Frissítve:

Fél év alatt majdnem a duplájára emelkedett az ingyenes online egyetemi kurzusok száma

Budapest, 2014. június 19., csütörtök (MTI) – Fél év alatt majdnem a duplájára emelkedett az ingyenes online egyetemi kurzusok száma a világon, jelenleg 2625 óra közül válogathatnak a tanulni vágyók – hívta fel a figyelmet az Európai Bizottság friss adataira a Mathias Corvinus Collegium.

hiba beküldése


Európában jelenleg 597 óra érhető el, közülük a legtöbbet a spanyol intézmények kínálják, 203-at, utánuk következnek a britek, 120-szal, majd Franciaország, ahol 81 kurzusra lehet járni virtuálisan. A kelet-közép-európai régióból egyelőre egyedül egy szlovák egyetem van jelen a piacon – írták.
A statisztikák szerint Európában a legtöbb kurzust – több mint 130-at – a műszaki területen hirdették meg a közelmúltban, ezt követik az alkalmazott tudományok, a társadalomtudományok és az üzleti tudományok, mindhárom területre nagyjából 90 egyetemi előadás-sorozat jut. A nemzetközi kínálatban gyakorlatilag mindenki megtalálhatja a kedvére valót, a görög-római mitológiával éppúgy lehet foglalkozni, mint például a bioinformatika aktuális kérdéseivel.

A tendenciákat elemezve Szalai Zoltán, a Mathias Corvinus Collegium igazgatója megállapította: “döbbenetes ütemben növekszik az ingyenes internetes képzések népszerűsége, köszönhetően annak, hogy a világ legmagasabban jegyzett intézményei, a Stanford, a Johns Hopkins vagy a párizsi École Normale Supérieur is hirdet meg órákat. A tanulás ütemét a diákok szabják meg, még papírt is kaphatnak a vizsgák végén, ezek értéke folyamatosan növekszik a munkaerőpiacon.”

Szalai Zoltán úgy látja, a jövőben várhatóan tovább növekszik az online “szabadegyetemek” népszerűsége, de az internetes távoktatás egyik formája sem fenyegeti a hagyományos, intézményes oktatást.

– MTI –



További hírek a Multimédia kategóriából
Orosz lap: amerikai internetezők millióit érte el és tüntetéseket szervezett az orosz “trollgyár”
Szentpétervár - Hetente a közösségi média 20-30 millió felhasználóját is elérhette és több mint 40 [...] tovább »
Nini! Magától megy az autó?
Budapest - Immár a budapesti utakon is találkozhatunk úgynevezett önvezető autókkal. tovább »
OMSZ: elindult a Szív City életmentő mobilalkalmazás
Budapest - Elindult a Szív City elnevezésű, életmentést segítő mobilalkalmazás az Országos Mentőszolgálatnál [...] tovább »
Szupergyors internetet és teljes wifi-lefedettséget kapnak az iskolák 2019 végéig
Budapest - Szupergyors internetet és teljes wifi-lefedettséget kapnak az állami és egyházi iskolák 2019 végéig - [...] tovább »
Kutatás: a magyar fiatalok 30 százaléka közösségimédia-függő
Budapest - Átlagosan napi két órát töltenek közösségi oldalak előtt és az életük felét már online térben [...] tovább »
Computer Retro: újratöltve
Nyíregyháza - A vártnál is nagyobb siker nyomán kibővítve nyílt újra az informatikatörténeti kiállítás. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Stadionséta: Még egy hajrá Diósgyőr is beleférhet
Miskolc - Közel száz diák sétálhat egészen december­ig az épülő Diósgyőri stadionban. tovább »
Leonardo elköszönt a Diósgyőrtől
Miskolc - Keddtől Diósgyőrben edzett Leonardo, aki a csütörtök délelőtti edzést követően elköszönt a csapattól. tovább »
Jön a Hajós Alfréd Kupa következő fordulója
Debrecen - A Debreceni Sportcentrum-Sportiskola úszó szakosztálya október 21-én rendezi meg a Hajós Alfréd Kupa [...] tovább »
Magyar labdarúgó-válogatott – Sousa nem akar kapitány lenni, különválik a sportigazgatói poszt
Budapest - Nem vállalná a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi posztját Paulo Sousa, aki 2011 és [...] tovább »
Moszkvai tenisztorna – Döntős a Babos, Hlavackova duó
Budapest/Moszkva - Babos Tímea és Andrea Hlavackova duója bejutott a döntőbe párosban a moszkvai keménypályás [...] tovább »
UEFA Futsal Cup – Ismét összekerült az olasz Luparense csapatával a Rába ETO
Budapest/Nyon - Az UEFA Futsal Cup elitkörében is összekerült a Luparense csapatával a Rába ETO. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása