Frissítve:

Feljelentést tett a Nébih élelmiszer-szennyezés miatt

Budapest, 2014. december 2., kedd (MTI) – A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalhoz (Nébih) lakossági bejelentés érkezett, amely szerint egy üzletlánc budapesti üzleteiben kapható sajátmárkás palackozott víz- és élelmiszer-termékeinél szándékos szennyezés történhetett – tájékoztatott a hivatal kedden.

A közlemény szerint a Nébih értesítette a bejelentésben megnevezett áruházláncot, valamint rendőrségi feljelentést tett.

Az élelmiszerlánc-biztonsági hivatal felhívja a fogyasztók figyelmét, hogy az előre csomagolt áruknál fokozottan figyeljenek a csomagolás sértetlenségére, csak ennek ellenőrzése után vásárolják meg, illetve fogyasszák el az élelmiszereket.

Az MTI megkeresésére az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata arról tájékoztatott, hogy az ügyben a Nébih kedden bejelentést tett a rendőrségen, ennek kapcsán a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda súlyos testi sértés bűntett kísérlete miatt indított büntetőeljárást ismeretlen tettes ellen.

-MTI-

hiba beküldése



További hírek a Magyarország kategóriából
Bajorországi tragédia: Magára hagyta a családokat az állam? Megszólalt a Külügyminisztérium
Nyíregyháza, Frankenhofen - Mint arról korábban beszámoltunk, több gyászoló családtag azt állította: a magyar [...] tovább »
Videó: Tarolt a vihar Hajdúszoboszlón
Hajdúszoboszló - Letarolta a vasárnapi vihar Hajdúszoboszló egy részét - este pillanatok alatt támadt fel a [...] tovább »
Folytatódik szúnyogirtás, elsősorban a Tisza-tónál
Budapest, Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Folytatódik az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) [...] tovább »
Nébih: ismét megjelent Magyarország határán a sertéspestis
Budapest - Ismét megjelent a magyar határ közelében az afrikai sertéspestis (ASP); a vírust alig 20 [...] tovább »
BVOP: kitörési lehetőség a büntetés-végrehajtási életpálya
Budapest - Kitörési lehetőség a büntetés-végrehajtási életpálya, amelynek része a bruttó 228 ezer forintos [...] tovább »
Vihar – Kidőlt fák okoztak gondot a vihar után
Budapest, Miskolc, Pécs - A hétfői vihar következményeként legtöbbször leszakadt ágakhoz, kidőlt [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Nagy Zoltán elhagyja a DVSC-t
Debrecen - Távozik a DVSC-től Nagy Zoltán, akivel a Loki közös megegyezéssel szerződést bontott. A 31 éves [...] tovább »
Vizes vb – Cseh a legjobb, Kenderesi a hetedik idővel elődöntős 200 méter pillangón
Budapest - Cseh László címvédőként a legjobb, Kenderesi Tamás pedig a hetedik idővel jutott az [...] tovább »
Vizes vb – Hosszú a harmadik idővel elődöntős 200 m gyorson, Verrasztó 23.
Budapest - Hosszú Katinka a harmadik idővel jutott az elődöntőbe 200 méter gyorson, míg Verrasztó Evelyn a [...] tovább »
Vizes vb – Adam Peaty hatalmas világcsúcsa 50 mellen, Financsek Gábor 43.
Budapest - Financsek Gábor a 43. helyen végzett, így nem jutott döntőbe 50 méter mellen, míg a brit Adam Peaty [...] tovább »
Vizes vb – Utolsóként a spanyolok az elődöntőben a női vízilabdázóknál
Budapest - Utolsóként Spanyolország jutott az elődöntőbe a magyarországi vizes világbajnokság női [...] tovább »
A Makkabi Tel Avivhoz szerződött a magyar válogatott kosaras
Budapest - A Makkabi Tel Avivhoz szerződött Kane DeAndre, a magyar férfi válogatott honosított kosárlabdázója. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása