerint az ítéletet a vádlottak és védőik tudomásul vették, az ügyészség azonban fellebbezett, így az nem jogerős.

Zamecsnik Péter az MTI érdeklődésére elmondta: a per elsőrendű vádlottja Laborc Sándor volt, aki korábban a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatója volt, a másodrendű vádlott pedig nem közismert személy.

Az ügyvéd hozzátette: a bíróság mindkét vádlottat felmentette, mert nem volt megállapítható bűncselekmény elkövetése.

A védő megjegyezte: mivel a 2013-ban indult eljárás tényállása nemzeti minősített adat, arról nem adhat felvilágosítást. Arra a kérdésre azonban, hogy az ügy köthető-e politikusokhoz, Zamecsnik Péter határozott nemmel felelt, hozzátéve, hogy a mostani eljárás alapját képező ügy nem függ össze a sajtóban már korábban megjelentekkel.

Laborc Sándor 2007 és 2009 között volt a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatója.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
A Sajóban találták meg a 21 éves férfi holttestét
Sajónémeti - Vasárnap találták meg a Sajóban csütörtökön elmerült fiatalembert. tovább »
Ezt a magyar szellemfotót választották meg a legijesztőbbnek egy amerikai portálon
Kaposfüred - Félelmetes, horrorfilmbe illő fotókból készített összeállítást az amerikai BuzzFeed portál, és [...] tovább »
A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei – 29. hét
Budapest - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 29. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a [...] tovább »
Dél-Korea végzett első helyen a riói matematikai olimpián, a magyar csapat 22. lett
Rio de Janeiro, Budapest - Dél-Korea végzett az első helyen az 58. nemzetközi matematikai olimpián, amelyen 111 [...] tovább »
Teherautókat és autóbuszokat ellenőriz a rendőrség a jövő héten
Budapest - Nehéz tehergépkocsikat és autóbuszokat ellenőriz a rendőrség országszerte a jövő héten, [...] tovább »
Iratok: az egyiket befalazták, a másik ronggyá ázott
Nagyvárad - Kalandos története van a Bihar vármegyei levéltár anyagának. Évszázados történetek Bihar [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
19. MOL Petrolkémia Triatlon Nagyhét – Bicsák Bence világkupát nyert Tiszaújvárosban
Tiszaújváros - A tiszaújvárosi 19. MOL Petrolkémia Triatlon Nagyhét csúcspontját a sprint távon kiírt, a [...] tovább »
Korai gól pecsételte meg a balmazújvárosiak sorsát
Balmazújváros - A balmazújvárosiak igyekezetére nem lehetett panasz, ám ezért most nem járt pont. tovább »
Szpari: két győzelem!
Nyíregyháza - Két edzőmeccsel zárta a hetet a Nyíregyháza Spartacus. A keret lehetővé tette és meg is [...] tovább »
19. MOL Petrolkémia Triatlon Nagyhét – Lehmann Csongor Európa-kupa futamot nyert
Tiszaújváros - A tiszaújvárosi nyílt 12. ETU Triatlon Junior Európa-kupa mai férfi döntője Lehmann Csongor [...] tovább »
Vasárnap nyert a Várda
Kisvárda - Két edzőmérkőzéssel hangolt a Kisvárda Master Good NB II-es futballcsapata a július 30-án esedékes [...] tovább »
Sportlövő Eb – Gerebics kilencedik dupla trapban, Pekler Zalán aranyérmes junior fekvő puskában
Budapest, Baku - Gerebics Roland a kilencedik helyen végzett dupla trapban a Bakuban zajló sportlövő [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása