Frissítve:

Fegyverrel fenyegetőzve vonta kérdőre volt barátnőjét egy férfi Sopronban

Győr, 2013. augusztus 19., hétfő (MTI) – Fegyverrel fenyegetőzve vonta kérdőre, majd bántalmazta volt barátnőjét az utcán egy férfi Sopronban – közölte a Győr- Moson-Sopron megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel hétfőn.

Kocsis Tünde alezredes elmondta: a vasárnap történt esetet egy járókelő jelentette be. A helyszínre érkező járőrök a földön fekve találták a fiatal nőt, akit a mentők kórházba vittek.

A helyszínen tartózkodó 32 éves férfi a rendőröknek elmondta, hogy egy soproni szórakozóhelyen ismerkedett meg a 27 éves nővel, majd záróra után gépkocsival vitte haza. Az autóban beszélgettek, amikor megjelent a lány volt barátja, aki fegyverrel fenyegetőzve kérdőre vonta őket.

A volt élettársak között kialakult vita során a férfi arcul ütötte volt barátnőjét, majd autójával elhajtott. A rendőrök soproni albérletében elfogták a garázda férfit, aki beismerte tettét. A házkutatás során a bűncselekmény elkövetésekor használt légpisztolyt, valamint egy légpuskát is lefoglaltak.

A férfi ellen felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség.

-MTI –

hiba beküldése



További hírek a Magyarország kategóriából
Október 23. – Gulyás Gergely Berlinben
Berlin - Az európai identitás és létforma megvédéséhez az egész kontinensen érvényre kell jutnia a magyarok [...] tovább »
EU-csúcs/Brexit – Szijjártó: megállapodásra kell jutni Londonnal a Brexit feltételeiről
London - A külgazdasági és külügyminiszter szerint Magyarország számára egyértelmű, hogy megállapodást [...] tovább »
Sargentini-jelentés – Pellegrini: Szlovákia a szankciók helyett a párbeszédet részesíti előnyben
Prága/Brüsszel - Szlovákia a büntetőintézkedések helyett a párbeszédet részesíti előnyben - jelentette ki [...] tovább »
Több helyen 10 centiméterrel dőlt meg az alacsony vízállási rekord a Dunán
Budapest - Nem 1-2 centiméterrel, hanem 10 centiméterrel dőlt meg több helyen - köztük Budapesten is - az alacsony [...] tovább »
EU-csúcs – Merkel: a kötelező kvóták rendszerének megszüntetése nem oldja meg a migrációs kérdést
Brüsszel - A kötelező kvóták rendszerének megszüntetése nem oldja meg a migrációs kérdést a német [...] tovább »
Szálló por – OKI: több helyen nőtt a légszennyezettség
Budapest - Több helyen nőtt a magas szálló por (PM10) koncentrációja miatti légszennyezettség. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Két mérkőzésen Csoknyai István irányítja a férfi kézilabda-válogatottat
Budapest - A soron következő két Európa-bajnoki selejtezőn Csoknyai István irányítja a magyar férfi [...] tovább »
Férfi kosárlabda NB I – Továbbra is százszázalékos a Zalaegerszeg
Zalaegerszeg - A saját közönsége előtt játszó Zalaegerszeg 17 ponttal legyőzte a Szeged együttesét [...] tovább »
Szlovák jégkorongliga – Folytatódott a DVTK rossz sorozata
Zsolna - A DVTK Jegesmedvék egymást követő hatodik mérkőzését vesztette el a szlovák jégkorongligában, [...] tovább »
Ifjúsági olimpia – Minden idők legjobb szereplése, 24 éremmel zárnak a magyarok
Buenos Aires, 2018. október 18., csütörtök (MTI) olimpiát, ez minden idők legjobb szereplése. tovább »
Elhunyt Magos Judit hatszoros Eb-aranyérmes asztaliteniszező
Budapest - Hatvanhét éves korában elhunyt Magos Judit hatszoros Európa-bajnoki aranyérmes [...] tovább »
Női kézilabda BL – Dragan Djukic lett a CSM Bucuresti új vezetőedzője
Bukarest - A szerb Dragan Djukic lett a román CSM Bucuresti női kézilabdacsapatának vezetőedzője. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása