Frissítve:

Fazekas Sándor: Magyarország méhészeti nagyhatalom

Jászapáti, 2013. április 27., szombat (MTI) – Magyarország méhészeti nagyhatalom, ám az ágazat stabilitását csak sok munkával és a konkurenseknél tapasztalható összefogással lehet fenntartani – jelentette ki a vidékfejlesztési miniszter szombaton Jászapátin.

hiba beküldése

Fazekas Sándor a méhek világnapja alkalmából rendezett szakmai konferencián hangsúlyozta: Magyarországon a méhészet nem csupán mezőgazdasági termelő tevékenységet, hanem kultúrát is jelent. Olyan igényes, hungarikumokat előállító gazdálkodási forma, amelyet a kormányzatnak is ezt figyelembe véve kell megbecsülnie a támogatások és a szabályozás tekintetében egyaránt – tette hozzá.

Emlékeztetett: napjainkban mintegy 1,1 millió méhcsalád körülbelül 20 ezer magyar háztartásnak nyújt kiegészítő vagy fő bevételi forrást. Az országban a méztermelés 20 ezer tonna körüli. Ennek a mennyiségnek több mint felét külföldön értékesítik. Szólt arról is, hogy a világon Magyarország büszkélkedhet a legnagyobb méhsűrűséggel.

Közölte: az ágazat szemmel láthatón előrelépett az elmúlt években. Jelzi ezt az is, hogy a korábbi esztendők jóval nagyobb behozatalával szemben tavaly már csak 585 tonna mézet importált Magyarország.

Mint mondta, a méhegészségügyi, illetve technológiai fejlesztések a következő időszakban is folytatódnak, mint ahogy fontos feladat a fogyasztói bizalom további erősítése is.

A mezőgazdaság általános helyzetéről szólva a tárcavezető kiemelte: 2010 előtt nem létezett olyan agrárpolitika, amely kijelölte volna a fejlődés irányait. Eközben a magyar termékek háttérbe szorultak a külföldiekkel szemben. Ennek megváltoztatásához először programalkotásra és a termelők helyzetbe hozására volt szükség. Utóbbit szolgálja a háztáji gazdálkodás újbóli beindítása is, hiszen a magyar mezőgazdaság korábban akkor volt erős, amikor ez a szektor működött, és minden talpalatnyi földet megműveltek – mondta. Utalt rá: ha Magyarországon legalább félmillió ember háztáji termelésbe fogna, az ott előállítható árukból nem lenne szükség behozatalra.

A Vidékfejlesztési Minisztérium jövőbeni elképzeléseit említve Fazekas Sándor közölte: céljaik között szerepel a nagyüzemek jelenlegi 50 százalékos arányát 20 százalékra csökkenteni és – a kabinet jóváhagyása után – ötmilliárd forintos pályázati forrást meghirdetve még az idén átfogó, a háztáji gazdálkodást támogató programot indítani.

Az eseményen a miniszter átadta az ez évben alapított és először Dobos József jászsági állatorvosnak odaítélt Jász Kaptár Díjat.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
A szénhidrátban túl alacsony és túl magas étrend egyaránt káros az egészségre
London - A szénhidrátban túl alacsony vagy túl magas étrend megemeli a korai halálozás kockázatát a Lancet [...] tovább »
Emlékévet hirdettek Székesfehérváron az Aranybulla kiadásának és a város megalapításának jubileumára
Székesfehérvár- Emlékévet hirdetett 2022-re Székesfehérvár önkormányzatának közgyűlése az Aranybulla [...] tovább »
Megnyílt a 32. Mesterségek Ünnepe
Budapest - Megnyílt a 32. Mesterségek Ünnepe, amelyen mintegy ezer kézműves mester és több száz fellépő [...] tovább »
Augusztus 20. – Karcag díszpolgára lett Varga Mihály pénzügyminiszter
Karcag - Díszpolgári címet adományozott Karcag önkormányzata Varga Mihály pénzügyminiszternek a [...] tovább »
Augusztus 20. – Állami kitüntetéseket adott át Kásler Miklós és Gulyás Gergely
Budapest - Állami kitüntetéseket adott át Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere és Gulyás [...] tovább »
Nagy István: a magyar lovassport történetének legnagyobb beruházása valósult meg Szilvásváradon
Szilvásvárad - A magyar lovassport történetének legnagyobb beruházása valósult meg a Szilvásváradi Lipicai [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
„Le a kalappal a játékosok és a közönség előtt”
Debrecen - A DVSC vs. MTK (3-3) OTP Bank Liga-mérkőzés után a két edző, Herczeg András és Feczkó Tamás [...] tovább »
Labdarúgó NB I – A hosszabbításban mentett pontot a Debrecen
Debrecen - Továbbra is veretlen a DVSC, miután hazai pályán 3-3-as döntetlent játszott az újonc MTK Budapest [...] tovább »
Nagy István: a magyar lovassport történetének legnagyobb beruházása valósult meg Szilvásváradon
Szilvásvárad - A magyar lovassport történetének legnagyobb beruházása valósult meg a Szilvásváradi Lipicai [...] tovább »
HAON-ÉLŐ – DVSC vs. MTK 3-3 (1-2)
Debrecen - A labdarúgó OTP Bank Liga 2018/2019-es szezonjának 5. fordulójában a Debreceni VSC csapata az MTK [...] tovább »
Fotók: Izompacsirta zsaruk emelgették a tonnákat
Hajdúszoboszló – A XII. Magyarország Legerősebb Rendőre versenyt rendezték meg pénteken délután [...] tovább »
Tour de Hongrie – Bratascsuk százötven kilométeres szökésből “ért haza”
Hajdúszoboszló - Andrij Bratascsuk nyerte a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny harmadik szakaszát [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása