Frissítve:

Fabius: terroristák lőtték le a két francia újságírót Maliban

Párizs, 2013. november 3., vasárnap (MTI) – Azok a “terrorista csoportok” lőtték le a két francia újságírót Maliban, amelyek ellen Franciaország harcot folytat – közölte vasárnap Laurent Fabius külügyminiszter.

hiba beküldése

A Radio France Internationale (RFI) francia rádióállomás két újságíróját szombaton “hidegvérrel meggyilkolták. Az egyiküket két, a másikukat három lövéssel” – tette hozzá a francia diplomácia vezetője az elnöki hivatalban Francois Hollande államfő által összehívott válságtanácskozást követően tartott sajtótájékoztatóján.

“A gyilkosok azok voltak, akik ellen harcolunk, olyan terrorista csoportok, amelyek nem kérnek a demokráciából és a választásokból” – hangsúlyozta Laurent Fabius.

Az 51 éves Ghislaine Dupont-t és az 58 éves Claude Verlont “egy kis kommandó rabolta el és hurcolta Kidalon kívülre. A holttesteket 12 kilométerre (a várostól) találták meg, néhány méterre a kulccsal bezárt gépkocsiktól, amelyen nem volt nyoma semmilyen lövésnek” – mondta a külügyminiszter.

Fabius ezzel cáfolta azokat a kidali forrásokból érkező értesüléseket, miszerint a francia hadsereg Maliban állomásozó erői és az emberrablók között tűzharc alakult ki.

A Bamakótól 1500 kilométerre északnyugatra fekvő Kidal város a tuareg kisebbség, illetve annak politikai és katonai szervezete, az Azavadi Nemzeti Felszabadítási Mozgalom (MNLA) fellegvára. A két francia újságíró abból az alkalomból érkezett a városba és készített riportokat, hogy két évvel ezelőtt hozták létre az Azavadi Nemzeti Felszabadítási Mozgalmat. A szervezet elítélte az újságírók kivégzését, amelynek elkövetését senki nem vállalta magára.

Ghislaine Dupont tapasztalt újságírónő volt, több éve az RFI Afrika-szakértője. A júliusban és augusztusban tartott elnökválasztás idején már járt Kidal városban. Ezúttal kedden utazott Bamakóból Kidalba, hogy a rádió november 7-re és 8-ra tervezett műsorába készítsen anyagokat. A rádió vasárnap bejelentette: a tervezett adás elmarad. Marie-Christine Saragosse-t, a külföldre sugárzó francia televíziókat tömörítő Francia Média Monde elnökét – amelyhez az RFI is tartozik, – vasárnap fogadta a köztársasági elnök. Saragosse bejelentette: a rádió teljes vezetősége vasárnap személyesen utazik el Maliba a holttestekért. Fabius pedig vasárnap délben ellátogatott a szerkesztőségbe, hogy személyesen fejezze megrendülését a meggyilkolt újságírók kollegáinak.

Helyszíni beszámolók szerint az RFI munkatársai szombat délben az Azavadi Nemzeti Felszabadítási Mozgalom egyik helyi vezetőjével készítettek a francia riportot, s mikor távoztak, több fegyveres betuszkolta őket egy terepjáróba. A francia hadsereg két járőröző helikopter küldött azonnal a térségbe, amelynek legénysége találta meg a két újságíró holttestét. Arról azonban ellentmondásos hírek láttak napvilágot, hogy a francia katonák indítottak-e támadást az emberrablók ellen. Több forrás is azt állította, hogy a francia helikopterek üldözték a terepjárót. A francia hadsereg ezt határozottan cáfolta: a helikopterek az újságírók kivégzése után érkeztek a helyszínre. Kidali források azt is állították, hogy gépkocsikat is küldött a francia hadsereg a terepjáró után. A francia vezérkar ezt megerősítette, de hozzátette: nem tudták utolérni az emberrablókat, azok még csak “látótávolságba” sem kerültek.

A külügyminiszter azt is elmondta, hogy a Kidal és térségének biztosítását megerősíti a francia hadsereg, de részleteket nem árult el.

A 2012. márciusi katonai puccsot követően a nyugat-afrikai ország északi részét tuareg lázadók és iszlamista fegyveres csoportok foglalták el, majd az iszlamisták kiszorították a tuaregeket, saríját vezettek be az általuk ellenőrzött területeken, és hadjáratot indítottak az ország déli része és a főváros, Bamako ellen. Előrenyomulásuknak Franciaország januári katonai intervenciója vetett véget. Az ország északi részén található Kidalt és környékét a bamakói vezetésnek azonban továbbra sem sikerült ellenőrzése alá vonnia. A kidali repülőtéren jelenleg mintegy kétszáz francia katona állomásozik, a területet egymással rivalizáló tuareg csoportok felügyelik.

– MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Videó: Ide-oda dobálta a szél az éppen landoló repülőt
Düsseldorf - A pilótának 110 km/órás szélben kellett letennie a gépet a düsseldorfi reptéren. tovább »
A rák leggyakoribb fajtáit szűrő vérvizsgálatot teszteltek
Washington - Újabb nagy lépéssel került közelebb a tudomány egy olyan új módszerhez, mellyel a vérből [...] tovább »
Ennek a gépnek egyetlen funkciója van: bokrokat nyír gömb alakúra
Olaszország - Ha egy monoton munkára már abszolút senkit nem találni, építsünk inkább gépet, ami majd megoldja [...] tovább »
Fotók: Mikor úgy töröl képen az élet, ahogy nem számítottál rá!
Az ember átlendül kisebb-nagyobb bosszantó dolgok felett, mint például ha késik a futár, vagy ha a megrendelt [...] tovább »
Időjárás – Legalább öten meghaltak a Németországban pusztító viharban
Berlin - Legalább öten meghaltak csütörtökön a Németországban pusztító viharban a hatóságok esti [...] tovább »
Zaklatási ügyek – Woody Allen nevelt lánya szerint a rendező “túl régóta hazudik”
London - Woody Allen nevelt lánya, Dylan Farrow csütörtökön szólalt meg először a tévékamerák előtt a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Továbbra is hibátlan a DVSC-TVP ificsapata
Debrecen - A serdülők és az ifik is magabiztosan nyertek a Szeged ellen, utóbbi együttes továbbra is [...] tovább »
NFL – Következnek a főcsoport-döntők
Budapest - A főcsoport-döntőkkel folytatódik a profi amerikaifutball-liga (NFL), azaz már az 52. Super Bowlba [...] tovább »
Férfi kézilabda Eb – Zsiga Gyula: Vranjes nem élt az általunk kínált lehetőségekkel
Budapest - A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) minden lehetőséget megadott Ljubomir Vranjesnek, hogy több időt [...] tovább »
Hétvégi országos sportműsor
Budapest - A fontosabb hétvégi hazai sportesemények. tovább »
Hanga Ádámék otthon nem hibáztak
Budapest/Barcelona - Hanga Ádám csapata, a Barcelona 81-66-ra győzött a vendég német Brose Bamberg ellen a férfi [...] tovább »
Magyar Jégkorong Napja és Jégpályák Éjszakája szombaton
Budapest - Harmadik alkalommal rendezik meg szombaton a Magyar Jégkorong Napját a Városligeti Műjégpályán, és [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása