Frissítve:

Fajsúlyos ügyekben is lehet ítélet az első tárgyaláson Miskolcon

A múlt héten tizenöt ügyben jogerős ítélet született előkészítő tárgyaláson A múlt héten tizenöt ügyben jogerős ítélet született előkészítő tárgyaláson - © Fotó: ÉM
Miskolc – A tapasztalatok szerint sikeres az előkészítő ülés intézménye a Miskolci Törvényszéken.

hiba beküldése

Eredményesen alkalmazzák az új büntetőeljárási törvény eljárás gyorsítását célzó intézményét a Miskolci Törvényszéken: az előkészítő ülésre kitűzött ügyek jelentős számban már az első tárgyaláson befejeződnek.

Rablás és emberölés

Az elmúlt héten a Miskolci Törvényszék bíróságain összesen 38 esetben tartottak előkészítő ülést, 15 ügyben ítélet született. Ezek között az egyszerűbb ügyek mellett számos fajsúlyos bűncselekmény is előfordult: ekként a Miskolci Járásbíróság előkészítő ülésen hozott ítéletet annak a férfinak az ügyében, aki a nyílt utcán rabolta ki az idős sértettet. A bíróság a férfit 5 év fegyházbüntetésre ítélte.

Beismerés esetén

Tegnap a borsodnádasdi emberölésként ismertté vált büntetőügyben tartott például előkészítő ülést a törvényszék. Erről szól oldalunk induló anyaga.

Az új eljárási rend alkalmazása az ügyek gyorsabb és eredményesebb befejezését biztosítja, hiszen a vádirat konkrétan tartalmazza a büntetésre vagy intézkedésre vonatkozó indítványt, ezáltal a vádlott egyértelműen számolhat a bűncselekmény pontos következményével. Ennek az eljárásnak az ismeretében lehetősége van arra, hogy az előkészítő ülésen beismerje a vádiratban foglaltakat és lemondjon a további bizonyításról.

Mivel a korábbi szabályok szerint erre nem volt lehetőség, az ügyek jelentős részében akár több hónapig tartó tárgyalást és jelentős költségekkel járó bizonyítási eljárást kellett lefolytatni – tájékoztatott a Miskolci Törvényszék.

Kiszámíthatóbbá válik

Amennyiben az előkészítő ülésen nem születik ítélet, a bíróság meghatározza a bizonyítás további menetét, így az eljárás kiszámíthatóbbá válik, ezáltal a perek időtartama is csökkenhet.

ÉM



További hírek a BOON Sziréna kategóriából
Két kéz – két láb – két keréken – Pácinban
Pácin - A balesetek megelőzésére hívta fel a figyelmet a program. tovább »
Cigarettát kért, majd leütötte és kirabolta a Búza téren
Miskolc - A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte abban az ügyben a vizsgálatot, amelyet egy rablóval és [...] tovább »
Informatikai hiba miatt fennakadások lehetnek a határátkelőknél
Budapest - Informatikai hiba miatt megnövekedett várakozási idővel kell számolni a magyarországi [...] tovább »
Hamis meghatalmazással jutott mobilokhoz Tiszaújvárosban
Tiszaújváros - Csalással szerzett telefonokat a budapesti férfi, majd értékesítette azokat. tovább »
Lángok csaptak fel egy tiszaújvárosi társasházban
Tiszaújváros - Lángok csaptak fel egy négyemeletes társasház egyik harmadik emeleti lakásának konyhájában [...] tovább »
Azt hitte, álrendőrök és maffiózók üldözik az M3-as autópályán
Mezőkövesd - Zűrösen alakult a nyári hajnal a Suzukival menekülő férfi számára. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása