Frissítve:

Felfüggesztett börtönre ítéltek egy férfit bombarobbantással fenyegetés miatt

Debrecen, 2015. augusztus 25., kedd (MTI) – Közveszéllyel fenyegetés miatt egy év hat hónap – három év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélt a Debreceni Járásbíróság kedden első fokon egy férfit, aki tavaly tavasszal telefonon azt állította, hogy bomba fog robbanni egy bírósági épületben – közölte a Debreceni Törvényszék sajtótitkára az MTI-vel.

hiba beküldése

Veszprémyné Szajkó Márta tájékoztatása szerint a bíróság bizonyítottnak találta a vádirati tényállásban foglaltakat, miszerint 2014 májusában K. Géza telefonált a segélyhívó számra, és azt közölte, hogy bomba fog robbanni a debreceni Széchenyi utcai bírósági épületben. A férfi ezután letette a telefont és elhagyta a helyszínt, egy debreceni, Faraktár utcai nyilvános telefonfülkét.

A fenyegető bejelentés alapján kiürítették a Széchenyi utcai épületet, ahol a Debreceni Törvényszék és a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség működik. A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság tevékenységirányítási központja teljes létszámmal kivonult, lezárta és átvizsgálta az épületet, ahol nem találtak bombát – ismertette a sajtótitkár.

Hozzátette: a Debreceni Járásbíróság a büntetés kiszabása során súlyosító körülményként értékelte, hogy a vádlott többször volt büntetve, míg enyhítő körülményként vette figyelembe a vádlott egészségi állapotát, illetve az időmúlást.

Az ítélet nem jogerős, az ügyész három nap gondolkodási időt kért, a vádlott – aki az eljárás során végig következetesen tagadta a bűnösségét – és védője fellebbezést jelentett be, így a büntetőügy másodfokon a Debreceni Törvényszéken folytatódik.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Először lép föl Magyarországon Celine Dion
Először lép fel Magyarországon Celine Dion kanadai énekesnő: 2020. június 7-én, vasárnap a Papp László [...] tovább »
Will Smith koncertezik a budapesti Szent István-bazilika előtt
Koncertet ad Will Smith hollywoodi filmsztár szerda este Budapesten, a Szent István-bazilika előtt - közölte a [...] tovább »
Meghalt Sára Sándor, a nemzet művésze
Életének 86. évében vasárnap meghalt Sára Sándor Kossuth-nagydíjas filmrendező, operatőr, a nemzet művésze, [...] tovább »
Elhunyt Gallai Péter, a Piramis billentyűse
Elhunyt Gallai Péter. A Piramis és a Bikini egykori billentyűse, énekese, dalszerzője 65 éves korában, hétfőre [...] tovább »
Meghalt Heller Ágnes Széchenyi-díjas filozófus
Kilencvenéves korában elhunyt Heller Ágnes Széchenyi-díjas filozófus, akadémikus - tudatta a Magyar Tudományos [...] tovább »
Elhunyt Horváth Ádám, a Szomszédok rendezője
Elhunyt szerdán Horváth Ádám rendező, a Magyar Televízió volt elnöke hosszan tartó betegség után - [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása