Frissítve:

Fegyházból szabadulva követett el újabb bűncselekményeket egy nagykanizsai férfi

Nagykanizsa, 2015. augusztus 4., kedd (MTI) – Testi sértés és garázdaság miatt, mint különös visszaeső ellen emelt vádat a Nagykanizsai Járási Ügyészség egy helybéli férfi ellen, aki azután követett el erőszakos bűncselekményeket, hogy emberölés miatt kiszabott fegyházbüntetéséből 12 év után kedvezménnyel szabadult – tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség kedden az MTI-t.

hiba beküldése

A 42 éves férfi 2014 augusztusában szabadult fegyházbüntetéséből, s ezt követően a nagykanizsai hajléktalanszálló lakója lett. Az ott lakó, nála gyengébb fizikumú társait rendszeresen zaklatta és erőszakoskodott velük.

Tavaly novemberben erősen ittas állapotban, szó nélkül támadt rá két lakóra, egyiküket teljes erőből, lendületből hátba rúgta. A megtámadott férfit kórházba kellett vinni, a rúgás következtében nyolc napon túl gyógyuló sérülést, bordatörést szenvedett.

A korábbi büntetésével kérkedő, erejét fitogtató férfi idén márciusban egy nagykanizsai szupermarket előtt többekkel italozott, de agresszívé vált és egyik társát többször megveréssel fenyegette, bár akkor a verekedést a többiek megakadályozták. A férfi azonban a társai távozását követően minden különösebb ok és előzetes szóváltás nélkül ököllel megütötte az arcán és az orrnyergén a korábban megfenyegetett férfit, aki a földre került, majd elmenekült.

Haragosa később, egy távolabbi utcában elkapta a sértettet, akit kétszer ököllel állkapcson ütött. Áldozata nyolc napon túl gyógyuló szemüregfal-, és orrcsonttörést szenvedett.

Az ittas férfi aznap a hajléktalanszálló bejáratánál is szóváltásba, majd dulakodásba keveredett az intézmény egyik mozgásában korlátozott, bottal közlekedő lakójával. A megtámadott férfi a vita hevében botjával többször a támadója felé ütött, egyszer el is találta a kezén, de ezután az erőszakoskodó lakótársa elgáncsolta őt, majd amikor a földre került, a hasára taposott.

A jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen az ügyészség két rendbeli testi sértés, illetve garázdaság miatt, mint különös visszaeső ellen emelt vádat.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Melegedéssel indul április utolsó hete
Budapest - A következő napokban is szeles, változékony lesz az idő, de ismét többfelé 20, akár 25 Celsius-fokig [...] tovább »
Fazekas Sándor: megerősödött a tudatos fogyasztói magatartás
Gödöllő - Megerősödött a tudatos fogyasztói magatartás, mindenki egyre többet akar tudni arról az [...] tovább »
Torlódnak a járművek az M1-esen Hegyeshalomnál
Győr - Négy kilométeren torlódnak a személyautók és az autóbuszok a megnövekedett forgalom miatt Ausztria felé [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2017. április 23.
Budapest/Debrecen/Miskolc/Nyíregyháza – Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
És jött a kutyára dér
„Télen tél legyen, nyáron meg nyár…” Ezt szoktam mondani ismerőseimnek, akik télen a nyári kánikula után [...] tovább »
Föld Napja
Az első Föld Napján, Denis Hayes amerikai egyetemista kezdeményezésére, 1970. április 22-én 25 millió amerikai [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Budapesti férfi tenisztorna – Balázs Attila nem jutott a főtáblára
Budapest - Balázs Attila nem jutott főtáblára a 482 ezer euró (150 millió forint) összdíjazású budapesti [...] tovább »
Krajcsák és Hajnal is megvédte címét a fallabda ob-n
Budapest - Krajcsák Márk és Hajnal Helga is megvédte címét a fallabdázók egyéni országos bajnokságán, [...] tovább »
Diósgyőri és Herman siker a Kamarás Kupán
Miskolc - Nyolc csapat vett részt a harmincegyedik Kamarás Kupán a Diósgyőri Gimnáziumban, ahol középiskolás [...] tovább »
Divízió I-es jégkorong-vb – Erdély szerint meglepik az osztrákokat
Kijev - A csatár Erdély Csanád szerint a magyar jégkorong-válogatott meglepi majd az osztrák csapatot hétfőn a [...] tovább »
Cselgáncs Eb – A bronzért küzd a férficsapat
Varsó - A bronzéremért küzdhet magyar férfiválogatott a varsói cselgáncs Európa-bajnokság vasárnapi [...] tovább »
Mindig felállt a padlóról
Debrecen - Dallos Gyula ugyan három olimpiáról is lemaradt, nincs benne keserűség. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása