Frissítve:

Fél évszázad mozitörténetét mutatja be a római Cinecitta egy új kiállításon

Róma, 2015. január 23., péntek (MTI) – A Cinecittában 1937 és 1989 között forgatott alkotásoknak állít emléket az egykori római filmgyárban szombattól látható állandó kiállítás, amely 120 produkció eredeti díszleteit és jelmezeit mutatja be.

hiba beküldése

A Cinecitta megmutatkozik című kiállítás (cinecittasimostra.it) az olasz főváros egyik jelképének számító állami filmgyár történetét mutatja be az 1937-es alapítástól a nyolcvanas évek végén történt privatizációig. A Cinecitta fénykorát lehet végigkövetni a második világháború előtti fehér-fekete filmkockákon, a háború alatti híradókon, majd az ezt követő neorealista filmeken keresztül egészen a római stúdiókban forgatott nagy amerikai produkciókig és az olasz ‘dolce vita’ időszakában készült alkotásokig.

A nemzetközi filmtörténet olyan alkotásainak titkaiba lehet bepillantani, mint a Cinecittában 1959-ben forgatott Ben Hur.

A kiállítás a legendás filmstúdióban született több ezer film egy részét eleveníti fel többek között az eredeti jelmezeken keresztül, amelyeket a filmgyárban dolgozó rendezők a mindenkori legnevesebb olasz szabóságoktól, jelmeztervezőktől rendeltek. Láthatók például a Nicoletta Ercole tervezte jelmezek, amelyek a Luchino Visconti, Federico Fellini és Francis Ford Coppola által Cinecittaban forgatott filmek számára készültek.

A mostantól a filmgyár részét alkotó kiállítás a tavaly februárban megnyitott Miért Cinecitta 1937-1945? című, a filmgyár alapítását és első éveit bemutató tárlat folytatásának számít.

– MTI, Sárközy Júlia –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Kazahsztán áttér a latin ábécé alkalmazására
Kazahsztán - Nazarbajev tavalyi elnöki rendeletére Kazahsztánban az idén kezdetét veszi a latin betűs írásmód [...] tovább »
Kátyúfotó-pályázatot hirdetett a kárpátaljai elnöki megbízott
Ukrajna - Készítsünk fotókat az útjainkat elborító kátyúrengetegről, és küldjük el a képeket a [...] tovább »
Videó: Kitömött mosómedvével hozta a frászt lányára egy kegyetlen apuka
USA - A net sztárja lett a visszavonult raleigh-i rendőr. tovább »
A Föld “legmagányosabb fája” jelezheti az antropocén kor kezdetét
Canberra - A Föld legmagányosabbnak nevezett fája, a dél-tengeri Campbell-sziget lucfenyője világosan őrzi [...] tovább »
Az eddig véltnél 100 millió évvel korábban hódították meg a szárazföldet a növények
Bristol - Az eddig véltnél 100 millió évvel korábban hódították meg a szárazföldet a növények a Bristoli [...] tovább »
“Áthelyezi” a beszédkészséget az agyvérzésen átesett babák agya
Austin - Egészséges területre "helyezi át" a beszédkészségeket a stroke-on átesett babák agya - állapította [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Bódog Tamás: „Ezen a pályán, a játékosok, amit lehetett megtettek”
Mezőkövesd, Miskolc - „Sajnos, a látványos futball, amit terveztünk, az háttérbe szorult, az egyszerűség [...] tovább »
DVSE: kapós lesz a három pont Kaposváron
Debrecen - Kállay Márk szerint jól bírják a nyomást, hiszen már számtalanszor voltak hasonló szituációban. tovább »
BOON-ÉLŐ – Magyar Kupa: DVTK vs. Vác 2-0 (1-0)
Mezőkövesd, Miskolc - A labdarúgó Magyar Kupa 9. fordulójában a Diósgyőri VTK együttese a Vác gárdáját [...] tovább »
HAON-ÉLŐ – DVSC vs. Dorogi FC 1-2 (0-0)
Debrecen - A labdarúgó Magyar Kupa 2017/2018-as szezonjának 9. fordulójában a DVSC csapata a Dorogi FC együttesét [...] tovább »
Magyar Kupa: DVTK vs. Vác – Így állhat fel a Diósgyőr Mezőkövesden
Miskolc – A kedden 18 órakor kezdődő Diósgyőri VTK - Vác FC Magyar Kupa nyolcaddöntő első mérkőzése előtt [...] tovább »
Phjongcshang 2018 – Elődöntős a hazaiak női curlingcsapata
Budapest/Kangnung - A Koreai Köztársaság csapata megszerezte hatodik győzelmét a phjongcshangi téli olimpia női [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása