Frissítve:

Ezüstérmes lett a Miskolc Steelers

Óriási csatában dőlt el az aranyérem sorsa Óriási csatában dőlt el az aranyérem sorsa - © Fotó: Kozma István
Budapest, Miskolc – Szombaton Budapesten rendezték meg a HFL 2018-as döntőjét.

hiba beküldése

A hétvégi döntő két résztvevője a Budapest Wolves, valamint az a Miskolc Steelers volt, amely az utóbbi három szezont tekintve harmadszor jutott be a fináléba.

miskolc_steelers_amerikai_foci_donto_11

Az acélosoknál két hiányzó volt a korábbiakhoz képest, Imricskó Péter (OL) és Szabó Dávid (DE) is sérülés miatt hagyta ki a mérkőzést. A hazai csapatnak az alapszakaszban előrébb végzett Farkasok számítottak, ennélfogva ők választhattak kispadot, naná, hogy a stadion árnyékosabb oldalára, a kényelmes, labdarúgók által használt ülésekre esett a választásuk, így a vendég miskolciak mehettek a napos oldalra, a sörpadokhoz.

miskolc_steelers_amerikai_foci_donto_12

A Steelers az utóbbi három évben nem kapott ki a bajnokságban csak a Budapest Cowbellstől, minden más ellenfelét legyőzte, az alapszakaszt és a rájátszást is beleértve, a ­Wolves-t szintén megverte idén a bajnokság első körében.

Gyenge kezdés, jobb folytatás

Az első budapesti akció negyedik kísérletre elakadt volna a félpályánál, de egy trükkös játékkal meglett a first down. Nem sokkal később egy belső futás meghozta a Wolves első TD-jét, és az extrapont-rúgás is sikeres volt (7-0).

miskolc_steelers_amerikai_foci_donto_45

A vendégek támadásuk során eladták a labdát, Lewis visszahordta az interceptiont, TD, majd az extra is sikeres volt (14-0).

miskolc_steelers_amerikai_foci_donto_52

Jól akciózott a Steelers, két jó futás után pár yardra kerültek az end zone-tól, de ez a miskolci támadás is labdavesztéssel ért véget. A gólvonal előtt vétett fumble-t a Farkasok szerezték meg. Itt ugyancsak hibáztak a fővárosiak, Bencsics passzát Jónás halászta le, és vitte vissza touch downra (az extra is meglett, 14-7).

miskolc_steelers_amerikai_foci_donto_58

Sorban vétett négy támadóhibát a Wolves, puntra kényszerültek, jöhetett 8 yardról a Miskolc. Jordan passza ellenfelet talált meg, nem volt üresen a tight end, átszállt a támadás joga a budapestiekre. Madarassy jól mozgott Bencsics passzára, TD, extra is (21-7).

miskolc_steelers_amerikai_foci_donto_64

Lassan haladt előre a Miskolc akciója, közben sisakrácsot fogott egy Farkas-játékos, amiért büntetés járt. Két perc volt a félidőig, mikor 12 yardra volt az end zone-től a Steelers. Whyte tört át a Farkas-védelmen, ellenállhatatlanul, az extrával alakult 21-14-re az állás. Onside kicket alkalmazott a borsodi alakulat, bejött, így újra megszerezték a támadás jogát, de pontra nem sikerült váltani a megszerzett labdát.

Izgalmas végjáték

A nagyszünet után, a harmadik negyedben az Acélosok haladhattak az end zone felé, Whyte addig futott, amíg 4 yardig jutott. A második kísérlet sikeres volt a miskolciaknak, az amerikai légiós aznapi, addigi második touch downját érte el, aztán Jónás egyenlített extrából (21-21).

miskolc_steelers_amerikai_foci_donto_72

A Farkasok tudtak válaszolni, Madarassy is befutott, Lyons extrakísérletét viszont blokkolták a vendég pirosak (27-21).

miskolc_steelers_amerikai_foci_donto_73

Jordan ért el first downt, jelentősen előrébb mozdította csapatát, a yardokat tekintve. A térfélcsere után Uribe kapta el a labdát, és a vörös zónába (red zone) vitte a Miskolcot. Tíz yardról a borsodiak a field goalt (mezőnygólt) választották, Jónás nem rontott (27-24).

miskolc_steelers_amerikai_foci_donto_75

Nagy játék után Whyte adott óriási passzt Ushenkónak, akit az utolsó pillanatban kapcsoltak le. Jordan indított szenzációsan, Whyte-nak­­­ csak a nyomát látták a Farkasok (Jónás kihagyta az extrát, 27-30).

miskolc_steelers_amerikai_foci_donto_78

A Wolves is araszolgatott, a red zone-ig, már csak 3 perc volt vissza. Bencsics-Elek akciót visszanéztek a bírók, a videózást követően TD-t adott ­Krutsch Roland (Lyons extrázott, 34-30).

miskolc_steelers_amerikai_foci_donto_83

Touch down kellett az Acélosoktól, Uribe gyönyörűen kapott el, közeledett az end zone-hoz a Steelers. Az utolsó percen belül járt az óra, rossz passz jött a miskolciaktól, a Farkasok megszerezték a labdát, így nyertek.

miskolc_steelers_amerikai_foci_donto_88

Miként tavaly, úgy 2018-ban is ezüstérmesek lettek a borsodiak.

MI




További hírek a Miskolc Steelers kategóriából
HFL – Pontgazdag mérkőzésen nyert a Budapest Cowbells
Budapest - A Budapest Cowbells 38-21-re legyőzte a vendég Miskolc Steelers csapatát a magyar [...] tovább »
360 fokos videó: Acélcsapat odacsap Miskolcon
Miskolc - A szezonnyitó után a Hírek360 ellátogatott Miskolc amerikaifutball-csapata edzésére. tovább »
Miskolc Steelers: „Vártuk ezt a pillanatot, hogy kezdődjön a szezon”
Miskolc - Hungarian Football League, 1. fordulójában Székesfehérvárra utazik a Miskolc Steelers csapata. tovább »
Miskolc Steelers: A legfontosabb, hogy csapat legyenek
Miskolc - A hét végén elkezdődik a szezon a honi legmagasabb amerikai futball osztályban. tovább »
Borsod-Abaúj-Zemplén megye Év sportolója 2018 – A tizenhatodik díjátadó
Miskolc - Kedden átadjuk a megye Év sportolója 2018 elismeréseket, a közönségszavazás legjobbjai is díjakat [...] tovább »
Miskolc Steelers bál Felsőzsolcán
Miskolc - A magyar bajnok, és kétszeres ezüstérmes Miskolc Steelers amerikaifutball- csapata szombaton a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása