Frissítve:

Februárban 0,4 százalékkal emelkedett az euróövezeti ipari termelés

Luxembourg, 2013. április 12., péntek (MTI) – Februárban a januári csökkenés után az előző havihoz képest szezonális kiigazítással 0,4 százalékkal emelkedett az ipari termelés a 17 tagú euróövezetben és a 27 tagú Európai Unióban egyaránt – közölte pénteken az Európai Unió statisztikai hivatala az Eurostat.

hiba beküldése

Januárban az euróövezetben 0,6 százalékkal, az EU-ban pedig 0,5 százalékkal esett vissza az ipari termelés havi bázison.

Havi összevetésben februárban Hollandiában és Szlovéniában emelkedett a legnagyobb mértékben az ipari termelés, egyaránt 3,4 százalékkal. A Csehországban 1,6 százalékos, Portugáliában 1,3 százalékos volt a növekedés. A legnagyobb csökkenést Észtországban és Máltán regisztrálták, egyaránt 3,9 százalékosat, Litvániában 3,7 százalékosat, Dániában pedig 3,0 százalékosat.

Az egy évvel korábbihoz képest az euróövezetben 3,1 százalékkal, az EU-ban pedig 2,5 százalékkal csökkent az ipari termelés februárban.

Éves összevetésben februárban a legnagyobb csökkenést Finnországban regisztrálták, 7,5 százalékosat, Spanyolországban 6,5 százalékosat, Görögországban 3,9 százalékosat és Olaszországban 3,8 százalékosat. A legnagyobb növekedés Romániában volt, 6,5 százalék, Bulgáriában 5,1 százalék és Szlovéniában 3,3 százalék.

Magyarországon az Eurostat adatai szerint januárban az előző havihoz képest 2,8 százalékkal emelkedett, 2012 januárjához képest pedig 1,4 százalékkal csökkent az ipari termelés.

– MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Szakértő: nem veszi komolyan a politika a globális felmelegedést, klímaváltozást
Budapest - Juhász Árpád geológus szerint nem veszik komolyan a világ politikai vezetői a globális felmelegedést, [...] tovább »
Vízjeget észleltek a Hold felszínén
London - Vízjeget észleltek a Hold felszínén tudósok, akik azt állítják, hogy felfedezésük határozott [...] tovább »
Török kamarai javaslat az „all inclusive” szállodai szolgáltatás megszüntetésére
Budapest - A török kereskedők és kézművesek kamarája azt javasolja, hogy szüntessék meg az ország [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2018. augusztus 21.
Budapest - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: tovább »
Danny DeVito életműdíjat kap a San Sebastián-i Filmfesztiválon
Los Angeles - Danny DeVito életműdíjat kap szeptemberben a 66. San Sebastián-i Filmfesztiválon. tovább »
A lengyel házelnök a magyar mártírokról is megemlékezett a prágai tavasz eltiprásának 50. évfordulóján
Varsó - Marek Kuchcinski lengyel házelnök kedden megemlékezett Csehszlovákiának a Varsói Szerződés csapatai [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Balogh Norbert az APOEL-hez került kölcsönbe
Budapest/Nicosia - Miután átesett az orvosi vizsgálatokon, Balogh Norbert kedden hivatalosan a ciprusi bajnok APOEL [...] tovább »
Vébé éremre hajt Dominika,a bunyóra termett amazon
Nyíregyháza - A Nyíregyházi Box Club versenyzője is indul a budapesti ifjúsági világbajnokságon. tovább »
Labdarúgó NB I – Elhalasztják a Vidi FC-Újpest mérkőzést
Budapest - A hétvégén nem rendezik meg a MOL Vidi FC-Újpest FC labdarúgó-mérkőzést az OTP Bank Liga hatodik [...] tovább »
„Nagyon örülök ennek a nagyarányú sikernek”
Miskolc - A labdarúgó női NB I 1. fordulójában hazai pályán aratott fényes diadalt a Diósgyőri VTK együttese. tovább »
Ismét megcélozták a dartstáblákat
Debrecen - A DESOK-ban jött össze a dartsmezőny, Debrecenben dobáltak. tovább »
Kitüntették Arséne Wengert Libériában
Arsene Wenger a legjelentősebb kitüntetést kapja Libériában, amiért jelentősen hozzájárult George Weah [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása